2020. 01. 27

DR. ZOMBORSZKY MÁRTON ORTOPÉD SZAKORVOS IS CSATLAKOZIK A KAPOS MEDICAL CSAPATÁHOZ

A Kapos Medical Magánegészségügyi Centrum célja, hogy kiváló szakemberekkel és széleskörű szolgáltatásokkal álljon a gyógyulni vágyók rendelkezésére. Ezt a célunkat erősíti Dr. Zomborszky Márton is, aki februártól csatlakozik csapatunkhoz. A kaposvári születésű szakorvos a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi karán szerzett diplomát 2011-ben, majd a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban kezdett el dolgozni. 2017-ben sikeres szakvizsgát tett ortopédiából és traumatológiából. 2018-ban Hamburgban, a HELIOS Endo Klinikán, Európa egyik legnagyobb protetikával foglalkozó centrumában bővítette tudását, de mindeközben folyamatosan részt vesz hazai és nemzetközi szakmai továbbképzéseken, kongresszusokon. Dr. Zomborszky Márton szakrendelése februárban indul, de már most is lehetőség van az időpontfoglalásra a 0620 245 8585-ös telefonszámon, munkanapokon 08.00 és 19.00 óra között, vagy személyesen centrumunkban Kaposváron, a Fő utca 30. szám alatt.