2018. 07. 24.

KÖSZÖNET! :)

Kedves Róbert Kórház!

Pár héttel ezelőtt a kórház szülészetét és gyermekágyas részlegét vettem/vettük igénybe. Nagyon szépen köszönjük a dolgozók kedvességét, hozzáértését, törődését és odafigyelését! 

Nagyon sokat számított, hogy tényleg családi kórházról van szó, ahol megérkezésünkkor mondván, hogy „szülni jöttünk”, már mindenki ismerősként köszöntött minket. A szülészeten is érződött a profizmus, a lehető legnagyobb hozzáértéssel láttak el minket. A csapat fantasztikus volt! 

 
A gyerekágyas részlegen a nővérek, a csecsemősök is fejből tudták a kislányom és az én nevemet, tudták mikor, milyen gyógyszert kell adni, hogyan szültem stb. A folyosón sétálva ismerősként üdvözöltek, családként bántak velünk. A mindennapi vizitek is úgy teltek mintha ezer éve tudnák ki vagyok. A napi többszöri étkezés nagyon finom és bőséges volt, a mindennapi takarítás is a nap része volt – mint egy szállodában. Alig akartunk hazamenni!


Hálásan köszönöm, hogy ilyen fantasztikus körülmények között hozhattam világra a kislányomat, és a következő pár napot is nyugalomban, zavartalanul tölthettük el a kórház falai között.