Dr. Péterfi István PhD

Szülészet-nőgyógyászat
Teljes bemutatkozás

Szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte az Orvosi Egyetemet 2006-ban, 2007 óta él Kaposváron. Már az egyetemen megszerette a szülészet-nőgyógyászatot: "Nagyon megragadott ebben a szakterületben az, hogy itt nem az élet végéről, hanem a kezdetéről van szó, és egy nagyon sok mindent átfogó tudományról. Ebben a szakterületben találtam meg mindazt, ami szakmai kihívást jelent" - meséli dr. Péterfi István.

Rezidens éveit a Pécsi Orvosi Tudományegyetem Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban és a Pécsi Női Klinikán töltötte. 2012-ben szakvizsgázott, emellett 2011-ben „A”, majd 2016-ban „B” szintű ultrahangos jártassági vizsgát is tett. 2016-ban FMF (Fetal Medicine Foundation) képesítést szerzett a 11-13 hetes magzati ultrahang szűrésre.

"Az elméleti orvostudomány és informatika iránti szenvedélyemnek köszönhetően 2010-ben PhD aspiráns lettem, és Elektrofiziológia a szülészetben címmel olyan orvosi eszközt fejlesztünk egy csapattal, mely reményeink szerint jelentősen javítani tudja a perinatális mortalitási és morbiditási mutatókat. Kutatómunkánk a noninvazív magzati EKG-tól a szülés alatti magzati EEG vizsgálatáig terjed. Eredményeinket több díjjal és elismeréssel jutalmazták már, amelyeket hazai és nemzetközi kongresszusokon mutattak be. 2018-ban sikeresen Summa cum Laude minősítéssel szereztem meg a PhD fokozatot" - avat be Péterfi főorvos. 

Az informatika, illetve a programozás egyébként a második nagy szenvedélye, diákévei alatt országos és nemzetközi kiválósági versenyeken is részt vett.