2022. 02. 28

FEBRUÁR UTOLSÓ NAPJA A RITKA BETEGSÉGEK VILÁGNAPJA

Mindenki szeretne kicsit kitűnni a tömegből, kicsit szebb, kicsit jobb, kicsit okosabb, vagy éppen kicsit tehetségesebb lenni, de nem egy ritka betegség árán. Mindenki könnyen, gyorsan, egyszerűen szeretne meggyógyulni, pedig a ritka betegségek gyakoribbak, mint gondolnánk.

Mi is számít ritka betegségnek?

A hivatalos megfogalmazás szerint az a betegség, ami kétezer emberből egyet érint. Ez hazánkban 800 ezer beteget jelent, míg a kontinensen 30 milliót. Ezeknek a betegségeknek a diagnosztizálása sokszor nagyon nehéz, és lehet, hogy nem is tudják megmondani az orvosok, hogy pontosan mi okozza a tüneteket. Szerencsére az orvostudomány rohamosan fejlődik, és egyre több genetikai eredetű betegség kimutatható, sőt, a tesztek arra is alkalmasak, hogy a hajlamot, kockázatot kimutassák akár már a fogantatás és születés előtt. Miért pont a genetikai betegségek? Mert a ritka betegségek több mint 70 százaléka genetikai eredetű. Ezek a szülőktől örökölt vagy a fogantatás során kialakult rendellenességekre vezethetők vissza. Pont emiatt szomorú, hogy ezek a ritka betegségek a gyermekeket érintik leginkább, és olyannyira súlyosak lehetnek, hogy a felmérések szerint az érintett gyerekek 30 százaléka bele is hal a kórba még 5 éves kora előtt. Ezeknek a genetikai eredetű betegségeknek a kiszűrésére a Kapos Medical Magánegészségügyi Centrumnnál lehetőség van! A PrenaTest®, a Trisomy-teszt és a Nifty-teszt mindegyike megmutatja a születendő gyermek nemét, de ami még fontosabb, egyaránt a kromoszóma-rendellenességeket szűrik, akár 94 rendellenességre is vizsgálják a magzatot! Arról, hogy pontosan milyen rendellenességeket vizsgálnak a tesztek, ITT olvashat. További részletekért és időpontért hívja a 0620 245 8585-ös, a 0620 515 2594-es vagy a 0620 521 0277-es telefonszámok valamelyikét. Kollégáink munkanapokon 08.00 és 19.00 óra között várják hívását. Személyesen centrumunk recepcióján állunk rendelkezésére Kaposváron a Fő utca 30. szám alatt.