Fekvési rendellenességek

A születés kiírt időpontjára a babák túlnyomó többsége fejvégűen helyezkedik el. A többiek más utakon gondolkoznak, náluk 3%-ban farvégű fekvés, elenyésző számban haránt és ferde fekvés fordul elő.

 

Farfekvés

A születés várható időpontjára a babák 3%-a fejvégű fekvés helyett farvégű fekvésben helyezkedik el. Elenyésző számban haránt és ferde fekvés is előfordul. „Faros” fekvés mellett előfordulhat az az állapot, hogy a láb/lábak vannak alul, nem a popsi, így az nem tömíti rendesen a méhszájat. Ennek következtében burokrepedéskor az esetek kis százalékában a köldökzsinór előeshet, ezzel akut vészhelyzetet teremtve.

Azt, hogy a szülésnek melyik módját választjuk „faros” esetben, három körülmény befolyásolja. Ezek

  • a szülészeti előzmény,
  • a szülés indulása és haladása,
  • a szülőnő és az orvos szándékai.

Amennyiben a szülészeti állapot lehetővé teszi, szívesen adunk lehetőséget a hüvelyi szülésre, akár gátvédelemben is.


Harántfekvés

Először szülők esetében a harántfekvés egyet jelent a császármetszéssel. Ebben a helyzetben ugyanis a magzat keresztben helyezkedik el a szülőcsatornához képest, képtelen lenne áthaladni rajta. Többedszer szülőknél van esély a baba megfelelő helyzetbe forgatására, mivel a méh lazább, a magzatvíz több, így a „jó útra térített” kis jövevény hüvelyi úton is világra jöhet.


A száznyolcvan fokos fordulat

A terhesgondozás során a 32. héttől, amikor már a farvégű fekvés gyakorisága 25% alatt van, gyengéd, természetesebb módszerekkel próbáljuk elérni, hogy a magzat a számára legbiztonságosabb helyzetbe forduljon. Ilyenek lehetnek a testtartás, akupunktúra, homeopátia, zeneterápia, fényterápia. Ezek sikeressége nem alapul orvostudományi bizonyítékokon, mégis eredményesnek mutatkozik sok esetben.


Doctors