Dr. Sereg Róbert

Dr. Sereg Róbert urológus főbb szakterületei az uro-onkológia, a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás, a kősebészet, a prosztatabetegségek, illetve a merevedési zavarok. A szakorvos kiemelt figyelmet szentel a laparoszkópos műtéteknek. Hitvallása, hogy a páciensekkel egyedi módon és érthetően kell kommunikálni, a kölcsönös bizalmat fontos megteremteni.

– A középiskola elején fogalmazódott meg bennem, hogy az orvosi pályára szeretnék lépni. Az egri Dobó István Gimnáziumba jártam, a kapcsolódó tantárgyak is nagyon érdekeltek, de az emberekkel való foglalkozás volt a fő motivációm – kezdi a mezőkövesdi származású Dr. Sereg Róbert, aki a Debreceni Orvostudományi Egyetemen tanult tovább.

Az urológiai gyakorlatok mutattak irányt

– Sokszínű tapasztalatokra tettem szert az egyetemi évek alatt, a kötelező gyakorlatokon túl mentőztem. Amikor azonban az urológiai gyakorlatokra került sor, hamar kikristályosodott bennem, hogy ez az irány lesz a nekem való. Annyi időt töltöttem a Debreceni Urológiai Klinikán, amennyit csak lehetett – fogalmaz a doktor úr, aki 1997 és 2002 között volt az Országos Mentőszolgálat munkatársa, először mentőápolóként, majd mentőtisztként, végül pedig mentőorvosként.

Dr. Sereg Róbert 2002-ben szerezte meg diplomáját, majd az urológia szakvizsgán túl az Európai Urológus Társaság vizsgáját is letette.

Kiemelt figyelem: laparoszkópos műtétek

– 2003-ban helyezkedtem el az egri Markhot Ferenc Kórházban, és azóta is ott dolgozom. Emellett Parádon, Füzesabonyban és Mezőkövesden rendelek – osztja meg velünk a szakorvos, akinek főbb szakterületei az uro-onkológia, a BPH (jóindulatú prosztata-megnagyobbodás), a kősebészet, a prosztatabetegségek, illetve a merevedési zavarok.

Dr. Sereg Róbert kiemelt figyelmet szentel a laparoszkópos műtéteknek, célja, hogy ezekbe még jobban beleássa magát, legyen szó például veseműtétekről vagy rekonstrukciós nőgyógyászati beavatkozásokról.

Kommunikáció: egyedi feltételekkel, érthetően

– A TritonLife-ban az urológia teljes spektrumán belül bármivel kapcsolatban (például  vizelettartási panaszokkal, hólyagsüllyedéssel kapcsolatos problémákkal vagy belső húgyúti gondokkal) fordulhatnak hozzám a páciensek, nők és férfiak egyaránt. Egyedi feltételekkel történő és érthető kommunikációval, valamint bizalommal fogadok minden pácienst.

Az urológus szakorvos visszatérő látogatója hazai és külföldi kongresszusoknak, konferenciáknak. Sőt, korábban angol nyelvű előadást is tartott a Közép-Európai Urológia Kongresszus fiatal szekciójában.

– Hosszabb időn keresztül rendszeresen jártam a Szent János Kórházba a laparoszkópia ügyében. Egy ott dolgozó kedves ismerősöm segített abban, hogy Egerben is el tudjunk indulni ebbe az irányba. Egyre több tapasztalatot szerzünk ezen a téren, szeretném végigjárni az utat, amin elindultunk.

Család, feltöltődés

Dr. Sereg Róbert hobbiszinten mikroelektronikai szerkentyűk szerelésével foglalkozik, mint mondja, ez családi örökség, édesapja is hasonló területen munkálkodott. Emellett olyan kikapcsolódási formákat szokott keresni családjával, amelyek a természetközelségről is szólnak: futást, biciklizést, úszást és síelést.

– A feleségem reumatológus. Két fiunk van, 16 és 14 évesek. A nagyobbik valószínűleg hasonló pályára orientálódik, a kisebbiknek pedig műszaki vénája van, fizika-matematika irányba mozog.