Dr. Timmermann Gábor

Orvosigazgató, szülész-nőgyógyász főorvos

Orvosigazgatói munkája mellett szülész-nőgyógyászként folytat ambuláns betegellátást és terhesgondozást. Professzionális módon végez magzati és nőgyógyászati ultrahang vizsgálatokat. Szakmai érdeklődése főleg a családtervezésre, a meddők és habituális vetélők kivizsgálására, a PCOS-re, a koraszülésre, a nem kívánt terhesség megelőzésére, valamint a genetikai szintű ultrahangra irányul.

Full introduction

Életrajz

1973. szeptember 1-én születtem Budapesten, ahol jelenleg is lakom. Másik, életemben fontos város Sopron, ahol 3 évig tanultam és 1 évig dolgoztam. Örökké szeretettel és nosztalgiával fogok gondolni a "hűség városára".

Tanulmányok, tevékenységek

Általános orvosi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen végeztem, ahol 2001-ben kaptam diplomát. Az egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján töltöttem a rezidensi éveimet, ahol Dr. Szabó István docens úr volt a mentorom. A rezidensi munka mellett Cegléden mentőztem és háziorvosi ügyeleteket vállaltam Dr. Csiszár Géza vezetésével, akinek szintén sokat köszönhetek. A mentőzés során tanultam meg a gyors helyzetfelismerést, és a rögtönzött döntést. A háziorvosi ügyeletek alatt sokat láttam a világ gondjaiból, és holisztikus gyógyítási látásmódot kaptam. 2003-ban egy évet dolgoztam Sopronban, az ottani szülészeten. Ezután kerültem vissza Budapestre, a Péterfy Sándor utcai Kórházba. A Szülészeti Osztályon töltött 4 évem megalapozta a szakmai tanulmányaimat, és érdeklődési irányomat. Az epidurális érzéstelenítésben vezetett szülésekben szereztem nagy gyakorlatot. A Péterfyben minden kollégának hálával tartozom, de különösen Dr. Krasznai Péter osztályvezetőnek, aki mindig teljes bizalommal volt irántam. Közben másodállásban dolgoztam az Országos Gyermekegészégügyi Intézetben (OGYEI).

A családtervezési szolgáltatás nőgyógyászati ambulanciáján szereztem 4 év  tapasztalatot a családtervezésben, meddőségi témában és vetélések kivizsgálásában. Ebben sokat köszönhetek Dr. Czeizel Endrének és Dr. Klujber Valériának.

2008-ban, miután megnyitottam első magánrendelésem, visszatértem a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára, mint szerződéses munkatárs. Ez az időszak majdnem 5 évig tartott. Szerettem a klinikán dolgozni, sok jó emberrel ismerkedtem meg, és sok különleges esetet láttam. Megtanultam mi a koraszülés és kidolgoztam egy megelőzési stratégiát. Ebben a munkában nagy szerepet játszott Dr. Nobilis András, a PIC osztályvezetője, akire mindig hálás szívvel fogok gondolni. Jelenleg a Róbert Károly Magánkórházban vezetek szüléseket, végzek nőgyógyászati műtéteket, illetve látom el orvosigazgatói teendőimet.

2006-ban ismertem meg Dr. Czeizel Endrét és munkatársát, Merhala Zoltánt, a Magzati Diagnosztikai Központ vezetőjét, aki lehetőséget adott, hogy szülészeti ultrahang tanulmányokat folytassak. A legjobb ultrahang készülékekkel dolgozhattam, és a legjobb nemzetközi tanfolyamokon és konferenciákon sajátíthattam el a szülészeti és nőgyógyászati ultrahang minden fortélyát. Így juthattam el a Medison cég és Giay László jóvoltából Amszterdamba az alapozó 3D-s tanfolyamra, majd a General Electric és Homoki István segítségével Bécsbe, az első VISUS kurzusra. Azóta minden évben egy nagy konferencia és egy nemzetközi tanfolyam résztvevőjeként gyarapítom tudásom.

2008 és 2013 között a Magzati Diagnosztikai Központ ultrahang laborvezetője voltam, melynek tisztségéről a Genium Magzati Orvostudományi Központ megalapítása miatt mondtam le. Legfőbb érdeklődési területem így lett a szülészeti és nőgyógyászati ultrahang diagnosztika, melyet szenvedélyesen szeretek. Örökké hálás leszek Merhala Zoltánnak, hogy meglátta bennem a lehetőséget és ki is bontakoztatta.

Tudományos tevékenységek

Még az egyetem évei alatt kezdődött, amikor a II. sz Anatómiai Intézetben voltam 2 évig tudományos diákkörös, és díjas demonstrátor. Meggyőződésem, hogy az anatómiában szerzett elmélyült ismereteim segítenek nap, mint nap az ultrahangos munkámban, mely leginkább metszet- és funkcionális anatómiához hasonlít. 2001-ben alapítottam az Ifjú Tudósok Társasága Alapítványt, melynek célja az igényes tudományos ismeretterjesztés, és a nem kívánt terhesség ifjúsági prevenciója.

2005-től 2 évig a Semmelweis Egyetemen adtam elő védőnőknek szülészetet. 2009-től a General Electric VISUS tanfolyamain tartottam képzéseket, valamint több szülész kolléga gyakorlati képzésével segítettem az FMF akkreditációt megszerezni. Rendszeresen tartok előadásokat szakmai konferencián, melyek anyagait az orvosoknak szóló részben megtalálhatják.

2013-ban indítottam el a www.koraszulesmegelozes.hu közhasznú honlapot, mely a koraszülés megelőzéséhez és kezeléséhez nyújt non-profit módon információt.

Magánélet

Feleségemmel és 2013-ban született tündéri kislányommal, Grétával Zuglóban élek. Szabadidőmet legszívesebben családommal töltöm, ezen kívül szeretek olvasni, zenét hallgatni, utazni valamint rendszeresen teniszezek.