Dr.Tsehai Nega

Dr. Tsehai Nega sokszínű személyisége kismamák ezrei, talán már tízezrei között közismert. Az Etiópiából származó, az egyetem kezdete óta hazánkban élő szülész-nőgyógyász tíz testvére mellett ismerkedett meg a gyermekáldás örömével és fontosságával. Szakmáját bár az Etióp állam választotta számára, teljes egészében a magáénak érzi. Évtizedek óta praktizál, mégis még mindig tisztán emlékszik az első szülésre, amelyben segédkezett. Emlékekkel zsúfolt szobája falán megannyi kisbaba fotó díszeleg. A magyar kultúra nagy rajongója és tisztelője. Az interjú elkészítése előtt is Erdélyben járt, már nem első ízben.

Érdekes az életpályája több szempontból is. Kezdjük a földrajzi vonatkozással. Etiópiában született és a gimnázium elvégzése után Magyarországra jött tanulni 1980-ban. Miért?

Én mindenféleképp az egészségügyben akartam dolgozni és orvos, vagy nővér akartam lenni. Nem is tudom honnan jött, talán kórházas filmekből. Láttam az egyik testvérem születését és megtetszett nagyon. Bejelentettem apámnak, de ő a pénzügyi tanulmányok felé terelgetett volna. A pályaválasztásnál jók voltak a pontjaim, ezért végül az orvosit is választhattam. Etiópiában az orvosi egyetemre egy évet kellett volna várnom, ezért megnéztem a külföldi lehetőségeket is. Prágába, Oroszországba, Lengyelországba és még sok szocialista országba lehetett volna menni tovább tanulni. Az Angliában élő nagybátyám épp akkor volt nálunk látogatóban és ő ajánlotta Magyarországot. Azt mondta kicsi ország, de sokkal jobb és közelebb van. Így felvételiztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, ahol ösztöndíjasként tanulhattam.

Nagycsaládban nőtt fel. Milyen volt az élet egy 11 gyerekes családban?

Anyukám háziasszony volt, írni-olvasni nem tudott. Apukám 8 általánost végzett és egy sörgyárban volt vezető. Becsülettel nevelte fel a gyerekeit. Mindenkinek muszáj volt tanulni. Nincs ajándék, nincs apanázs, csak az iskola, így majd mindenki tud egyedül is boldogulni. Az volt édesapám terve, hogy amíg nem diplomázunk le, addig férjhezmenetel sincs. „Majd férjhez adlak titeket, de először legyen munkád, legyen diplomád, aztán menjél. Én már öregszem, nem biztos, hogy el tudlak látni!” – ezt mondta mindig. Kicsit nehéz volt elszakadni, ezért az egyetem alatt, amikor csak tudtam haza mentem a szüleimet és a testvéreimet meglátogatni. Mindig nagyon gyorsan letettem a vizsgáimat, hogy minél hamarabb utazni tudjak. Aki nem fejezte be időben, az nem kapott szabadságot. Ez volt a büntetés.

Mindenkinek sikerült diplomát szerezni?

A legkisebb húgom nem akart, ő más utat választott. Rajta kívül mindenki lediplomázott. A családból négyen külföldön dolgozunk.

Nehéz volt a nyelvet elsajátítani?

Igen. A bácsikám azt mondta, hogy nem nehéz nyelv a magyar, de nekem az volt. Az egyetem előtt egy évig előkészítőre jártam, de ott inkább csak az alapvető dolgokat tanultam meg. Az egyetemen nem volt különbség egy magyar és egy külföldi diák között, szóval a vizsgákra rengeteget készültem. A hét minden napján tanultam és magyarul vagy angolul olvastam. Megszerettem a magyar nyelvet, a kultúrát. Fél évet Amerikában töltöttem és bármilyen csodás hely, nem tudtam tovább maradni ott, mindig visszavágytam Magyarországra. Én itt tanultam, itt töltöttem a fiatalságom, már nem tudok másképpen gondolkodni, csak magyarul. Álmodni is magyarul álmodok. Máshol már nem tudnék élni csak Magyarországon.

A Nyírő Gyula kórházban a szülészeten kezdett rezidensként. Miért a szülészetet akarta megtanulni?

Az Etióp honvédség határozta meg, hogy szülész-nőgyógyász legyek. Abból kevés volt az országban, ezért erre a szakra adtak engedélyt. Kezdetben nehéz volt. Tetszett a szakma, de a gyakorlati alkalmazásánál úgy éreztem, hogy ehhez kevés vagyok, és nem tudom megcsinálni. Isten nyugosztalja a volt főnökömet, aki rám parancsolt, hogy jössz, és tanulsz és megcsinálod! Igaza lett, megtanultam és bele is szerettem. Érdekes, az elején féltem, hogy ez a terület nem nőknek való, de utánanéztem és már akkoriban is sok nő nőgyógyász volt a Szovjetunióban, ezért gondoltam, nekem is menni fog.

Magyarországon is elég keresett lett. Miben látja a különbséget a férfi és a női nőgyógyász között?

Én nem veszem észre, a betegek szempontjából más. Egy nőnek hamarabb megnyílik a páciens és könnyebben meg tud benne bízni. A visszajelzések szerint a női nőgyógyászok emberségesebben viselkednek. Ez egy olyan terület, amelynek a problémáit egy férfi sosem tudja átélni, átérezni. De ez más betegségekre is igaz. Én nem tudom a választ, láttam már kemény nő nőgyógyászt is.

Hol volt az a pont ahol érezte, hogy megszerette ezt a szakmát?

Az első 3 hónap után kaptam egy nagy műtétet. Általában nem kap egy fiatal zöldfülű rezidens egy hasi úton történő petefészek eltávolítást. Én megkaptam. Egy idősebb, tapasztalt kollégám asszisztált és olyan támogatást nyújtott, mintha már rutinosan műtenék. Minden rendben ment. Amikor valaki átesik az első nagy műtétjén, akkor egy kis bulit szoktunk csinálni egy kis üdítővel és szendviccsel. Megdicsérjük és átesik a tűzkeresztségen. Ez sok önbizalmat adott. Akkor éreztem először, hogy én ezt nagyon jól tudnám és fogom is csinálni. Rengeteget asszisztáltam és megtanultam mindent, amit lehet. 17 év után visszajött valamiért ez a beteg az első műtétemről és felismertem.

Az első szülés levezetése is ilyen katartikus élmény volt?

Sosem felejtem. A főorvos úr az egyik kismamánál megállapította a fejfekvést, majd elment. Kedvesek voltak a betegek és akkoriban megengedték, hogy akár a kelleténél többször is megvizsgáljam őket. Nem éreztem keményet, csak melegséget éreztem. A szülésznő, Terka azt mondogatta nekem, hogy majd meg fogom érezni ezeket idővel. Nem értettem egyet a főorvos úrral, ezért gyorsan felkerestem és vonakodva mondtam, hogy tévedni tetszik, mert farfekvéses lesz ez a gyerek. Ő csak nevetett és elárulta, hogy csak tesztelt. „Na, ugye, hogy felismerted?!” – kérdezte. Farfekvéses volt és első szülés, tehát ott kellett állnom nekem is, hogy megtanuljam levezetni. Nem olyan könnyű a farfekvés, de a Főorvos úr szépen megoldotta. Ő igazi szülész volt.

Az mit jelent, hogy igazi szülész?

Tudja a szakmát. Nincs kapkodás vagy sietség, hanem türelmesen megvárta a megfelelő pillanatot mindenre. A szülésnél nagyon fontos a türelem, a kellő időben pedig a határozottság. Tudni kell dönteni akkor és ott. A döntést pedig tudni kell megmagyarázni, megértetni. Ha egy szülész késlekedik, annak rossz eredménye lesz.

Igazi szülésznek tartja magát?

Hát nem tudom. Igen… Csak alázatosan igen. Ezt a szakmát csak alázattal lehet csinálni. Szerencsére soha nem alakult semmilyen szülésem rosszul. Alázatosan úgy érzem, hogy elég jó szülész-nőgyógyász vagyok, de nem büszke, azt nem mondhatom soha!

Megközelítőleg hány baba világrajövetelét vezette le?

A szakvizsgára úgy mentem, hogy előtte 570 alkalommal vezettem le szülést. Azóta nagyon sok év telt el. Pontos számot nem tudok mondani, de sok-sok fényképet kaptam már a világra segített kisbabákról és nagy babákról. Komplett albumom van otthon. Nagyon szeretem azt az első boldog pillanatot, amikor megállapítom a terhességet. A beteg jön, hogy elmaradt a vérzése, és nem tudja, hogy terhes-e. Megvizsgálom, beleteszem az ultrahang fejet, és már látszik a magzat, van szívhang, és akkor a kismama arcán látszik a boldogság. Majd sok hónappal később először sír fel a gyerek. Boldogság van a levegőben és ilyenkor a kötelék, erős lesz az orvos és a család között. Köszöngetik nagyon és úgy viselkednek, mintha én tettem volna valamit, ami boldoggá tette őket. Pedig ők csinálták a gyereket, nem én, de azért jó érzés, hogy az emberek megköszönik. Nem pénzre, vagy ajándékra gondolok, hanem a boldogságra és a hálára, amit rajtuk lehet látni és a szavaikon érezni. Az sokat jelent. Ilyenkor az ember nagyon büszkén megy haza.

Milyen a kapcsolata a kismamákkal?

Bizalmas. Fontos a bizalmi kapcsolat kialakítása, mert így őszintébbek velem és könnyebben elmondják, hogy mit éreznek. Egy terhes nő a hormonális változások miatt labilisabb egy kicsit, de ha jó a kapcsolat, akkor megmondja, hogy mi fáj neki, mi zavarja. Az mindig megkönnyebbülést jelent, ha valakivel a problémát meg lehet gyorsan beszélni vagy egy kicsit beszélgetni. Az engem felkereső új páciensek legalább 30-50%-a új beteg, még sosem találkoztam velük. „Sok jót hallottam a doktornőről.”- így kezdik. Ha sok betegem van, akkor sem tudok mit tenni, csak megkérdezni, hogy miben segíthetek. El kell fogadni, el kell vállalni minden beteget, nem mondhatom, hogy sok betegem van vagy, hogy menjen máshova. Ha a betegnek engem ajánlottak és szeretné, hogy én kezeljem, akkor el kell fogadni. Akkor is, ha már fárasztó szakmailag. Nem mondhatom, hogy pihenni akarok akkor, amikor ő szül.

Azért az ember ideje véges. Vagy önmagától veszi el, vagy más pácienstől, vagy a családjától. De valahonnan mindenképpen elveszi.

Elveszi az időt, de hát ez a szakma ez ilyen, se éjjelem, se nappalom nincs. Lelkiismeretesen kell dolgozni. Sajnos egy picit magamat kell háttérbe tennem. Az én szórakozásom, az én szabadidőm egy picit kevesebb, de boldog vagyok attól, hogy ellátom a beteget, és szülök egy gyermeket. Ha egy életet hozok a világra, annál jobb nincs. Nálam ez mindig életet ment.