Vörös Zsófia
Felsőfokú oktatásban tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézetében kezdtem meg 2012 szeptemberében. 2016 júniusában szereztem meg gyógypedagógus diplomámat logopédia és a tanulásban akadályozottak szakirányokon.
Felsőfokú oktatásban tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézetében kezdtem meg 2012 szeptemberében. 2016 júniusában szereztem meg gyógypedagógus diplomámat logopédia és a tanulásban akadályozottak szakirányokon.
Tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán folytattam, ahol 2018 júniusában sikeres államvizsgát tettem, így megszereztem a mesterdiplomámat, mint okleveles gyógypedagógus a gyógypedagógiai terápiák szakirányon, ezen belül logopédiai specifikummal.
Tudásomat tovább szerettem volna bővíteni, így 2019 szeptemberében szakvizsga képzést kezdtem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd 2020 júniusában szakvizsgázott pedagógus lettem gyógypedagógiai területen.
Tanulmányaim során és jelenleg is nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy folyamatosan bővítsem ismereteimet, így számos továbbképzésen vettem és veszek részt jelenleg is.
Miért ezt a pályát választotta?
Már egészen korán körvonalazódott számomra, hogy segítő szakmában szeretnék elhelyezkedni, és emberekkel foglalkozni. Pályaválasztásomra nagy hatással volt édesanyám, aki szintén pedagógus. Maga a gyógypedagógia úgy került a látóterembe, hogy testvéremmel gyermekkorunkban foglalkozott logopédus, de a gyakorlatokat együtt végeztük, amik mindig jó hangulatban teltek. Ezek az emlékek előjöttek a pályaválasztás előtt, így szívemhez közelinek éreztem. A tanulmányaim megkezdését követően pedig tudatosult is bennem, hogy ez a szakma az, ami igazán közel áll hozzám és hivatástudattal, teljes erőbedobással tudok végezni.
Szakmai életút
2016. szeptember 1-én a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Mórahalmi Tagintézményénél kezdtem főállású logopédusként és gyógypedagógusként. Utazó formában láttam el feladataimat, melyek artikulációs zavar terápiájából, nyelvi fejlesztésből, diszlexia prevenciós foglalkozásokból, olvasás, írás és aritmetikai készségek fejlesztésből álltak. Ezen felül kettős óravezetésű korai fejlesztésben és diagnosztikus tevékenységekben is részt vettem. Megbízási szerződéssel elláttam sajátos nevelési igényű gyermekeket, elsősorban beszédfogyatékosság és tanulási zavar okán.
2017 novemberétől 2018 júniusáig kutatási tevékenységet folytattam a Szegedi Tudományegyetem támogatásával. A kutatás arra irányult, hogy feltérképezzem a nyelvi- és/vagy beszédzavar összefüggését a munkamemóriával.
2018 májusában a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Beszédvizsgáló Tagintézményében kezdtem el dolgozni. Jelenleg jogutódjában a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Székhely Szakértői Bizottságában dolgozom főállású gyógypedagógusként. Feladataim közé tartozik a gyermekek, tanulók esetében a sajátos nevelési igény megállapítása és kizárása, elsősorban beszédfogyatékosság és tanulási zavar okán.
Kiemelten fontos számomra a munkahelyi elfoglaltságokon felül, hogy a hétköznapi életemben is a közösség aktív része legyek, így rendszeres önkéntes tevékenységet is végzek a szakmámon belül.
Van-e olyan probléma ezen a területen, amivel különösen sokat foglalkozik vagy ami kiemelten érdekli?
Kiemelten a nyelvi zavar, valamint a tanulási zavar diagnosztikája és terápiája érdekel. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek/tanulók esetében a felmerült nehézségek, elmaradások minél korábban felismerésre, diagnosztizálásra kerüljenek, hogy ezáltal egy célzott, egyénre szabott fejlesztés elindulhasson. Minél korábban elindul a célzott fejlesztés, annál kisebb az esély a lemorzsolódásra, valamint elősegíthető az egészséges önbizalom és énkép kialakulása.
GoodID belépés