2021. 05. 28.

"Súlyos fájdalmakkal, inkontinenciával küzdöttem"

Kedves Willner Doktor Úr!

2016 februárjában hüvelyi úton gátrepedés, két gátmetszés és vákuum extractio után született meg kislányom. Ezt követően súlyos fájdalmakkal, inkontinenciával küzdöttem. Sok eredménytelen nőgyógyászati konzultáció és vizsgálat után 2020. augusztusában jártam először Willner Doktor Úrnál, aki a vizsgálat során negyedfokú gátrepedést állapított meg. Három műtétből álló beavatkozást tanácsolt, mert egyrészt spontán gyógyulásra már nem volt esély, másrészt az évekkel ezelőtti sérülés helyrehozása stoma felhelyezését indokolta. Willner Doktor Úr és csapata lelkismeretességének, elhivatottságának köszönhetően már októberben stoma képzés, november elején komplex végbél záróizom és gátplasztika műtét, végül 2021. májusban stoma zárásra kerülhetett sor. A műtétek megkezdése előtt felmerült bennem a stoma felhelyezésének megkérdőjelezése, de a gátrekonstrukciós műtétet követő hetekben megtapasztalhattam annak előnyeit. Stomával e műtét utáni felépülés hónapjai nyugodtan, komplikációk nélkül zajlottak. A három műtétet felölelő fél évben végig biztonságban éreztem magam Willner Doktor Úr és szakemberei körében. Szaktudásukkal, embersegükkel, lelkiismeretességükkel megkönnyítették nehéz hónapjaimat. Ezúton is köszönöm Nekik áldozatos munkájukat és végtelen hálával tartozom Nekik, hogy visszakaphattam egészségemet.

A továbbiakban is örömteli sikereket, elismerő szavakat és sok boldogságot és egészséget kívánok Önnek!

Dr. Willner Péter