Bótor-Felde Sára
telefonszámon.
Kaposváron születtem, Somogyjádon nevelkedtem, középiskolai tanulmányaimat pedig a kaposvári Toldi Miklós Gimnáziumban végeztem. Már fiatalon meghatározó szerepet töltött be az életemben a mozgás: néptáncos múltam alapozta meg a mozgásszeretetemet és az emberekhez fűződő kapcsolataimat is.
2007 és 2011 között a Pécsi Tudományegyetemen szereztem diplomát gyógytornász szakon. Ezt követően a Harkányi Gyógyfürdő Kórházban kezdtem el dolgozni, ahol elsősorban a mozgásszervi panaszok kezelésében és a különböző műtétek utáni rehabilitációban szereztem tapasztalatot, ezen kívül részt vettem egy speciális obesitológiai programban, ahol a páciensek súlyvesztését támogattuk.
Ezzel párhuzamosan aerobik és intervall edzéseket is tartottam az XL-FittLesz konditeremben Kaposváron, valamint aquafitness oktatóként is tevékenykedtem. Néhány évvel később családommal Svédországba költöztünk, ahol nyolc éven át éltem és dolgoztam. Az ottani ortopédiai klinikán főként műtétek – például csípő-, térd- és vállprotézis beültetések utáni korai rehabilitációval foglalkoztam.
Majd svédországi munkám során egy egészség centrumban számos különféle mozgásszervi probléma kezelésében vettem részt: derék-, hát- és nyakfájdalmak, váll-, csípő- és térdpanaszok, valamint kisebb ízületeket érintő krónikus, vagy akut sérülések után segítettem a páciensek gyógyulását. Részt vettem prevenciós programokban a senior korosztály számára, például artrózis iskola lebonyolításában, melynek segítségével a műtétekhez vezető időt elnyújtottuk, esetleg elkerülhettük. A korai fázisban, szülés után kismamáknak tartottam előadásokat, a medencefenék tornájáról, a mozgás és edzés újratervezéséről.
Különösen fontos számomra a női egészség támogatása – így foglalkozom terhesség és szülés utáni korai és későbbi rehabilitációval, gátizomtornával, speciális mozgásprogramok kialakításával, kismedencei fájdalom kezelésével.
Emellett gyermekek számára is kínálok mozgásterápiát, például gerincferdülés esetén. Az elmúlt években több szakterületen is elmélyítettem tudásomat, és a következő képzéseken vettem részt:
• Axelina vállrehabilitációs tanfolyam
• Medencefenék fizioterápia
• Aqua-fitness oktató képzés
• OMI – Orthopedic Medicine International (váll, nyaki és ágyéki gerinc, könyök, kéz, láb)
• Mozgásterápia terhesség és postpartum időszakban
• Kineziológiai taping technikák
• McKenzie àgyéki gerinc szakasz
• Terrier lágyrész mobilizáció
• Mulligan A+B manuálterápia
• Fitball a fizioterápiában
A TritonLife Kapos Medicalban mozgásszervi fájdalmak, izom- és ízületi sérülések, műtétek utáni rehabilitáció, gátizomtorna, terhesség alatt és szülés során kialakuló panaszok, szétnyílt hasizom, menopauza, valamint szívesen segítek mindezek megelőzésében, egy egészségesebb, fittebb hétköznapi rutin kialakításában. Fontos számomra a páciens személyre szabott támogatása – legyen szó akár aktív életmód visszaállításáról, akár a fájdalmak enyhítéséről.
GoodID belépés