Dr. Molnár Sándor

Urológia

Ez egy nagyon szép hivatás – vallja az urológusszakmáról dr. Molnár Sándor, akihez Szegeden, a TritonLife-ban is bizalommal fordulhatnak páciensei. Egyik legfőbb profilja az urológiai daganatsebészet, ám az urológiát érintő bármely betegség kapcsán bátran felkereshetjük.

Teljes bemutatkozás

Ez egy nagyon szép hivatás – vallja az urológusszakmáról dr. Molnár Sándor, akihez Szegeden, a TritonLife-ban is bizalommal fordulhatnak páciensei. Egyik legfőbb profilja az urológiai daganatsebészet, ám az urológiát érintő bármely betegség kapcsán bátran felkereshetjük.

– Családunkban eddig főként jogászok, ügyvédek, bírók voltak, én lettem az első orvos. A gimnáziumban biológia szakos osztályba jártam, így hamar egyértelművé vált, hogy az orvosi pályát szeretném választani. A Szegedi Egyetemen diplomáztam 1992-ben, s egészen onnantól, 28 éven keresztül a Szegedi Klinikán dolgoztam – kezdi dr. Molnár Sándor, akinek tanulmányai során korán kikristályosodott, hogy manuális szakma mellett teszi majd le a voksát.

Már TDK-munkája is a sebészethez fűzte. Eleinte a mellkassebészeten tevékenykedett, ahol tüdőrákkal küzdő betegekkel foglalkozott. A daganatsebészet később, urológusként is fő profilja maradt, a rákos megbetegedések műtéti kezelését nagy szakértelemmel, több évtizedes tapasztalattal űzi, legyen szó nyitott vagy laparoszkópos műtétekről.

Főorvosi feladatok Kiskunhalason

– A daganatsebészet mellett természetesen az urológiát érintő összes betegséggel foglalkozom. Ide tartoznak például a nagy számban végzett hüvelyi szalagműtétek, a prolapsus műtéti megoldások… – sorolja a szakorvos, aki a közel harmincévnyi, Szegedi Klinikai munka után a Kiskunhalasi Kórházban folytatja a páciensek gyógyítását.

– A kiskunhalasi urológia osztályvezető főorvosa vagyok, a megyei urológiát látom el, tehát ami minősített műtétet jelent, azt itt végezzük. Legfőbb feladatom jelenleg az osztályon folyó munka megszervezése, emellett a Bács-Kiskun Megyei Kórház urológiai ellátása is hozzánk tartozik – fejti ki a doktor úr, akihez szaktanácsadásért Szegeden, a TritonLife-ban is bizalommal fordulhatunk.

Hazai terepen is meg lehet találni a számításainkat

– Korábban számos helyen megfordultam Európában, ahol tanulásra nyílt lehetőségem. Hosszabb időt töltöttem például egy párizsi urológiai klinikán, ahol egy speciális laparoszkópos terület volt a fő motiváló tényező. Ezt annak idején, hazai terepen csupán néhányan kezdtük el végezni, ehhez a munkához fontos tapasztalatokat hoztam Franciaországból.

– Természetesen a többi európai út során is sokat tanultam. Mindezekkel együtt elköteleződtem Magyarország iránt, hosszabb távra nem szerettem volna külföldre menni, úgy gondolom, hogy itt is meg lehet találni a számításainkat. Az én szakterületemen mindig volt elég munkalehetőség – meséli dr. Molnár Sándor, akivel rendszeres előadóként találkozhatunk a hazai kongresszusokon, szakmai találkozókon.

Minőségi betegellátás – a hallgatókat is erre tanítja

– A gyógyítás mellett nagyon fontos számomra a fiatal hallgatók és rezidensek tanítása. Sőt, úgy látom, egyre lényegesebb, hiszen szeretném, hogy mire nyugdíjba vonulok, legyen egy erős gárda, aki el tudja látni az összes feladatot, ami az urológiára vonatkozik.

– Igyekszem átadni a hallgatóknak, hogy a minőségi betegellátás mindennél fontosabb, el kell tudni végezni az összes feladatot A-tól Z-ig. Emellett természetesen az empátia, betegközpontúság, együttérzés is kiemelendő. Én mindig úgy választom ki a kollégáimat, hogy a betegért dolgozzanak. Mielőtt eljöttem Kiskunhalasra, 28 éven keresztül vettem részt a magyar és angol nyelvű hallgatók heti oktatásában, valamint vizsgáztatásában – osztja meg velünk az urológus, aki hosszú éveken keresztül a Magyar Urológus Társaság vezetőségi tagja volt, emellett az Európai Urológus Társaságot és a Magyar Inkontinencia Társaságot is erősíti.

Ütőképes csapatot alkotnak feleségével

– A hobbim a munkám, ebben nőttem fel, és ezt csinálom éjjel-nappal. Összekovácsolt csapatot alkotunk a feleségemmel, nemcsak a családi életünkben, hanem a kórházban is, hiszen ő a Kiskunhalasi Kórház Urológiai Osztályának főnővéreként dolgozik. Napi szinten együtt tevékenykedünk, olajozottan zajlik a feladatok ellátása – mondja a TritonLife Szeged szakorvosa, akinek három fiúgyermeke van, akik közül elképzelhető, hogy lesz, aki továbbviszi a stafétát.