Róza igazi erős csaj: Stohl Luca szüléstörténete a TritonLife Magánkórházban
„Jól csinálod, ne aggódj” – Stohl Luca táncművész, az ATV Híradó műsorvezetője szerint néha csak ilyen apró, mégis eget rengetően fontos mondatokat kell az újdonsült kismamáknak hallaniuk, hogy erőre kapjanak, megnyugodjanak. Éppen így volt ezzel ő is, amikor az anyatejes táplálás első lépcsőfokainál járt, és a kórház kollégái pont úgy voltak jelen, ahogy arra szüksége volt. Róza érkezéséről, nem várt fordulatokról, szoptatásról, valamint a család és a szerepek új dinamikájáról beszélgettünk.
Advent első vasárnapján különös ragyogással izzott az első gyertyaláng Stohl Lucáék otthonában: éppen aznap volt 7 hónapos Róza. Az otthon töltött hónapok ugyanilyen bűvös egybeeséssel indultak: pont anyák napján térhetett haza a család a kórházból.
– Az első pár hét, hónap tényleg olyan, mintha egy filmet néznék. Vagyis egyszerre érzem azt a különleges érzést, hogy benne vagyok, ám ha kívülről is szemlélném magunkat, semmihez sem hasonlítható dolgot látnék – osztja meg velünk Stohl Luca, akinek kislánya a vártnál korábban, a 36. hét környékén érkezett.
Váratlan fordulat
– A várandósság alatt a szülésznőmmel, Ferenczi-Jósvai Barbarával végigvettük a lehetőségeket, és sokat beszélgettünk arról, hogy számomra a vízben vajúdás fontos alternatíva, nagy kíváncsiság volt bennem ezzel kapcsolatban.
– Nagyon meg szerettem volna tapasztalni a vajúdást, hiszen táncművészként a testemmel való foglalkozás – minden fájdalomérzettel együtt – a gyermekkorom óta szerves része az életemnek. A CTG-vizsgálat alkalmával azonban nem voltak megfelelőek a paraméterek, így nem volt más opciónk, sürgősségi császármetszésre volt szükség.
– A szülészorvosom, dr. Nyéky Boldizsár előtte ultrahangon is megnézte Rózát, és a két vizsgálat egyértelművé tette, hogy bent sajnos már nem tudott tovább úgy gyarapodni, ahogy kellett volna – mondja az édesanya, aki a váratlan fordulattal együttvéve semmin sem változtatna, mivel azt vallja, az a legfontosabb, hogy biztonságban megérkezett Róza, és mindketten jól vannak.
Feszült pillanatokból fantasztikus élmény
– Természetesen a kíváncsiság még ott motoszkál bennem a vajúdással kapcsolatban. Akkor, ott, abban a helyzetben viszont óriási megnyugvást hozott, hogy a TritonLife-ban emelt szintű koraszülött intenzív centrum (PIC II) működik, és ha bármire szükség lenne (például légzés- és keringéstámogatásra), akkor sem kellene őt elvinni, másik kórházba szállítani, hanem végig együtt, egy szobában lehetünk.
– Végül szerencsére nem volt szükség intenzív osztályos segítségre, és a néhány aggodalommal teli, feszült pillanat ellenére fantasztikus élménnyé vált a kórházban töltött idő.
– A várandósság időszaka tökéletes volt, gyönyörűen fejlődött Rózi. És talán éppen ezért is volt olyan nagy kihívás ebből az állapotból a „gyorsan pontot kell tenni a végére” helyzetbe kerülni.
– Az a fajta segítőkészség, higgadtság viszont, ami ebben az S. O. S. pillanatban is megmaradt a szülészeti csapat tagjaiban, rám is hihetetlenül megnyugtatóan hatott. Segített feloldani a „még nagyon nem kéne itt lennünk” érzést. Mindenki egytől egyig csodálatos volt. Róza pedig egy igazi erős csaj! – meséli érzelemteli hangon a műsorvezető.
Anyatejes táplálás – Biztos alapot adott a nyugodt környezet
– Az első perctől kezdve nagyon szerettem volna szoptatni. Szerencsére Rózi is úgy gondolta, hogy ez neki is jó lesz, arról nem is beszélve, hogy milyen fantasztikusak a nővérek és laktációs szaktanácsadók az osztályon.
– Mindenki támogatott, a férjem, a családom és a kórházi stáb. Rózi kétnapos kora óta gyönyörű szépen eszik, ám ehhez kellett az a biztos alap, nyugodt környezet, ahol mi családként el tudtunk kezdeni működni – mutat rá Stohl Luca, aki saját bevallása szerint próbálta elhessegetni a rózsaszín felhőket, és előre felkészülni, hogy idő lesz, mire összeszoknak.
A praktikáknak, szakmai és lelki támogatásnak, és mint mondja, a szerencsének köszönhetően ez mégsem telt sok időbe, sőt olyanról sem tud beszámolni, hogy „potyogtak volna a könnyei a fájdalomtól”.
A koraszülés miatt azonban volt benne egy olyan érzés, hogy mindent be szeretne vetni, hogy ne érezze meg Rózi, hogy korábban érkezett, ennek pedig az anyatejes táplálás az egyik fő eleme. (Az anyatej tele van ellenanyagokkal, olyan fehérjékkel, amik az újszülöttek szempontjából döntőek, sok-sok betegséget, fertőzést meg tud előzni.)
– Sok rémtörténetet hallani másoktól, hogy a segítségnyújtás kimerül a „csak tegye a mellére” mondatban. Azt kívánom, hogy úgy alakuljon a világ folyása, hogy azt a támogatást, amiben nekem is részem volt, mindenhol megkapják az édesanyák. Az első napokban, hetekben ugyanis a hormonok által annyira felfokozott állapotban vagyunk, hogy egy fél rossz mondattal is hosszú időre, akár egy életre is vissza lehet vetni ezeket a folyamatokat – hangsúlyozza a műsorvezető, akitől a névválasztás kulisszatitkait is megkérdeztük.
„Egyből tudtuk, hogy ő Róza”
– Amikor kiderült, hogy kisbabát várunk, felcsaptuk az internetes utónévkeresőt, mindketten felírtuk a kedvenceinket, majd összevetettük, szűkítettük a listákat. A Róza az első perctől kezdve mindkettőnknek nagyon tetszett. A top 3 név azonban végig velünk volt, és úgy döntöttünk, hogy majd akkor fogunk végleges döntést hozni, amikor megszületik. Engedünk a pillanatban érkező érzésnek… Megláttuk és egyből tudtuk, hogy ő Róza – idézi fel az édesanya, akit végül, de nem utolsósorban a munkába való visszarázódásról kérdeztünk.
Ismét a képernyők és kozmetikumok világában
Stohl Luca 2022 májusától az ATV Híradó műsorvezetője, a képernyőre való visszatérése előtt körülbelül 7 hónap telt el. Mint mondja, mindennek a kulcsa a családi csapatmunkában és a logisztikában rejlik.
– Zökkenőmentes volt a visszatérés. A férjem és a nagyszülők abszolút kiveszik a részüket abból, hogy én megvalósíthassam, hogy anyaként működöm és közben dolgozom is. A támogatást és rugalmasságot mind a munkahelyemen, mind a családban érzem. Emellett kevesebb napot vállalok, és zömében hétvégét, amikor hamarabb véget ér az adás, így az altatás mindig együtt történik.
– Ami pedig a kozmetikai márkát illeti, szerencsére telefonon és e-mailben kell a legtöbb dolgot intézni, tehát alvásidőben szinte mindent meg tudok oldani – fogalmaz Stohl Luca, a Coconutoil Cosmetics társtulajdonosa, aki szerencsésnek érzi magát, hogy párja nemcsak férjként, hanem édesapaként is csodálatos. – Az örömteli és a kihívásokkal teli pillanatokat is együtt visszük az első perctől kezdve – mondja boldogan.