Dr. Papp Sándor

Kézsebészet
Teljes bemutatkozás

Dr. Papp Sándor traumatológus, kézsebész, ortopéd szakorvos több mint 30 évnyi tapasztalattal várja pácienseit a TritonLife-ban. Kézsebészeti műtétek, alap- és kontrollvizsgálatok kapcsán bizalommal fordulhatunk hozzá. A szakorvos traumatológiai sérülések akut és halasztott, műtétes és konzervatív kezelésében, kézsebészeti esetek ellátásában, a térd és a váll artroszkópos műtéteiben, ortopédiai eljárásokban és a csípőízületi protetika terén szerzett sokévnyi gyakorlatot.

– A gimnáziumban döntöttem el, hogy az orvosi pálya felé szeretnék orientálódni. A felvételi második próbálkozásra sikerült, így előtte egy éven át beteghordóként szereztem tapasztalatot. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen, ahogy a gyakorlatok során több szakmába is beleláthattunk, a traumatológia fogott meg a leginkább. Biztosan tudtam, hogy a sebészeti szakma felé szeretnék fordulni – mondja Dr. Papp Sándor, aki Füzesabonyban nőtt fel, majd Debrecenbe, később pedig Egerbe vezetett az útja.

Képzések és osztrák tapasztalat

Traumatológia szakvizsgáját 1993-ban, kézsebészet szakvizsgáját 1997-ben, majd ortopédia-traumatológia szakvizsgáját 2013-ban szerezte meg a doktor úr. Mindeközben több speciális képesítésben is részesült. Többek között artroszkópos tanfolyamon, artroszkópos cadaver gyakorlaton (térden és vállon), kézsebész kurzusokon vett részt, valamint a hajlítóín-sebészet új varrattechnikáiban is tovább képezte magát.

– 2004 végén egy hónapot Ausztriában töltöttem, a Bécsi Orvostudományi Egyetem Traumatológiai Tanszékén szereztem általános traumatológiai és ortopédiai gyakorlatot. Érdekes tapasztalat volt, hiszen ez egy nagyobb létszámú klinika, ahol a kollégák különböző specializációkban mélyülnek el.

Szakmai felkészültség

Dr. Papp Sándor 1988-ban az egri Markhot Ferenc Kórházban kezdte hivatását, és a mai napig ott dolgozik. 2008 és 2010 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban gyógyított. Mindkét helyszínen a sérültellátás volt a fő szakterület – Egerben mind a mai napig –, beleértve  a medence-, váll-, kéz-, térd-, vagy akár koponyasérüléseket is. 2013-tól Salgótarjánban, a Szent Lázár Megyei Kórház ortopédiai osztályán is találkozhattunk vele, a TritonLife-ban pedig kézsebészként tevékenykedik.

– Az ortopédiával kicsit később ismerkedtem meg kiemeltebben, 2013-ban sikerült megszereznem a szakvizsgát. Továbbra is baleseti sebész maradtam, ám közben ortopédiával is foglalkozom. Ezt a tudást például olyan traumás helyzetekben is tudomalkalmazni , amikor combnyaktöréssel érkezik hozzánk egy beteg és protézisre van szüksége – mutat rá a doktor úr, akinek hitvallása, hogy a páciensek felé teljes őszinteséggel kell fordulni.

– Én minden beteghez úgy állok, hogy segíteni szeretnék neki. Igyekszem legjobb tudással és szakmai felkészültséggel orvosolni a problémákat, de ha tudom, hogy valamiben egy másik kolléga tapasztaltabb, gyakorlottabb, akkor őszintén elmondom és hozzá irányítom.

Család, feltöltődés

Dr. Papp Sándornak két nagyfia van, egyikük fogorvos lett, másikuk pedig közgazdasági egyetemet végzett. A feltöltődést számára a kertészkedés, a kirándulás és utazás, valamint a síelés jelenti. A téli sportokat többnyire baráti csapattal űzik, leginkább külföldön.