dr. Damjanovich Péter PhD.
Debrecenben született és tanulmányait is itt végezte. A Szent József Gimnáziumban töltött éveket követően nyert felvételt a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karára, általános orvos szakra. Egyetemi évei alatt mentőápolóként, majd az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozott. Orvosi diplomáját 2013-ban szerezte meg kitűnő eredménnyel, majd ezt követően kezdett el dolgozni a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, ahol 2019-ben szakvizsgát szerzett. A Klinikán többek között endometriózis sebészetével kezdett el foglalkozni, mely korunk egyik népbetegségévé vált az elmúlt időszakban. Tudományos munkámat 2021-ben kezdte meg a Debreceni Egyetem Táplálkozás- és Élelmiszertudományi Doktori Iskola keretein belül. Kutatásai középpontjában a cink szupplementáció és a hüvelyi állapot összefüggéseinek vizsgálata állt. Tudományos munkája és kutatásai eredményeképpen 2022-ben sikeresen védte meg PhD értekezését, summa cum laude minősítéssel.
2022. szeptemberében egyetemi tanársegédi, illetve osztályvezetői kinevezésben részesült.
2019-ben kezdett el foglalkozni nőgyógyászati daganatos betegek gyógyításával, mely után 2023-ban Nőgyógyászati Daganatsebészeti szakvizsgát szerzett..
Tudását mindezek mellett hazai és nemzetközi kongresszusokon való rendszeres részvétellel fejleszti, ezáltal is biztosítva, hogy a betegei számára a legmegfelelőbb és legkorszerűbb ellátást tudja nyújtani.