2017. 08. 30.

A szuper jó fej szülész és a félelem nélküli császár

 

Vivien születésének története egyben egy igen pozitív kórházi élmény történetét jelentette páciensünk számára. Szüléstörténet. 

Családunk ezúton szeretné megköszönni Önöknek, hogy 2015.09.13-án világra segítették első kislányunkat, Vivient és, hogy vigyáztak ránk mindvégig! Nagyon hálásak vagyunk dr. Kovács Péternek, aki mellett biztonságban érezhettem magam, mind a terhesgondozás alatt, mind pedig a császármetszés közben. Azon kívül, hogy szuper jó fej ember, még szuper hozzáértő orvos is, akihez nem úgy megy az ember lánya, hogy gombóc van a torkában, mert vizsgálat következik. 

Külön köszönet a nagyon kedves és profi aneszteziológus csapatnak, akik a műtét közben segítettek, hogy ne izguljak és féljek annyira. Olyan jól sikerült ellazítaniuk egy kis beszélgetéssel, hogy azt kell mondjam, egy jó hangulatú műtéten estem át, és ezt ahhoz képest mondom, hogy végül is engem vágtak fel. :)

Szeretnénk még megköszönni az összes vizitelő orvosnak, nővérnek, csecsemős nővérnek, illetve a kedves takarítónőnek, hogy szakértelemmel és szeretettel álltak hozzánk. Kislányunkat továbbra is Önökhöz visszük vizsgálatokra, oltásokra és mindig örömmel megyünk be a kórház ajtaján, mert tudjuk, hogy a lehető legjobb helyen vagyunk!