Szívhang: Ági, Gergő és Zalán története

Vannak, akikkel csak úgy megtörténik, mint a filmekben: nászút, 9 hónap, babakelengye. Vannak, akik az elhatározás megszületésére várnak, és sokan vannak olyanok, akik a születésre vágynak és csak várnak. Testüket, pénzüket, idejüket nem kímélve reménykednek a gyermekáldásban. Ördögi kör ez: a fogantatásnak az ellazult állapot kedvez, de a folyamatos kudarcoktól egyre jobban befeszül az ember. Ági és Gergő kisfia a kilencedik lombik eljárás után született.

Többször is egyeztettük a személyes találkozást, de a járványhelyzet miatt végül csak a virtuális térben tudtunk beszélgetni Ágival. Térben is időben is sok állomást felidézett az életükből, de, mint utólag bevallotta, ha a férje és Gergő édesanyja nem biztatja, eszébe sem jutott volna, hogy megossza a történetüket a nyilvánossággal. Mégis nyíltsággal és bizalommal fogadott, és egészen meglepődtem, milyen nyugalmat, kiegyensúlyozottságot árasztott. Arról persze szándékosan nem kérdeztem, hogy mennyit aludt az elmúlt 5 hónapban a pici Zalán mellett, de álmatlan éjszakákról azért szót ejtettünk.

„Mint az éjszakára fölvirrad a nap”

A beszélgetés előtt napokig Beney Zsuzsa Hogyan vártalak? című verse járt a fejemben, és nem csak azért, mert a ’80-as években nem múlt el egyetlen anyák napi rendezvény sem, ahol ne szavaltuk volna, hanem mert megragadott az egyik sora: „ezer pici jelből tudtam jöttödet.”

Ági és Gergő 2008-ban kötött házasságot. Teljesen ösztönösen álltak a gyermekáldás kérdéséhez. Nem sürgette őket semmi, bizalommal és hittel várták időről-időre azt a bizonyos két csíkot a teszten, de nem jártak sikerrel. Ahogyan Ági meséli, szinte észrevétlenül telt el négy év, és a közben végzett vizsgálatok sem tudtak magyarázatot adni rá, hogy miért nem fogan meg a baba. Megoldást keresve végül szakemberhez fordultak, aki a lombik eljárást javasolta.

– Az első 5 beültetésemről a papírjaim nincsenek már meg, de emlékeim szerint a kapott hormonadagok jóval nagyobbak voltak, mint amit a végén kaptam. Mégsem volt eredménye, csak azt tudták mondani, hogy az embrió nem tapadt meg, már nem tudnak mit kitalálni, kipróbáltak mindent. Ekkor úgy döntöttünk, tartunk egy kis szünetet. Közben a párom külföldön kapott munkát, így ez a szünet hosszabb lett a tervezettnél. Akkor nem bántuk, hogy kihagyunk egy évet, hiszen lelkileg - és fizikailag is - nehéz volt az azt megelőző időszak, később azonban tudatosult bennünk, hogy lépnünk kell.

Versenyfutás az idővel

Ekkor már 40 éves is elmúlt Ági, és a biológia törvényei szerint is egyre csökkent az esélye, hogy természetes úton teherbe essen. Amikor visszament konzultációra, nem sok jóval biztatták, sőt az orvos szavai valóságos hidegzuhanyként érték. Ettől azonban csak még elszántabbak lettek és egy baráti házaspár tanácsára egy másik intézményben próbálkoztak.

– Barátok ajánlották a Róbert Magánkórházat, ahol újból belevágtunk. Természetesen egy alapos kivizsgálással kezdődött a kezelés, ami akár hónapokig is eltarthatott volna, ha nem jól jön ki a lépés, mivel egyes vizsgálatok a ciklushoz vannak kötve. A protokoll a ciklus első napjával kezdődik, de a stimuláló hormonokat csak a 3. naptól kell beadni. A 7. 9. és 12. napon volt az ultrahangos ellenőrzés. A 12. napon este kellett beadni a tüszőrepesztőt, ezt követően a 2.napon történt a leszívás, majd a 3. vagy 4. napon a beültetés. Ez egyébként attól függ, hány petesejt termékenyül meg, és hogy azok hogyan fejlődnek. A beültetés után pedig 2 héttel kellett vérvételre menni és addig imádkozni.

A Róbert Magánkórházban három esély és három remény halt meg a korai stádiumban, de az utolsó, a kilencedik lombik sikerült, így történt, hogy Ági 45 évesen életet adott Zalánnak, akit először az édesapja dajkálhatott, sőt, mivel nem volt semmi komplikáció, még az aranyórát is biztosították a családnak. A most 5 hónapos fiúcska már kezdi felfedezni a világot, azt a világot, ami újonnan nyílt a szüleinek is. Még a távolból is érezni az otthonos meleget, a meghitt csendet, amit -meglepetésemre, nem is babasírás, vagy gügyögés szakít meg néha, hanem a házaspár játékos kutyájának boldog ugrálása, miközben Ági mesél. Például arról, hogy az ő kisfiuk a világ legnyugodtabb csecsemője, sokat alszik, jól fejlődik, már majdnem 8 kiló. Két és fél hónapig anyatejet evett, most már az ízekkel is ismerkedik.

Bár császármetszéssel született, nem volt gond a szopizással. A műtét után mindketten jól voltak, a terhesség azonban nem maradt felhőtlen emlék. Kendőzetlenül beavat Ági abba, hogy részben a hormonkezelések miatt 30 kg plusszal indult a várandósság, és bár aktív volt a 9 hónap alatt (éppen az említett Lego kutyának köszönhetően), a reflux és a terhességi diabétesz is nehezítette az utolsó heteket. De talán a legnagyobb nehézséget a türelmetlen várakozás okozta, hiszen legszívesebben előre pörgették volna az időt, hogy mihamarabb a karjukban tarthassák a kisbabát.

Az utolsó lombik

Ági azt mondja, nem lett volna erejük több lombikkezeléshez, és más megoldásban sem gondolkodtak. Az első időkben még nem beszéltek róla, de az utolsó négy beavatkozásnál egy embrió esetén az orvosok a siker esélyét 1,5%-ra becsülték. A tervek szerint az utolsó lombik 2019 decemberében lett volna, de vártak januárig, és kikapcsolódásként 3 hétre elmentek a télben nyaralni. Ági szerint ez is segíthetett a mentális felkészülésben, csakúgy, mint egy különleges eljárás, a cérnabeültetés. A kezelés lényege, hogy akupunktúrás tű helyett sebészeti célokra kifejlesztett cérnát használnak, ezt juttatják a bőrszövet alá. A fonalat nem távolítják el; körülbelül három hét alatt felszívódik, de addig is folyamatosan ingerli a bőr alatti idegeket. A parányi cérnák beindítják a test energiaáramlását, így a szervezet öngyógyító mechanizmusát.

– Arról külön még a családban sem beszéltünk, hogy nem jön a baba, már csak arról, hogy elkezdtük a lombik programokat. De ezt sem részleteztük, mert nem szerettük volna a sajnálkozásokat hallgatni. Egyébként általában támogatást kaptunk, de voltak amolyan „első randi” szintű interakciók is. Az emberek többsége számára ez egy eléggé intim téma, és nem feltétlenül tudják, hogy mit is mondjanak egy ilyen szituációban. Az érintettek között pedig találkoztunk olyan párral is, aki inkább bezárkózó volt, az volt a benyomásunk, hogy cikinek gondolják, hogy ilyen helyzetben vannak. A külvilág hozzáállása nem nyomasztott, de azt nyomasztó volt látni, hogy minden vizsgálaton milyen sokan vannak. Bár eleinte Gergő része, (a mintaadás) egyszerűbb volt, neki is sok vizsgálatra kellett mennie, sőt egy kisebb műtétre is sor került. Aztán ahogy telt az idő, és nem jött az eredmény, ő is próbálkozott különböző életmód váltással kapcsolatos kísérlettel. Végig egyforma „energiaszinten” voltunk, legfeljebb abban volt különbség, hogy éppen milyen szimbólumban láttunk segítséget. Nekem ilyen volt például a cérnabeültetés, neki az, hogy lehet ezt kicsit matekosan is nézni: egy 16 oldalú dobókockával kell 6-ost dobni.

Magyarországon évente kétezer lombikbébi születik, és csaknem 200 ezer a meddő párok száma. Ők akár évekig is tartó érzelmi hullámvasúton ülnek, ahol a beavatkozást reményteli várakozás, a sikertelenséget pedig kétségbeesés és veszteségélmény követi. Ági elmesélte azt is, hogy 18 éves volt, amikor megszületett a fiútestvére, akinél Down-szindrómát diagnosztizáltak. A múlt ködéből már nehéz visszafejteni, de utólag úgy érzi, ez a tény is hatással lehetett rá, tudat alatt blokkolhatta a fogantatást. Ma már mosolyogva idézi fel, hogy ők is kaptak kéretlen és tipikus, de valójában idegesítő jótanácsokat, ezért másoknak csak biztatást tudnak küldeni.

– Van egy olyan gondolat, hogy az érzéseimet nem tudom kontrollálni, de a reakcióimat rájuk igen. Érdemes lehet egy ilyen fajta nézőpontból hozzáállni, és ha épp csüggedés fogna el, akkor elfogadni, hogy így érzem most magam, de utána a továbblépésre koncentrálni. Arra bíztatnánk mindenkit, hogy ha megtehetik, próbálkozzanak tovább. Adott esetben egy érdekes gondolattal is érdemes lehet eljátszani: miért jó nekünk, hogy ha nincs babánk? Például lehetnek egzisztenciális félelmeim vagy félhetek attól, hogy csökken a szabadságom. Ha ezeket egy pár átgondolja, akkor lehet, hogy a tudatalatti gátakat megszüntetheti, és valódi döntési helyzetet idézhet elő.