Dr. Bazsó Tamás

Ortopédia
Full introduction

"Leírhatatlan öröm, amikor járásképtelen embereknek vissza tudjuk adni a mobilitásukat"

Már gyermekkorában is kórházban szeretett volna dolgozni Dr. Bazsó Tamás, aki aztán be is teljesítette az álmát: ortopéd- és baleseti sebész szakorvos vált belőle. Leginkább csípő- és térdízületi betegségekkel foglalkozik, de lábdeformitások és sportsérülések kapcsán is nagy bizalommal fordulhatunk hozzá. A TritonLife Magánkórház Debrecen csapatát 2021 májusa óta erősíti.

Bár humorosan hangozhat, őszintén bevallom, hogy gyermekkorom kórházas TV-sorozatai (A klinika, Kórház a város szélén…) nagy hatással voltak rám, s ekkor határoztam el, hogy baleseti sebész leszek. Természetesen emellett az a fajta beállítottságom is megvolt, hogy valamilyen manuális szakmát szerettem volna választani – idézte fel Dr. Bazsó Tamás, aki már a középiskola alatt is a kapcsolódó tantárgyakra fókuszált. Diplomáját a Debreceni Egyetemen, 2003-ban szerezte. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből költözött Hajdú-Bihar megye székhelyére a tanulmányai miatt, s azóta is ott él.

Bécsből és Hamburgból is sok tudást hozott

Az első éveimet baleseti sebészként kezdtem, majd utána következett az ortopéd-baleseti sebész szakvizsga. Miután az Ortopédiai Klinikán eltelt a gyakorlati idő, kaptam is ott egy állásajánlatot, s azóta (2010-től) ott dolgozom. Fontosnak tartom, hogy minden, a szakmát érintő hazai kongresszuson részt vettem/veszek, sőt előadást is többször tartottam – mesélte az ortopéd- és baleseti sebész, aki külföldön szerzett tapasztalatairól is szívesen beszámolt.

A Bécsi Általános Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban – az európai baleseti sebészet egyik fellegvárában – jártam tanulmányúton, utána pedig mint ortopéd gyakornok, a hamburgi ENDO-Klinikán töltöttem el hosszabb időt, amely Európa-szerte a protetizálás kiemelkedő intézetének számít. Sok újat láttam Bécsben és Hamburgban is. Természetesen néhánynapos, kisebb-nagyobb kurzusok mindig vannak, folyamatosan képzem magamat. Varsóban például a minimál invazív csípőprotézis technikát sajátítottuk el Dr. Csernátony Zoltán Lajos klinikaigazgatóval, aki szintén tagja a TritonLife Debrecen csapatának.

Teljes körű őszinteség

Dr. Bazsó Tamás kedveli a kihívásokat, így a bonyolultabb eseteket is, például amikor a két szakma „keveredik”, legyen szó akár a protézis melletti törések, vagy a vele született fejlődési rendellenességgel járó csípő- és térdbetegségek ellátásáról. – Folyamatosan szeretnék fejlődni, hogy minél jobban segíthessek a betegeknek. Ha az ember minél jobban tisztában van a legújabb technikákkal és implantátumokkal, akkor annál eredményesebben végzi el a feladatait – vallja a szakorvos, aki mindig őszinteséggel fordul pácienseihez, s őket teljes körűen tájékoztatja, hogy egy adott kezeléstől mi várható.

Az őszinteség mellett természetesen a kölcsönös bizalmat is ki kell emelni. Partnernek kell tekinteni mindenben a beteget. A kudarc mindkettőnk kudarca, és a siker is mindkettőnk sikere: a betegnek egy jobb állapot, az orvosnak pedig jó érzés, hogy segíteni tudott. A protézises betegekkel mi egy életre szóló kapcsolatba kerülünk, hiszen a beültetett protézisek egy életen át elkísérik a betegeket, a kezelőorvosnak pedig kontrollálni, s idővel esetleg cserélni kell a beültetett implantátumokat – fejtette ki Dr. Bazsó Tamás, aki magyar és külföldi hallgatókat egyaránt oktat a debreceni Ortopédiai Klinikán.

Amikor mégis meg tudják menteni a beteg végtagot…

Előadásokat és gyakorlatot egyaránt tartok az egyetemistáknak. Sőt, a szakképzésben is részt veszünk, tehát szakorvosjelölteket is oktatunk. A legfontosabb, hogy legyenek nyitottak a hallgatók! Ne fogadják el, hogy egy dolgot csak egyféleképpen lehet, hanem legyenek nyitottak a különböző megoldásokra, módszerekre. A széles látókör csak a javukra válik – mondta az ortopéd- és baleseti sebész, akinek leírhatatlan örömet jelent, amikor járásképtelen embereknek vissza tudják adni a mobilitásukat, vagy amikor olyan betegnek tudnak segíteni, akit máshol már nem vállaltak, és ők mégis jó eredménnyel járnak el.

Büszke vagyok arra, amikor mi mégis meg tudjuk menteni a beteg végtagot, pedig máshol már amputációt javasoltak. Szintén örömmel tölt el, amikor akár életet veszélyeztető állapotból sikerül megmentenünk a beteget (például protézisközeli fertőzés esetén).

Kulcsfontosságú az alapos tervezés

A mai korban nem mehetünk el amellett a kérdés mellett sem, hogy vajon a doktor úr mit gondol a robotsebészet fejlődéséről? – Úgy vélem, hogy az emberi kéz nem pótolható robotokkal. Tudom, hogy van erre próbálkozás, sőt mi is végeztünk navigációs térdprotézist (ez egyfajta félintelligens megoldás), ám én sokkal fontosabbnak tartom, hogy az ember alaposan megtervezze a műtétet. A szöveteket érezni, tapintani kell, ezt nehezen adja át a képernyő. Azt viszont el tudom képzelni, hogy kisebb részfeladatokat átvesznek majd a robotok, de hogy teljesen automatizáltan működjön, és az jobb legyen, mint az emberek által végzett műtétek, abban kételkedem – osztotta meg velünk Dr. Bazsó Tamás, akit végül, de nem utolsósorban kedvenc szabadidős tevékenységeiről kérdeztünk.

Elmerülős kikapcsolódás

Mint megtudtuk, kedveli a belföldi kirándulásokat, a vadászatot, sőt a külföldi, nagyobb utazásokat is, melyeket, ha módja van rá, búvárkodással köt össze. – Legkedvesebb búvárkodós helyeim a Vörös-tenger és a délkelet-ázsiai partszakaszok. Természetesen a szeretteimmel is sok időt töltök, két fiammal is szoros a kapcsolatom, a közeli barátaimmal pedig kerti partikat szeretünk tartani – mesélte a szakorvos.