Prof. Dr. Bajory Zoltán

Andrológia

Ez egy nagyon szép hivatás – vallja az urológusszakmáról dr. Molnár Sándor, akihez Szegeden, a TritonLife-ban is bizalommal fordulhatnak páciensei. Egyik legfőbb profilja az urológiai daganatsebészet, ám az urológiát érintő bármely betegség kapcsán bátran felkereshetjük.

Full introduction
Filter tests
City
All cities
Institution
All institutions

1982-ben születtem Gyulán. Az általános iskolát Mezőberényben, a középiskolát a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban végeztem. Orvosi diplomámat 2008-ben szereztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán.

2001 óta élek Szegeden. Feleségem szintén orvos, egy gyermekünk van. 2008-tól a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján dolgozom. 2014-ben sikeres szakvizsgát tettem sebészetből, kiválóan megfelelt minősítéssel. Munkám során az általános sebészeti tevékenységek mellett (sérvműtétek, epehólyag eltávolítás, bőr- és bőralatti elváltozások kimetszése stb.) mindig nagyon érdekelt a gasztroenterológiai sebészet, ezen belül is a vastag- és végbélsebészet. Ehhez kapcsolódóan 2020-ban sikeres gasztroenterológiai szakvizsgát is tettem, mellyel hatékonyabb és gyorsabb kivizsgálást, valamint szorosabb utánkövetést tudok betegeimnek biztosítani a szükséges gyomor- vagy vastagbél tükrözések elvégzésével. Az emésztési panaszok, akaratlan fogyás, véres széklet hátterében gyakran az emésztőrendszer jó- vagy rosszindulatú elváltozásai állnak, melyek diagnosztikájában és kezelésében is hatékony segítséget nyújthatok (endoscopiák elvégzése, ezek során mintavétel, vagy polip eltávolítás). Sebészeti tevékenységem során elsősorban a minimálisan invazív (laparoscopos) műtéteket részesítem előnyben, a hagyományos technikák mellett.

Oktatási tevékenység:

  • általános orvosképzésben III., IV. és V. éves magyar és angol nyelvű gyakorlatok tartása
  • magyar- és angol nyelvű képzésben résztvevő hallgatók mentorálása

Tanulmányút:

  • 2013. Lower GI Laparoscopic Course, Dundee, Skócia

Társasági tagság:

  • Magyar Orvosi Kamara (MOK)
  • Magyar Sebész Társaság (MST)
  • MST - Fiatal Sebészek Szekciója (FISESZ)
  • Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT)

Szakterületem:

  • ambuláns műtétek
  • benőtt köröm kezelése
  • zsírdaganat (lipoma) eltávolítása
  • kásadaganat (atheroma) eltávolítása
  • anyajegyek (naevus) és más bőelváltozások bőrgyógyászati szakvéleményezést követő eltávolítása
  • proktológiai diagnosztika, terápia
  • aranyérbetegség
  • végbélrepedés
  • végbél sipoly és tályog
  • végbéltájéki növedékek – polip, condyloma
  • konzultáció
  • vastag- és végbélsebészeti kórképek
  • epekövesség
  • sérvek
  • sebkötözés, gondozás
  • gasztoenterológiai szakvizsgálat, gyomor- és vastagbél tükrözés (gastroscopia, colonoscopia, mintavétel, polip eltávolítás)