Dr. Sándor Ferenc

„Gyerekkoromban kezdődött”

Már gyermekkorában orvosi pályára készült, mert számára olyan fennkölt volt, hogy valaki orvos, és meggyógyítja az embereket. Mosolyogtak rajta, de ez egyáltalán nem zavarta céljai elérésében.  Utólag is azt mondja: nagyon jól döntött, megtalálta a hivatását. Sikernek gondolja, hogy a magyar egészségügy összes akadályát eredményesen kezelte, és folyamatos megerősítést kapott, hogy jó úton jár.

Vallja, hogy a gyógyításban – mint más területen is – mennyiség helyett a minőség a legfontosabb. Ezen meggyőződése vezérelte, amikor viszonylag korán, már 2008-ban megnyitotta magánrendelését. Itt saját maga osztja be az idejét, és megfelelő mennyiségű és minőségű időt tud biztosítani páciensei számára.

„A kezdetek? A doktori cím megszerzése után a Nyírő Gyula kórház sebészeti osztálya volt a mélyvíz, ahol több év gyakorlati idő után szakvizsgát tettem. Bár már régen történt, nem felejtem el az első önálló műtétemet, egy 17 éves lány operáltam, vakbélgyulladással. Minden sebész számára emlékezetes az első műtéte.

Letettem a sebészeti szakvizsgát, majd újabb kihívások után néztem, és mivel nagyon érdekelt az érsebészet, a SOTE Ér-, és Szívsebészeti Klinikáját választottam. Ott kaptam azt a lehetőséget, hogy megismerjem, elsajátítsam ezt a szakterületet, így ebből is szakvizsgát tettem.”

A sebész "harmadik szeme"

A Szent János kórházban dolgozott, ahol sebészeti és érsebészeti feladatokat is ellátott. A változatos műtétek, a magas betegforgalom növelte a korábban megszerzett magas szintű gyakorlatot.

„Mint részleg-, és ügyeletvezető a sürgősségi ellátásban szintén részt vettem, valamint az orvostanhallgatók és a szakvizsga előtt álló rezidensek szakmai képzésében is.

Egyre inkább magaménak éreztem a sebészetet. Rendkívüli megélni azt, hogy a sikeres műtétek milyen látványos javulást hoznak a betegek számára. Úgy gondolom, hogy mint az egyéb manuális szakterületek művelői, mi, a sebészek érezhetjük leginkább, hogy (szó szerint) a két kezünk munkája hozza meg a gyógyulást, a gyógyszerek csak másodlagosak. Egy idő után azt látjuk, hogy finomodnak az érzékeink, az apró metszésen át benyúlva a beteg hasába a kezünk mintha a harmadik szemünk lenne!”

Ezeken felül még konzultációs feladatokra is hívták más osztályokra, ha balesetek, érsérülések történtek. Különböző urológiai, vagy nőgyógyászai műtétek során keletkezett sebészeti, illetve érsebészeti teendők ellátásakor is szükség volt a tudására.  Feladatok, ügyeletek, operációk sokasága zúdult rá, amiben derekasan helyt is állt. Egy idő után azonban  jelezte a szervezete, hogy ez már sok, és akkor döntötte el,  hogy itt az ideje a fárasztó éjszakázásokat, állandó stresszt kiiktatni az életéből. Ráadásul az idő tájt született kisebbik fia, szeretett volna többet vele lenni.

 „Visszér és a fájdalmatlan műtétek”

A magánpraxisban kapóra jött a megannyi feladaton túl az, hogy érdekelte a visszérbetegség, és annak kezelése. Idővel az operatív szakmákban érvényesülő ún. mikroinvazív műtéti technika a visszérsebészetben is új megoldásokhoz vezetett. A hagyományos visszérműtétek mellett, melyek fájdalmasak és hosszú a felépülés, megjelentek, és a magánellátásban fel is váltották őket, az un. endovascularis  eljárások. Ezt, a Heidelbergi Egyetemi klinikán tanulta és Magyarországon két kollégájával kezdte el a módszer bevezetését.

Ő végezte az első radiofrekcenciás visszéroperációt a Telki Magánkórházban.

A visszér nem csak esztétikai probléma, hanem egy betegség: A tágult erekben pang a vér, lehet felszínes visszérgyulladás, trombózis, embólia, vagy fekély belőle akkor is, ha nem fáj. Akinek panaszt okoz, az hamarabb elmegy orvoshoz, valamint azok az emberek is időben szakemberhez fordulnak, akik egészségtudatosak, és tisztában vannak vele, hogy a megelőzés a legfontosabb. A mikroinvazív, azaz minimális sebekkel és fájdalom nélkül végezhető lézeres technikai ráadásul áttörést hozott a betegek kezelésében, és megkönnyítik a döntésüket a műtét irányában.

„Nekem a beteg a legfontosabb”

„Amikor a pácienssel találkozom, a legfőbb szempont az, hogy a beteg érezze, hogy ő a legfontosabb nekem. Őt természetesen nem érdekli, hogy nekem van még számos betegem. Neki a saját sorsa a legfontosabb, nekem pedig ott, abban a pillanatban az, hogy az ő problémájára fókuszáljak. A panaszok és a vizsgálat alapján elmondom, hogy én mit gondolok, mi a baj, és hogyan lehet orvosolni. Elmondom, hogy milyen módszerek vannak, mik annak az előnyei, hátrányai. A végső döntés természetesen az ő kezében van. Én a helyes irányt adom, de nem befolyásolom, mert éreznie kell, hogy partner a saját gyógyulásában és közösek az érdekeink.”