Pedagógus családból származom- édesanyám földrajz-történelem, az édesapám pedig matematika-fizika szakos tanár volt-, bennem azonban már kora gyermekkoromtól élt a vágy, hogy orvos legyek. Nagyon szerettem a biológiát, s még annál is jobban az állatokat, így egész sokáig úgy gondoltam, hogy állatorvos leszek. Egy kis lakásban laktunk a szüleimmel, de mindenféle kisállatot tarthattam az egértől egészen a teknősig. Jó volt őket gondozni. Ennek szellemében kerestem középiskolát is, egy kemény reál osztályba jártam a budapesti Szent István Gimnáziumba.

Miért gondolta meg magát, hogy az állatok helyett inkább az emberekkel foglalkozna?

Egészen prózai oka volt. Kiderült, míg az állatorvosin a biológia mellett a kémia számít, az orvosin a fizika, ami kifejezetten az erősségem volt, egyszóval egyszerűbbnek tűnt bejutni az orvosira. Maga a gyógyítás volt a fontos számomra, nem okozott nehézséget meghoznom ezt a döntést. Először a fogorvosi karra vettek fel, de az a szakma viszont nem vonzott igazán, így inkább vártam egy évet.

Gondolom, azért abban az egy évben is az orvoslásra készült!

Sőt, már előtte is. Még a gimnázium alatt segédápolónak mentem nyári munkára. 16 évesen az újpesti kórház elfekvő osztályán dolgoztam. Annyira megtetszett az ápolás, hogy még egy hónapot maradtam. A következő évben a Szabolcs utcai szülészet csecsemőosztályára jelentkeztem ápolónak, ahol pár nap után egyedül etettem, pelenkáztam, fürdettem az újszülötteket. Az egyetem előtt pedig egy évig orvosírnok voltam egy szakrendelőben, s már nagyon vártam, hogy gyógyíthassak.

Sok részét látta már addigra az egészségügynek, megfogalmazódott Önben ekkorra, pontosan milyen területen szeretne gyógyítani?

Elég hamar kiderült, hogy a manuális szakmák érdekelnek, nehezen tudtam elképzelni magam belgyógyásznak. A sebész feltárja a problémát, majd kijavítja, ez kifejezetten vonzott. Tudtam, hogy a kézügyességem is megvan hozzá. A gimnáziumi boncolásokat, preparálásokat mindig velem végeztette a biológiatanárom, aki legtöbbször a hozzátartozó anyagot is velem magyaráztatta el. Az ortopédiába már negyedévben beleszerettem. Egy csodás gyakorlatvezetőnk volt, aki rendszeresen videófilmeken keresztül mutatta be a különböző eljárásokat. Akkor kezdték el itthon a csípőprotézis műtéteket. Végignéztem az erről szóló filmet, s éreztem: ezt élőben is látnom kell. Megkerestem Vízkelety Tibor professzort, aki azt találta ki, ha már ennyire érdekelnek ezek a műtétek, menjek el nyáron asszisztálni az Ortopéd Klinikára, amikor amúgy is kevesen vannak az orvosok. Ekkor fonódott össze a sorsom végleg az ortopédiával.

Reggeltől estig ott volt az Ortopéd Klinikán?

Inkább estétől reggelig. Ötödévesként, amikor volt egy kis időm az egyetem mellett, azonnal odamentem. A hatodévben már heti egy alkalommal a traumatológiai osztály ügyeletére jártam asszisztálni műtétekbe, emellett pedig éjszakánként ápolónőként dolgoztam az ORFI-ban. A szakvizsgáig tartó időszakot is az Ortopéd Klinikán töltöttem, s a legkülönfélébb operációs technikákat sajátítottam el. Aztán amikor 4 év után, immáron szakorvosként, dolgozni kezdtem a Péterfy Sándor utcai Rendelőintézetben, rájöttem, hogy miközben már műteni remekül tudok, az ilyen beavatkozást nem igénylő esetekkel bajban vagyok.

Mit tehet ilyenkor egy orvos?

Eleinte átszaladgáltam a reumatológusokhoz, hogy adjanak tanácsot, de ez tarthatatlan állapot volt. Elkéredzkedtem az ORFI-ba továbbképzésre, a főnököm pedig azzal a felététellel engedett el, ha megszerzem a reumatológiai szakvizsgát is. A szakrendelőt felkereső betegek jelentős része ugyanis a műtét helyett inkább konzervatív kezelést szeretne. Igyekeztem mind a gyerek, mind a felnőtt osztályokon megtanulni a terápiákat, így mire ’91-re leszakvizsgáztam, már elég jól képzett voltam minden idetartozó területen. Ám így sem voltam teljesen megelégedve a tudásommal, ezért még gyorsan elsajátítottam a manuál terápiát is. A kiropraktőr képzést akkor még a moszkvai orvosegyetem tanárai tartották, s valóban nagyon hasznos tudásnak bizonyult.

Másképp áll össze a vizsgálat, a terápia ennek a sokféle tudásnak köszönhetően?

Így van! Volt olyan 5 éves kislány betegem, akit derékfájás miatt hoztak el hozzám, ami elég hihetetlennek tűnik, de megtaláltam a becsípődést, a blokkot a derekán. Teljesen el volt csavarodva a medencéje, s már a vizsgálat közben, egy-két remek fogással meggyógyítottam. A reumatológusi tudásomnak köszönhetem például, hogy néhány egészen ritka betegséget felfedeztem. Volt egy fiatal fiú betegem, aki már a fél várost körbejárta orvostól-orvosig, de senki nem jött rá, hogy mi okozza a fájdalmát. Alaposan kikérdeztem, megvizsgáltam és rájöttem, hogy egy igen ritka autoimmun betegsége van. Ezt a Raynaud szindrómában szenvedő fiatalembert megfelelő helyre tudtam utalni, azóta már a folyamatos terápiának és rendszeres ellenőrzésnek köszönhetően jól van.

A csecsemők szűrésével mikor kezdett el foglalkozni?

Amikor megjelent az ultrahang, egy új világ nyílt ki az orvosok előtt, így előttem is. Korábban hiába állapítottam meg kézzel a csípőficamot, csak három hónapos kor után lehetett röntgent készíteni a babáról. Ha esetleg diszpláziás volt a kisbeteg, ami azonnali kezelést igényelt volna, csak késve tudtam megkezdeni. Az ultrahang segítségével lehetővé vált, hogy már az első hetekben kiszűrjük ezt az eltérést, ami az első párhónapban remekül gyógyítható, hiszen akkor fejlődik leggyorsabban a csípőízület. Az első percben láttam: az ultrahang használata hatalmas előrelépést jelent, ezért gyorsan elmentem Szepesi János professzorhoz Szombathelyre az ultrahangos csípőficam szűrést elsajátítani.

Sok olyan betege volt, akiket kizárólag ennek köszönhetően tudott meggyógyítani?

Így van. A csípőszűrés alkalmával több olyan kisbetegem volt, akiknél semmilyen tünet mutatkozott, mégis komoly diszpláziában szenvedtek. Ha ezt a rendellenes fejlődést nem kezelem, húszévesen már csípőpanaszai lehetnek, és 40 évesen esetleg már protézisre szorul. Ezeket a „néma” diszpláziákat korábban nem volt lehetőségünk kiszűrni. Ma már az ultrahangnak köszönhetően időben elkezdjük a terápiát, s így tökéletes gyógyulásra lehet számítani. Ha pár hetes korban lehetőségem van kiszűrni a problémás eseteket, a kezelés után akár három-négy hónapos korára teljesen rendbe jön a csecsemő. Hasonlóan jól korrigálható, egészen a növekedés befejezéséig, a lábfej problémája. A járás vizsgálattal, s az annak megfelelő cipő használattal, sok felnőttkori fájdalmat és ortopédiai panaszt megelőzhetünk.

Ön mivel piheni ki az egész napos munkát?

Az állatszeretetem mit sem változott az évek során, így van három kutyám és három cicám. A nap végén velük foglalkozom. A fejemet pedig logikai játékokkal szoktam kiszellőztetni. Hétvégéket pedig igyekszem a szabadban tölteni. Kertészkedek, és hatalmasat csatangolok a nagyfiammal és a kutyáimmal. A természet jelenti az igazi kikapcsolódást. Közvetlenül a Tisza partján van egy kis nyaralónk. Imádok kiülni, s csak nézni a csodálatos szőke folyót.

Login

Create a New Account

Contact