Dr. Szihalmy Ildikó
Dr. Szihalmy Ildikó neurológus szakorvos neuroszonológiával, vagyis nyaki érvizsgálattal, karotisz ultrahanggal foglalkozik a TritonLife-ban. Több mint 40 éve tevékenykedik az egészségügyben mint neurológus, és igencsak szerencsésnek érzi magát, hogy azt a hivatást űzheti, amit olyannyira szeret. A neuroszonológián túl főbb érdeklődési területe a stroke, a Parkinson-kór és a fejfájás.
Korai motivációmként tekintek arra, hogy édesapám orvos volt. Bár nem sokat észlelhettem a munkájából, hiszen 6 éves voltam, amikor elhunyt, mégis biztos vagyok abban, hogy innen ered az elhivatottságom az orvosi pálya és a gyógyítás iránt – osztja meg velünk dr. Szihalmy Ildikó, akit szülővárosához, Debrecenhez fűzött minden tanulmánya, 40 évvel ezelőtt viszont Egerbe költözött, hiszen a férje egri származású.
Sorsdöntő első nap a gyermekgyógyászaton
– A Debreceni Orvostudományi Egyetemen végig gyermekgyógyász szerettem volna lenni, mert nagyon szeretem a gyerekeket. Volt is ilyen irányú TDK-munkám, sőt a hatodév után fel is vettek az Egri Markhot Ferenc Kórház Gyermekgyógyászati Osztályára. Sorsszerű fordulat volt azonban, hogy többünknek, rögtön az első napon át kellett mennünk a Neurológiai Osztályra, mert ott foghíjas volt a csapat, mi viszont sokan voltunk. Megszerettem a közeget, és nagyon jólesett, amikor a három hónap elteltével azt mondta a főorvos úr, hogy maradjak. Hosszú ideig dolgoztam az osztályon, ahol különböző neurológiai kórképekkel, részletesebb kivizsgálásokkal is behatóbban tudtunk foglalkozni – meséli a neurológus, aki a neuroszonológiát 1999-ben kezdte el.
Naprakészen a járóbeteg-ellátásban is
– A kollégáimtól tanulva mélyültem el ebben a területben, aztán vizsgát is tettem belőle. Mindeközben gyakori résztvevője voltam különböző külföldi konferenciáknak, továbbképzéseknek, hazai terepen pedig sokszor tartottam előadásokat is, hiszen azt vallom, orvosként mindig naprakésznek kell lennünk – mutat rá a szakorvos, aki a 2010-es évek elején váltott az osztályos munkáról, és azóta a Rendelőintézetben rendel, tehát a járóbeteg-ellátásra terelődött át a fókusza. Mindemellett pedig a TritonLife-ban is nyitottan várja a pácienseket neuroszonológiára.
Bizalommal, türelemmel és alázattal
– A munkámat mindig is az alapján végeztem, hogy egy nagyon jó, bizalmi kapcsolatot próbáljak kialakítani a páciensekkel, és ez a mai napig így van. Úgy érzem, hűségesek hozzám a betegek. A legfőbb, hogy a legjobb tudásomat adjam nekik, és hogy mindig felkészült legyek. Emellett a türelem és az alázat is lényeges hívószavaim, a visszajelzések alapján ennek beérett a gyümölcse – fogalmaz dr. Szihalmy Ildikó, akit végezetül a munkán túli idejéről, szabadidős elfoglaltságairól kérdeztünk.
– A hivatásom mellett arra fókuszálok, hogy minél több idő jusson a családra. Három gyermekem és hét unokám van, így hát milliónyi programunk szokott lenni. Gyűjtjük a közös élményeket, legyen szó utazásról, túrázásról, városnézésről, vagy épp közös játékról. Ez mindig feltöltően hat rám, és emellett szeretek olvasni, színházba és koncertre járni.