COVID-19 VIZSGÁLATOK

COVID-19 szűrések

 

PCR vizsgálat

Polimeráz láncreakción alapuló teszt, mely a vírus egyik részét, az RNS-t mutatja ki. Ez az eljárás akkor alkalmazható, amikor a vírus megtalálható a véráramban és a felső légutak nyálkahártyáján, illetve a betegség tüneteit észleljük magunkon. Előnye, hogy akár már a tünetek megjelenése előtti néhány naptól kimutathatóvá válhat a koronavírus fertőzés, de sajnos nem 100%-ban – ezért javasolják a teszt ismétlését. A betegség gyógyulása után a vírus eltűnik a nyálkahártyáról. Ha a páciensnél korábban igazolták a koronavírus fertőzést, akkor két, különböző időben vett, negatív PCR teszt eredménye igazolja a gyógyulást. Ha viszont korábban nem történt vizsgálat, akkor önmagában egy negatív PCR eredmény semmit nem árul el arról, hogy azért negatív, mert a páciens már meggyógyult, vagy pedig azért, mert nem is volt fertőzése.

Hogyan történik?

A reggel éhgyomorral érkező páciensnél egy mintavevő pálcával az orrgaratról és a szájgaratról veszünk törletet.

A páciensnek a mintavétel előtt 2-4 órával nem szabad

  • enni
  • inni
  • fogat mosni
  • dohányozni

Lehetőleg minél korábban az ébredés után tanácsos elvégezni. A mintavétel során az ügyfelet először arra kérjük, hogy zárt száj mellett három kisebb köhögést végezzen vagy krákogjon, majd ezt követően nyitott szájjal a garat mindkét oldaláról - a mintavevő pálcával - mintát nyerünk.

A mintát ezt követően laborvizsgálatra küldjük, és a leleteket a tesztelést követő napon a labor küldi ki a pacienseknek a foglaláskor megadott email címre.

Foglaljon időpontot alábbi helyszíneink valamelyikére online! 

 

1146 Budapest, Thököly út 137.

Nyitvatartás: H-Sz-P 10-14

 

1112 Budapest, Hegyalja út 100.

Nyitvatartás: H-Sz-Cs 9-12

2040 Budaörs, Kossuth Lajos utca 9.

Nyitvatartás: H-Sz-Cs 8-10

3300 Eger, Egri út 5.

Nyitvatartás: H-K-Sz 11-13; Cs 10-12

 

4025 Debrecen, Miklós utca 5-13.

Nyitvatartás: K-Cs 8-9; P 9-10

 

Smart Covid Center

1097 Budapest, Pápay István utca 3.

Nyitvatartás: 8-14

 

Smart Covid Center - Drive in

MOM Sport Jagelló úti parkolója

Nyitvatartás: 7-17

 

Kinek érdemes PCR vizsgálatot végeztetni?

A vírusfertőzést sokan tünetmentesen vészelik át, és így nem is tudnak az esetleges fertőzöttségükről.

  1. Ha a fertőzés a kórelőzmény részletes elemzése alapján feltehetőleg 2 héten belül történt, akkor a PCR a célszerű.
  2. Akinél az IgM/IgG vizsgálaton alapuló vizsgálat eredménye alapján gyanítható, hogy koronavírussal (SARS-CoV 2) fertőzött.
  3. Aki önmagát fertőzöttnek vagy szoros kontaktnak véli, például azért, mert érintkezett feltehetően koronavírussal fertőzött személyekkel, szennyezett ruháival vagy tárgyaival, feltéve, hogy ezen érintkezés 15 napon belül volt és nem viselt védőfelszerelést. (maszk, fertőtlenítő használata)

Mi lehet a PCR vizsgálat eredménye?

  1. Pozitív: kimutatható a vírus, Ön fertőzőképes. Értesítse telefonon háziorvosát, és legyen otthonában karanténban. Háziorvosa dönt az Ön további kezeléséről, illetve a lakóhelye szerinti járványügyi hatóság keresni fogja, és tájékoztatja a teendőkről.
  2. Negatív: nem mutatható ki a vírus.

A többi adat ismeretében kell dönteni a továbbiakról:

  1. Ha lezajlott koronavírus betegség után vizsgáltuk, és tünetmentes, akkor Ön túl van a fertőzésen, jelen tudásunk szerint nem fertőz.
  2. Ha Ön végeztetett szerológiai vizsgálatot is és az IgG ellenanyagot mutatott, akkor Ön jelen tudásunk szerint védett. Nincsenek ismereteink arról, hogy ez a védettség mennyi ideig áll fenn, ezért érdemes havonta vénás vérvétel mellett ellenőriztetni az ellenanyag szintjét.

Elisa teszt

Ez a laboratóriumi szerológiai vizsgálat azt mutatja meg, hogy a szervezet termel-e ellenanyagot a vírus ellen. A koronavírus esetében ismert, hogy az immunrendszer előbb IgM típusú, majd pedig IgG típusú ellenanyagot termel, tehát kétfajta immunválasz lehetséges. Korai immunválasz vélhetően a fertőzés után 5-7 nappal alakul ki, ez az ún. IgM-pozitivitás, ilyenkor a fertőzés aktív szakaszában vagyunk.

A késői immunválasz 10-14 nappal a fertőzés után jön létre, ez az IgG-pozitivitás. A jelenlegi tudományos vélekedések nem bizonyítják egyértelműen, hogy a betegségen átesett emberekben védettség alakulna ki az újrafertőződés ellen, de valószínűsítik, hogy újrafertőződés esetén a tünetek enyhébb formában jelentkeznek, vagy tünetmentesen zajlik le a fertőzés.

Különösen azoknál az embereknél indokolt ilyen teszt elvégzése, akik kíváncsiak arra, hogy átestek-e a fertőzésen.

A megfelelően magas IgG értékkel rendelkezők vérplazmájukkal segíthetnek a súlyos beteg koronavírus fertőzötteken.

A teszt eredménye

Az IgG antitestek jelenléte lehetővé teszi azoknak a korábban megfertőződött betegeknek az azonosítását, akik felgyógyultak a betegségből és valószínűsíthetően immunissá váltak rá. Valamint azon személyek is kiszűrhetők, akik tünetmentesen estek át a fertőzésen és valószínűsíthetően kialakult szervezetükben az immunitás.

  • nincs védettség: X < 0,9
  • igen gyenge védettség: 0,9 </= X < 1,1
  • enyhe védettség: 1,1 </= X < 4
  • közepes védettség: 4 </= X < 8
  • erős védettség: 8 </= X < 12
  • nagyon erős védettség: 12 </= X vagy NoCalc

Negatív eredmény: 0,9 alatt.

Ennek több oka is lehet:

  • Ön nem fertőződött meg vagy több, mint fél éve esett át a betegségen.
  • Ön megfertőződött, de még lappangási időszakban van a fertőzés, amikor a vizsgált ellenanyagok még nem termelődnek.
  • Ön megfertőződött, de a fertőzés olyan korai szakaszában van, amikor még nem mutatható ki az IgM és IgG ellenanyag.

Pozitív eredmény: 1,1 fölött. Az illető átesett a betegségen és valamilyen mértékű védettség alakult ki a szervezetében. 

Határérték: 0,9-1,1 között. Ebben az esetben új teszt elvégzését javasoljuk.

Az Elisa tesztet érdemes kombináltan végezni a PCR méréssel, mivel negatív PCR eredmény és pozitív szerológiai eredmény egyértelműen a fertőzésen – és a betegségen – történő átesést jelenti.

Hogyan történik a mintavétel?

Vérvételi módszerrel aszeptikus módon vénás vért veszünk Öntől.

 

 

Oltás utáni védettség mérés

Mérési módszerünk alkalmas arra, hogy a különböző védőoltásokat követően pontosan megállapítsuk, hogy az adott védőoltás milyen fokú védettséget hoz létre. Ezzel laborunkban nem csak a kórokozó által kiváltott immunválaszt tudjuk vizsgálni, hanem az oltásokat követő immunreakciót és annak hatékonyságát is. Tehát ha a páciens megadja, hogy mely oltást kapta, akkor ezzel az információval jóval pontosabban tudjuk megadni az adott immunválasz szintjét.

A vérvétel alkalmával kérjük jelezze, hogy mely védőoltást kapta meg korábban.

  • Pfizer-BioNTech
  • Moderna
  • Astra Zeneca
  • Sputnik
  • Sinopharm

 

 

Foglaljon időpontot alábbi helyszíneink valamelyikére online!

 

 

1146 Budapest, Thököly út 137.

Nyitvatartás: K-Sz-P 11-14

 

 

1112 Budapest, Hegyalja út 100.

Nyitvatartás: K-Sz-Cs 8-12

 

3300 Eger, Egri út 5.

Nyitvatartás: H-K-Sz 11-13; Cs 10-12

 

 

2040 Budaörs, Kossuth Lajos utca 9.

Nyitvatartás: H-Sz-Cs 8-10

Hírlevél

Ne maradjon le akcióinkról, értesüljön első kézből újdonságainkról!

Tritonlife BLOG

Tovább a blogra
Visszahívást kérek