2022. 05. 09

Megnyitott a TritonLife Medical Center Eger

A TritonLife Csoport hazánk leggyorsabban fejlődő, és egyik legnagyobb magánegészségügyi ellátóhálózata újabb egységgel bővült, ezúttal a hevesi megyeszékhelyen, Egerben.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Korábbi, a sajtóban is nyilvánosságra hozott terveink szerint haladunk, sorra nyíló vidéki és budapesti fekvőbeteg ellátással is foglalkozó magánkórházaink mellett elkezdtük járóbeteg ellátó egységeink további fejlesztését is, mind a fővárosban, mind vidéken.

mondja Dr. Fábián Lajos, a TritonLife csoport egyik alapító-tulajdonosa, elnöke és szakmai stratégiai vezetője

Ez számomra nem csak a TritonLife csoport ütemes terjeszkedése miatt fontos lépés, hanem mint egri polgárt is örömmel tölt el, hogy ebben a gyönyörű történelmi városunkban is megnyithattuk első járóbeteg-ellátó központunkat. Ezzel az egri és környékbeli ügyfeleink hozzáférnek majd a TritonLife csoport teljes országos ellátórendszeréhez is, az ország legjobb specialistáihoz akár a fekvőellátásban is Budapesten, Budaörsön, Debrecenben, Szegeden és hamarosan Kaposváron.

teszi hozzá Haraszti Péter, a TritonLife Csoport alapító részvényese és vezérigazgatója, aki három gyermekével és feleségével Egerben élő lokálpatriótaként személyesen is sokat tett azért, hogy az egri TritonLife egység megnyíljon.

Olyan szakorvosi területek és specialitások válnak elérhetővé a tegnap az Agria Park Plázában megnyílt új egységben, amelyek máshol is szűk keresztmetszetet képviselnek, így az egriek könnyebben juthatnak hosszabb várakozás nélkül is magas szintű szakellátáshoz. A teljesség igénye nélkül ilyenek a 6 neurológus specialistánk akik ENG/EMG, neuro-sonográfiai, és egyéb speciális vizsgálatokat végeznek, 4 elismert radiológusunk, kézsebészeink, reumatológusaink, ortopéd specialistáink, nőgyógyászaink, pulmonológusunk, allergológus specialistánk, infektológus és májspecialista belgyógyászunk, kardiológusaink, aneszteziológiai-, és fájdalom ambulanciánk, sebészeti, bőrsebészeti, érsebészeti, proktológiai rendeléseink, urológiánk cystoscopiával, és teljes laborunk helyben, reményeink szerint még sportorvossal is kiegészülve hamarosan.

említi büszkén Dr. Katona Róbert, az egri TritonLife Medical Center igazgatója.