Dr. Mészáros Péter Dr. Mészáros Péter Sebészet

HASI SEBÉSZET

Dr. Mészáros Péter

Dr. Mészáros Péter

Sebészet

HASI SEBÉSZET

Tizennégy éves korában – egy kórházban töltött hónap után – határozta el Dr. Mészáros Péter sebész főorvos, hogy a gyógyítás lesz a hivatása. Gyakorlatias jelleméhez hűen manuális szakmát választott, specializációja pedig a laparoszkópos daganatsebészet lett. A TritonLife csapatát 2021 tavasza óta – több mint húszévnyi szakmai tapasztalattal – erősíti.

Átszőtte a gyermekkorom mindennapjait a másokon való segítés, hiszen édesanyám szülésznő volt, nagynéném pedig orvos. Ám akkor szereztem még közelebbi benyomást erről, amikor tizennégy éves koromban, körülbelül egy hónapig kórházban voltam tüdőgyulladással. Szerencsére nem volt nagy baj, de minden nap hőemelkedésem volt, és nem engedtek haza. Kicsit bennfentesként laktam ott a kórházban, és volt egy orvos, aki által kicsit beleshettem a kulisszák mögé, vittem neki a kórlapokat, szaladgáltam, segítettem a nővéreknek. Szerintem ott dőlt el, hogy én is kórházban szeretnék dolgozni. – emlékezett vissza Dr. Mészáros Péter, aki a gimnáziumi éveit már ennek szellemében töltötte.

Átlag feletti esetszámok

Kecskemétre jártam a Piarista Gimnáziumba. Utána először Szegedre szerettem volna menni, de nem sikerült a felvételi. Fél évet tanultam Pécsett, fizika szakon, majd segédápolóként dolgoztam, és közben készültem az újabb felvételire. Fel is vettek a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, ahol elég hamar kiderült, hogy valamilyen manuális szakmám lesz, hiszen az esetek legnagyobb részében a gyakorlat felől közelítem meg a dolgokat. A sebész szakmában éppen az tetszett meg, hogy nagyon gyorsan és látványosan van eredmény, visszajelzés. – mutatott rá Dr. Mészáros Péter, aki a tápcsatorna (nyelőcső, gyomor, vékonybél, vastagbél, máj, hasnyálmirigy) daganatos betegségeinek kiváló sebésze.

Magyarországon a sebészek ritkán engedhetik meg maguknak, hogy ilyen mértékben specializálódjanak, átlag feletti esetszámokkal, tapasztalattal és továbbképzési lehetőségekkel. 2021 tavaszán két másik sebész kollégámmal érkeztünk a TritonLife Róbert Magánkórházba, ahol egy olyan szakterületet honosítunk meg, amely eddig nem tartozott a palettájába: ez a laparoszkópos daganatsebészet (főként a vastagbél- és a végbélsebészet terén).

Hiánypótló profilt indított

Dr. Mészáros Péter először a Budai Irgalmasrendi Kórházban helyezkedett el, ahol nagyon sokat, nagyon hamar tudott fejlődni, hiszen minden kollégája 10–15 évvel idősebb volt nála. Közben az I. sz. Sebészeti Klinikán, a sebészet hazai bölcsőjében végezte szakképzését, s akkoriban kezdett el éves rendszerességgel külföldi kongresszusokra járni. Egyhetes masterclassokon is részt vett, ahol a sebészeten belül egy-egy területre fókuszáltak. 2007-ben kiváló eredménnyel szakvizsgázott, s éppen akkortájt terjedtek el a laparoszkópos beavatkozások.

Szerencsésnek tartom magamat, hogy ott lehettem, amikor a laparoszkópos sebészet felfutóban volt a vastagbélbetegségek gyógyítása kapcsán. A következő munkahelyemre már úgy hívtak, hogy hiánypótlóként kellene elindítani ezt a profilt, a többi hasüregi szerv daganatos megbetegedésének kezelésére is kiterjesztve ezt a megközelítést – idézte fel Dr. Mészáros Péter, akit arról is megkérdeztünk, hogyan élte meg a fővárosba költözést egyetem után.

Jelentős változás volt, hiszen az addigi életemet vidéken töltöttem. Hamar otthonosan éreztem magamat, a beilleszkedés könnyedén ment, gyorsan meg szoktam találni a hangot másokkal. A feleségemet az egyetem kezdete körül ismertem meg, közösen képzeltük el a jövőnket, és szerettük volna, hogy közel legyünk egyikőnk szüleihez, így esett a választás Budapestre, ahol az ő felmenői élnek.

Kíváncsian várja a robotsebészet fejlődését

A korai hivatástudat és a segítői, gyógyítói szándék sosem kopik ki Dr. Mészáros Péter életéből, hozzáállásából. Úgy tartja, hogy mivel a beteggel nem egy pillanatra találkozik össze az életük, nagyon jó, ha minél hamarabb kialakul egyfajta bizalmi viszony. Elég részletesen el szokta mondani a pácienseknek, amit tudniuk kell, mindeközben a partneri viszony híve.

Nagyon sok visszajelzést szoktam kapni, szóban és írásban egyaránt. Elégedettek szoktak lenni a munkámmal. Az a legfontosabb, hogy az embereknek való segítés mint hitvallás megmaradjon az évek során. – emelte ki a sebész, aki kíváncsian várja, hogy melyek lesznek a következő, izgalmas lépések a minimál invazív sebészetben, s mikor jelenik meg Magyarországon az első olyan robot, amivel hasüregi szerveket lehet operálni.

Gyermekeire is nagyon büszke

Szakmai útja mellett családjáról és kedvenc szabadidős tevékenységeiről is megkérdeztük Dr. Mészáros Pétert. – Három gyermekünk van: 16 éves a fiam, 14 éves a nagyobbik lányom és 10 éves a kisebbik. A szabadidőmben szívesen sportolok, aktív sportéletet élek – futok, biciklizem, úszom, triatlonozom, túrázom. A nagyobb gyermekeim korosztályos válogatott kajak-kenusok, nagyon büszke vagyok rájuk. Sokat járok a versenyeikre, már kora tavasszal szépen le szoktunk barnulni, hiszen sok hétvégét töltünk a Velencei-tó partján a napsütésben. – mesélte a sebész szakorvos.

Hírlevél

Ne maradjon le akcióinkról, értesüljön első kézből újdonságainkról!

Tritonlife BLOG

Tovább a blogra
Visszahívást kérek