2021. 10. 17.

Izgalmas várakozás előzte meg Flóra érkezését

Óriási boldogság lengi körül Bata Éva és Bereczki Zoltán életét augusztus 6-a óta, hiszen ezen a napon jött világra a színészpár kislánya, Flóra.

Nem írtunk forgatókönyvet vagy szülési tervet, abban viszont biztosak voltunk, hogy amennyire csak lehet, háborítatlan szülést szeretnénk, mindent elkövetve annak érdekében, hogy Flóra természetes úton jöjjön világra. Ehhez pedig a TritonLife Róbert Magánkórházat találtuk a legmegfelelőbb helynek. A férjem első kislánya is ott született, így ő már jó tapasztalatokkal rendelkezett, majd én is utánanéztem, és egyet gondoltunk ezzel kapcsolatban – mesélte Bata Éva, aki bevallása szerint nem érzett félelmet a szülés előtt, sőt az ismerősöktől hallott rémhírek sem tudták befolyásolni.

Fantasztikus diszkréció

A színésznő számára nagyon szimpatikus volt, hogy saját nőgyógyászát „vihette” a Róbert Magánkórházba, s mindenki gördülékenyen fogadta – nem kellett választás elé állniuk a kórház és az orvos tekintetében. Az ott dolgozókkal is százszázalékosan meg voltunk elégedve, volt egy csodás szülésznőnk, és a nővérek is fantasztikusan diszkrétek voltak, sokat segítettek a szülés utáni két napban is, mindig akkor álltak rendelkezésre, amikor mi kértük. Megnyugtató volt a jelenlétük, a szakmaiságuk – emelte ki a színésznő, aki azért is nagyon hálás, mert a doktornője és a szülésznője mindenbe beavatta a terhessége során, hogy mire számítson majd, és valószínűleg éppen ezért nem a félelem, hanem egyfajta izgalmas várakozás uralkodott rajta.

Július 31-re voltam kiírva, de nem indult be magától a szülés, jósló fájások se nagyon voltak. Augusztus 5-én este feküdtem be a kórházba, és felhelyeztek egy ballont (a ballonkatéteres méhszájérlelés során a szülés előtti este az orvos vagy szülésznő feltesz a méhszájba egy kis katétert, és másnap reggel oxitocin segítségével hozták létre a méhösszehúzódásokat). Így indult be a szülés, ám mivel minden utat ismertünk, nem volt mitől félni – mondta Bata Éva, aki arról is őszintén mesélt, hogy a „majd megpusztulok” fájdalomtól a „már nem érzek semmit” fájdalomig rengetegféle érzésen keresztül ment abban a hat órában, amíg a szülés tartott.

„Zoli segített kitartani”

Nagyon érdekes, hogy ezt a fájdalmat még nem dolgoztam fel, és nem azért, mert borzalmas volt… hiszen mind Flóra, mind a körülöttünk lévők csodálatosan vettek ebben részt, de én magam nem voltam felkészülve ekkora fájdalomra. Azt hittem, hogy jobban fogom bírni, és az még a feladatom, hogy szépen lassan ezt feldolgozzam magamban – osztotta meg velünk a színésznő, aki nagyon boldog, hogy párja is bent lehetett, tehát apás szülésben volt részük. – Zoli segített kitartani, ő is része volt ennek az egésznek. Ahogy a terhességet, a szülést, úgy az elkövetkezendő időszakot is együtt, egy csapatként csináljuk.

A színészpár kiemelten fontosnak tartotta, hogy kislányuk érkezésekor rögtön mindkettejük mellkasán megpihenjen Flóra, érezze az illatukat, és hamar kapcsolódjanak, kötődjenek egymáshoz. – Ezt a kérésünket is tiszteletben tartotta a kórház, és nagyon örülünk, hogy mázasan, újonnan érkezve is odabújhatott hozzánk Flóra – tette hozzá Bata Éva, akit az első otthon töltött hetekről is megkérdeztünk.

A név már a kezdetektől velük volt

Óriási szerencsénk van, mert nagyon jól alszik Flóra. Az első pillanattól kezdve nem voltak olyan problémáink, hogy nem alszunk, éjszakázunk. Csodálatos a kislányunk! Az első héten voltak bennünk olyan kérdések, hogy például evett-e eleget, de van egy remek szoptatási tanácsadónk, akivel – a terhesség alatt – nagyon jól felkészültünk a szoptatásra, és a mai napig bármikor felhívhatjuk, ha kérdésünk van. Így hát szerencsére semmilyen rémtörténetről nem tudunk beszámolni – válaszolta mosolyogva a színésznő, aki a névválasztásukról is szívesen beszámolt.

Egyszer régebben, hajnalban eszméltem fel erre, volt egy megérzésem a Flóra név kapcsán, talán akkor még nem is voltunk együtt Zolival. Amikor viszont egymásra találtunk, meséltem neki erről a névről, és onnantól mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy Flóra lesz a kisbabánk. Amikor megtudtuk, hogy terhes vagyok, de még nem tudtuk a baba nemét, akkor nagy fejtörést okozott, hogy milyen fiúnevet találjunk ki. A sors viszont úgy hozta, hogy kislányunk lett – idézte fel a névválasztás történetét Bata Éva, aki most százszázalékosan a kismamasággal szeretne foglalkozni, nem tudja elképzelni, hogy rövid időn belül visszamenjen forgatni vagy próbálni.

Főszerepben az anyaság

Nekem nagyon jót tett, hogy már rögtön akkor abbahagytam a munkát, amikor kiderült, hogy kisbabát várunk. Mivel az elmúlt tíz-tizenöt évben minden szerepet, próbafolyamatot, feladatot teljeskörűen megéltem, most ennek szeretném megadni minden figyelmemet, és ebben Zoli is támogat engem. Nehéz megmondani, hogy mikor szeretném folytatni a munkát, éppen ezért nyitva hagytam minden ajtót, ám egyelőre nincs másra igényem, minthogy az anyasággal járó minden pillanatot megéljek.