Dr. Pácsa Szilvia Szülészet-nőgyógyászat

Dr. Pácsa Szilvia Szülészet-nőgyógyászat

Mikor döntötte el, hogy orvos lesz?

Apai és anyai ágról egyaránt a sváb iparos ősök jelentik a meghatározó többséget, de aztán a szocializmusban mi is gyárban dolgozó munkáscsaláddá változtunk. A szegénység miatt édesanyám már gyermekkorunkban úgy döntött, hogy mindkét lányának biztos foglalkozást választ, olyat, amit nem lehet csak úgy elvenni az embertől, és ami nehéz időkben is biztosítja az ételt az asztalon. Komoly és okos nővérem jogi egyetemre ment, ám anyám az izgága, döntéseiben és gondolkodásában nehezen korlátozható és irányítható kisebbik lányt orvosnak szánta, mert úgy gondolta, hogy az orvosok élete kevésbé szabályozott, az orvos mindig maga dönti el, hogy mikor, mit és miért csinál. Én pedig kivételesen engedelmeskedtem, és jelentkeztem a budapesti orvostudományi egyetemre.

Különösebb megrázkódtatás nélkül szépen végeztem az egyetemet, mellette élveztem az önálló budapesti létet és ezerféle érdekes dolgot csináltam: asszisztensként ügyeltem vérellátóban, háziorvosi körzetben, voltam idegenvezető, sőt taxisofőr is.   Harmadéves koromban jelentkeztem az I. Belklinika hematológiai osztályára TDK hallgatónak, és reméltem, hogy a szakkönyvek olvasása mellett végre megtanulom tisztességesen használni a mikroszkópot. Igy lettem Lehoczky Dezső professzor úr diákja, akinek lehengerlő tudása és hatalmas empátiája mellett villámgyorsan beleszerettem az orvoslásba. Ettől kezdve biztosan tudtam, hogy mit akarok: jó orvossá válni.

Miért lett mégis inkább nőgyógyász?

A nőgyógyászatban elbűvölt a betegségek sokfélesége, a páciensek életkorának változatossága, az öröm és a bánat együttes jelenléte, a műtéti tevékenység mellett a tudományos aktivitás lehetősége. Úgy éreztem, hogy a nőgyógyászok szakmai és érzelmi pörgése pont nekem való. Nagy szerencsémre az akkor még dominánsan férfiakból álló pályán volt egy modern felfogású főorvos Esztergomban, aki az aneszteziológusként kezdő, izgága, őt állandóan állásért ostromló kolleginának egyszer csak igent mondott. Remélem nem bánta meg.

Miért specializálódott a kismedencefenék betegségeire, az inkontinenciára?

Olyan női orvos vagyok, aki maga is két gyermeket szült természetes úton. A szülések azóta eltelt közel 30 év során a stressz, a mozgásszegény életmód, az elhízással való harc része volt az én mindennapjaimnak is. Nőgyógyászként engem is meglepett, hogy a kismedence betegségeinek kezelésében sokszor milyen szűkös, kevéssé kidolgozott eszköztár áll a magyar orvosok és páciensek rendelkezésére. A 90-es évek elején csodálkozva és csodálattal néztem a brüsszeli orvosegyetem klinikáján, hogy a betegeket panaszaik alapján már háziorvosuk a „kismedence-betegségek rendelés”-re irányítja, és szükség esetén olyan kismedence-sebészek operálták meg őket, akik egyébként nőgyógyászok, urológusok vagy sebészek is voltak. Akkor még engem is inkább a műtéti oldal vonzott, de aztán kiderült, hogy nem juthat mindenkinek szike a kezébe.

Az évek számával együtt szaporodó női panaszokra magamnak kellett megtalálni –sokszor nemzetközi színtéren - a megoldásokat, legyenek azok az intim együttléttel vagy a hétköznapi testi működéssel kapcsolatosak. Az általam kialakított kezelési programban a diéta, a fizioterápia, a gyógyszeres és szükség esetén a műtéti kezelés egyaránt szerepet kapnak.

Hangsúlyt helyezek arra, hogy ismerjem a legmodernebb terápiás eljárásokat, és azok tudományos alátámasztottsága esetén használjam is azokat. Magyarországon elsőként használtam kismedencei biofeedback kezelést, amely megfelelően alkalmazva kiutat mutathat az addig sikertelenül kezelt pácienseknek, akár nagyságrendekkel megnövelheti az eddig alkalmazott konzervatív terápiák hatékonyságát.

Kiemelten fontosnak tartom, hogy olyan szakemberekkel, specialistákkal közösségben gyógyítsak, akikkel együttműködve, vagy akikhez akár továbbküldve a legoptimálisabb megoldásokhoz tudom segíteni valamennyi páciensemet. 

Mivel tölti általában a szabadidejét?

Ha meditálni, gondolkodni akarok, akkor kertészkedem.

Ha ki akarom ereszteni a gőzt, akkor hegyet mászok, síelek, vagy csak lépdelek az orrom után a pilisi erdőben.

Ha pedig alkotni akarok, akkor vagy a konyhába megyek, vagy a műhelybe a szerszámaimhoz. Az előbbit jobban szereti a családom, mert a végeredmény mindig finom, bár néha meglepő. Persze a megjavított vagy újonnan készített bútorok is sok örömet szereznek, de nincs annyi szobánk, hogy mind megfelelő helyet találjon magának.

Ha vannak számomra következő életek, akkor egy egyikben majd biztosan műbútorasztalos leszek. Vagy kertész. Vagy megint orvos

Hírlevél

Ne maradjon le akcióinkról, értesüljön első kézből újdonságainkról!

Tritonlife BLOG

Tovább a blogra
Visszahívást kérek