Császár után is a természetes szülésre voksol Kollányi Zsuzsi – mi támogatjuk ebben!

Kollányi Zsuzsi szeptember végére várja harmadik kisfiát, Bogdánt, aki intézményünkben, a Róbert Magánkórházban látja majd meg a napvilágot. Zsuzsi választása nem véletlenül esett ránk. Megértő, támogató környezetre vágyott, amelyben egy korábbi császármetszés után is bátran megpróbálkozhat a természetes szüléssel.

– Hogy érzed magad most, ilyen közel a várandósság végéhez?

– Nagyon jól érzem magam, a 39. hétben járok. Bogdán szeptember 22-re van kiírva, úgyhogy már biztos, hogy időre született baba lesz, ami nagy megnyugvást okoz, hiszen a nagytesói, az ikerfiaim – Bence és Bálint – korábban érkeztek a vártnál. Bogdán rendkívül édes baba, csak néhány hete érzem úgy, hogy nehezedek, hogy a várandósság kezd „terhességgé” válni.

– Miben más a mostani várandósságod, mint a korábbi?

– Egy babát várni, nagyon különbözik az ikerterhességtől! A fiúkkal az állandó komplikációk miatt nem csak fizikailag, de mentálisan is végtelenül megterhelő volt a várandósság időszaka. Senkinek nem kívánom, amit átéltünk a párommal. Öt hónap után gyakorlatilag már nem volt lábszáram, vaskos dinoszaurusz lábakon lépkedtem, és bár nagyon aktív voltam, táncolni egyáltalán nem tudtam. Bogdánnal viszont még két hete is jártam salsa órán. Nagyon jó érzés tudni, hogy vele minden rendben van, és nem utal semmi jel komplikációra. Nagyon megnyugtató, hogy háborítatlan a várandósság ideje, és várhatóan a szülés is az lesz. Nem is nagyon járok kórházba, a karantén szigorú két hónapja alatt is egyszer kellett csak ultrahangra mennem, amit nagyon szerencsésnek tartok, most is csak a kötelező vizsgálatok miatt megyek be.

– Miért esett a választásod a Róbert Magánkórházra?

– Több oka is van. A fiúk, Bence és Bálint, nem itt jöttek világra. A MÁV-ban szültem egy rendkívül kedves, fiatal, nyitott gondolkodású orvosnál, akit nagyon kedveltem, de aki sajnos elment egy meddőségi központba dolgozni, és nem vezet már szülést. Utólag úgy érzem, ez nem baj, mert ahogy én tudom, az állami intézményekben nem nagyon szorgalmazzák a császármetszés utáni természetes szülést, de én mindenképp szerettem volna megpróbálni. Egyrészt mert nincs ilyen élményem, másrészt, mert úgy gondolom, hogy amíg nem feltétlenül szükséges, hogy művi úton hozzányúljanak az emberhez, addig maradjunk a természet által megalkotott módoknál. A Róbert Magánkórházban találtam olyan szülésznőt és orvost is, aki hozzám hasonlóan gondolkodik ezekről a kérdésekről. Az intézmény és maga Dr. Farkas Eszter is nagyon nyitott a császármetszés utáni háborítatlan szülésre, ami nekem nagyon sokat számít.

– Fontos volt számodra, hogy nő legyen az új orvosod?

– Engem az életem kezdeti szakaszától fogva majdnem mindenhol férfiak vettek körül.  Kosárlabdáztam, és közben szinte csak fiú barátaim voltak, a Majka zenekart pedig talán nem is kell említenem – ott aztán teljes tesztoszteron túltengésben teltek a napjaink. Az elmúlt egy évben viszont elkezdtem úgy érezni, hogy lezárul ez a szakasz, hogy sokkal nagyobb az igényem a női energiákra. Ráadásul, ha az ember logikusan gondolkodik, akkor minden előítélet nélkül arra jut, hogy egy nő valószínűleg többet tud a terhességről vagy egy baba kihordásáról, mint egy férfi. Úgy éreztem, hogy jobb lesz, ha most nő áll mellettem, és a Róbert Magánkórházban találtam olyan orvosra és szülésznőre, akikről tudom, hogy képesek lesznek úgy segíteni nekem, ahogy az számomra a legjobb és legbefogadhatóbb.

– A fiúk várják már a kis testót?

– Igazából nem tudom. Folyamatosan kommunikáljuk feléjük, hogy hamarosan kistestvérük érkezik és ha Bogdánról beszélünk, akkor a hasamra mutatnak.  Könyvekkel, mesékkel is segítjük nekik az átmenetet, de ténylegesen érteni talán csak akkor fogják, ha hazajövünk vele. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor azért még ebben sem vagyok teljesen biztos. Nem tudom, hogy mennyire lesz világos számukra, hogy a kisbabát azért hívják ugyanúgy, mint anya hasát, mert ő volt odabent. Nagyon szociális nyitott és türelmes kisfiúk egyébként. Látjuk rajtuk, hogy igaz az, hogy teljesen máshogy szocializálódik egy kisgyerek, akinek egyből van testvére, mint egy olyan, akinek még nincs. Ez szerintem is sokat számít majd. De Bogdánt azért is vállaltuk, mert a fiúkkal való terhességem elejétől éreztem, hogy hozzájuk szeretne még érkezni valaki, és valahogy most is azt gondolom, hogy a Bogdán hozzájuk jön és csak mellékesen hozzánk. Emiatt is gondolom, hogy könnyű lesz őket összeszoktatni. De a fiúk egyébként is nagyon kedvesek más gyerekekkel, a kisebbekkel pláne. Igazán figyelmesek, nagyon óvják őket. Bízom benne, hogy ez így lesz a saját testvérükkel is.

– Nem lesz köztük nagy a korkülönbség, nagyjából két év, vagyis lesz két kicsi és egy pici babátok. Mit vársz a következő időszaktól?

– Bízom benne, hogy Bogdán hamarabb, és többet fog jól aludni, mint a fiúk. Velük olyan szempontból nem voltunk könnyű helyzetben, hogy mivel korszülöttek voltak, muszáj volt őket felkelteni és három óránként szoptatni. Annak, nagyon örülök, hogy tejem még most is van, emiatt viszont úgy állt be a bioritmusuk, hogy gyakorlatilag csak az utóbbi négy hónapban kezdtek el hosszabb időt – négy-öt órát – aludni éjszaka. Bogdán most már mindenképp időre születik, és normál súlyú baba lesz, úgyhogy remélem, nála könnyebben áll majd be a rend. Ráadásul úgy készülünk, hogy bölcsőben altatjuk majd, hátha ringatással el tudjuk kerülni, hogy feleslegesen is kivegyük az ágyból.

– Milyen szülést tervezel, milyen lehetőségeid lesznek a Róbert Magánkórházban?

– Minden van, amit el tudok képzelni. A szülésznő javasolta a harmincadik hét körül, hogy menjek be, és nézzek körül. Megmutatta a szobákat, láttam a felszereltséget, és beszéltünk a lehetőségekről is. Nagyon megnyugtató volt. A doktornő azt tanácsolta, hogy állítsak össze szülési tervet, amiről soha korábban nem hallottam még. Nekem nagyon szimpatikus a vizes közeg, világéletemben megnyugtatott a víz közelsége, és a nagyon jó tapasztalatokról számolnak be, akik próbáltak már vízben szülni. De a bordásfaltól, a labdán át, a szülőszékig széles a választék, teljes a felkészültség, aztán majd úgyis a helyzet hozza, hogy ott mit érzek jónak.

– Nem hallok félelemet a hangodból.

– Nem, most egyáltalán nem aggódok, de lehet, hogy amikor be kell majd mennem a kórházba, akkor mást gondolok majd. Azért nagyon jól emlékszem az enyhe sokkra, amit akkor éreztem, amikor a fiúkkal elfolyt a magzatvizem, úgyhogy a helyzet hozza majd, hogy mennyire leszek stramm és magabiztos, de most úgy érzem, jó kezekben vagyunk, úgyhogy nem izgulok a szülés miatt.