Dr. Papos István

Az urológia összes ágát széles körű tapasztalattal műveli Dr. Papos István, aki immár több mint 30 éve van a pályán. Karrierje kezdetén a Szegedi Tudományegyetem Mikrobiológiai Intézetében tevékenykedett, ám hamar kikristályosodott, hogy az ő útja az urológia területére vezet. Ebben két izgalmas, külföldi tanulmányút is megerősítette.

– Mindig is orvoslással akartam foglalkozni. Onnan jött az indíttatás, hogy harmadik osztályos koromban eltört a kezem, és huzamosabb ideig orvoshoz kellett járnom. Ez idő alatt nagyon megfogott az egész, onnantól kezdve nem is jutott más az eszembe, nem volt B terv – meséli Dr. Papos István, aki Szegeden született, és tanulmányainak, valamint karrierjének állomásai is mind-mind a Dél-Alföld legnagyobb városához kötik.

A nagy múltú Radnóti Miklós Gimnázium után a Szegedi Tudományegyetemre vezetett a doktor úr útja, és hamar eldőlt, hogy későbbi munkáját is ezen a helyszínen képzeli el.

Fókuszban az urológiai daganatsebészet és a laparoszkópia

– Akkoriban nagyon nehéz volt az egyetemen maradni, de én mindenképp ott szerettem volna dolgozni. 1987 októberétől az első, körülbelül másfél évben a Mikrobiológiai Intézet csapatát erősítettem, majd 1989 februárjában kerültem át az Urológiai Klinikára, ahol azóta is dolgozom – mondja a szakorvos, akihez bármilyen urológiai panasszal bizalommal fordulhatunk a TritonLife-ban is, hiszen konzervatív kezeléssel gyógyított betegségekkel és különböző műtéti ellátásokkal is behatóan foglalkozik.

– Az urológia minden területe érint, ám amikben még jobban, mélységeiben is elmerültem, azok az urológiai daganatok sebészi megoldásai, illetve a laparoszkópos urológiai műtétek. Ezen kívül természetesen endoszkópos és egyéb nyitott műtéteket is végzek, de a fentiek kicsit közelebb állnak a szívemhez.

Salzburgban és Stockholmban is szerzett ismereteket

Dr. Papos Istvánnak az urológiai szakvizsgáját követően két izgalmas külföldi tanulmányúton is lehetősége volt részt venni. 1997-ben két tartalmas hetet töltött Salzburgban, majd 2000-ben egy hónapon át Stockholmban szerzett meghatározó tapasztalatokat.

– Mindkét helyszínen még inkább megerősödött bennem, hogy ezzel kell foglalkoznom. A szakmai oldal mellett a kitekintés is sokat ad az embernek. Úgy vélem, hogy azért is hasznosak ezek a tanulmányutak, mert a magyarországi egészségügyi ellátáson belül hozzáállás-változással is sok mindent el lehet érni – fogalmaz a doktor úr, aki azóta számos kongresszuson járt, mind előadóként, mind hallgatóként.

Tudásátadás online és személyesen

– A Magyar Urológus Társaság vezetőségének tagjaként feladatom is az előadás, tudásátadás. Ezt belföldön és külföldön egyaránt művelem, sőt a Covid alatt online szakmai továbbképzéseken is részt vettem. Az online és offline találkozók egyaránt fontosak a tudás elmélyítése érdekében – mutat rá Dr. Papos István, akinek szakmai hitvallása, hogy mindig a saját magunktól elvárt maximumot nyújtsuk.

– Mind a mai napig ahhoz tartom magam, hogy a legnagyobb odafigyeléssel forduljak a páciensek felé, hiszen így tudjuk őket segíteni a gyógyulásukban. Nyitottan állok minden panasz és kérés előtt. Őszinteség és empátia nélkül nincs orvos-beteg kapcsolat – hangsúlyozza a szakorvos, aki szabadidejét legszívesebben családi-baráti utazásokkal tölti, emellett teniszezik, szakirodalmat és könnyedebb könyveket is olvas, valamint színházba jár.