Gyermekkori magas vérnyomás

A magas vérnyomás gyermekkorban is lehet probléma! A magas vérnyomás nem csak az idősek betegsége. Ha fény derül rá, feltétlenül kezelni kell, és ki kell deríteni, mi áll a háttérben. Ezzel a betegséggel többek között a gyermekkardiológus foglalkozik.


Sajnos ma már a gyerekek nagyjából 10 százaléka érintett a magas vérnyomás-betegségben. Kisgyerekkorban a betegek túlnyomó részénél valamilyen egyéb szervi problémát, más betegséget találunk a magas vérnyomás hátterében. Ritkán előfordul azonban önálló betegségként is. Ebben az esetben az elhízás, a szülőktől örökölt genetikai adottságok okozzák, melyet sokszor a mozgásszegény életmód kísér. Fontos, hogy gyermek szakemberhez kerüljön a beteg, hiszen a gyerekek szív és érrendszerének működése eltér a felnőttekétől. Az, hogy egy gyereknél mit tekintünk normális, alacsony vagy magas vérnyomásnak, a gyerek életkorától, súlyától és nagy részben a testmagasságától függ. Például ha egy 12 évesnél 115/71 Hgmm-t mér az orvos, akkor minden rendben van. Ugyanez az érték a kétévesnél már magas.


Mi okozhatja?

A vese működése alapvetően meghatározza a vérnyomást. Magas vérnyomás esetén előfordul, hogy vesegyulladás, veseelégtelenség áll a háttérben. De az is lehet, hogy valamilyen fejlődési rendellenesség, vagy érszűkület emeli meg a vérnyomást. Bizonyos hormonális eltérések és egyes anyagcsere-betegségek is okozhatnak hipertóniát. Agyvérzés, agyat érő sérülés vagy agyvelőgyulladás esetén is nőhet a vérnyomás. Bizonyos kardiológiai betegségek szintén ezzel a tünettel jelentkezhetnek.


Orrvérzés, fejfájás

A gyerekeknél is a felnőttekre jellemző, közismert tünetek jelennek meg: fejfájás, szédülés, hányinger, látásromlás, és gyakori orrvérzés. Fontos tudni, hogy tüneteket a már régóta fennálló magas vérnyomás okozza. Szerencsére Magyarországon rendszeresen szűrik az óvodai, iskolai vizsgálatokon a gyerekeket, így már a tünetek megjelenése előtt megkezdhet a nyomozás a baj okozója után, és a kezelés sem várat magára.


Az orvosnál

Az orvos beszélget a szülőkkel, és még a vizsgálat előtt megpróbálja oldani a kis beteg szorongását. Vele is beszélget, játszik, ismerkedik. Ha a gyerek nem oldódik fel, a szorongás miatt emelkedhet a vérnyomása, így a szakorvos nem kap használható adatokat. Fontos, hogy a vérnyomásmérés gyerekek számára kifejlesztett mandzsettával történjen, és magas felső végtagi érték esetén mind a négy végtagon mérjék. Ha így különböző adatokat kap az orvos, máris közelebb jut a diagnózishoz. A pillanatnyi vérnyomásmérések kiszámíthatatlansága, és a „fehér köpeny hipertónia” kizárása miatt, megalapozott gyanú esetén elengedhetetlen a 24 órás ambuláns vérnyomásmérés (ABPM) elvégzése. Szükség lesz még vérvételre, vizeletvizsgálatra, hasiultrahangra, EKG vizsgálatra, szemészetre és lehet, hogy röntgenvizsgálatot is végezni kell. Gyakran a szívultrahang sem maradhat ki a vizsgálómódszerek közül. Ha az orvos megtalálja a magas vérnyomást okozó alapbetegséget, azt kell kezelnie. Gyakran csak életmódváltozással is leküzdhető a betegség: sószegény diéta, fogyás és mozgásban gazdag életmód többet segíthet, mint a gyógyszeres kezelés. Szükség esetén természetesen gyógyszert beállítása is indokolt. Ezzel megelőzhető, hogy a szív és érrendszeri betegségek átnyúljanak a felnőttkorra, és az is, hogy a szervek maradandó károsodást szenvedjenek.


Munkatársak