ADHD kivizsgálás - komplex csomag gyermekek részére (4-12 év között)
Az ADHD (attention deficit hyperactivity disorder) magyarul: figyelemhiányos hiperaktivitási zavar első tünetei általában kisgyermekkorban kezdődnek, problémát többnyire iskoláskorban okoznak.
Jellegzetes tünetei közé tartozik a figyelemzavar, motoros nyugtalanság (hiperaktivitás), impulzivitás (robbanékonyság), valamint a viselkedés kontroll zavara, melyek megnehezítik az óvodai vagy iskolai beilleszkedést és kihatással lehetnek a gyermek kognitív teljesítményére. A tünetek az életkor előrehaladtával enyhülnek, az esetek egy részében azonban felnőttkorban is fennmaradnak.
Miért fontos az időben történő felismerés és kezelés?
A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar a gyermek fejlődésének több területét érinti, károsíthatja az érzelmi és társas működést és a kognitív képességek alakulására is jelentős befolyással bír, ezáltal rontja az életminőségét.
Hátrányt jelent az iskolai előmenetelben, ADHD-val élők kétszer gyakrabban hagyják félbe tanulmányaikat, az érintettek közt számottevően magasabb a tanulási zavar aránya. 2,8x gyakrabban érintettek kortárs bántalmazásban, ugyanakkor bűncselekmények elkövetőivé is gyakrabban válnak.
Kezeletlen esetben számos egyéb pszichés zavar kialakulásának az esélyét megnöveli (pl. depresszió, szorongás, pszichoaktív szerhasználat). 4x gyakoribb az öngyilkossági kísérletek száma. Jelentősen gyakoribb az alkohol és a szerabúzus aránya, lányok esetén magas a serdülőkori terhesség kialakulásának rizikója. Továbbá gyakrabban fordulnak elő balesetek.
Mikor gyanakodhatunk az ADHD jelenlétére?
Ahogy a neve is jelzi figyelemhiány, valamint a hiperaktivitás/impulzivitás tüneteinek megléte felveti az ADHD gyanúját. De mit is jelentenek ezek a tünetek?
Figyelemhiányra utalhat, ha a gyermek nehezen tud koncentrálni, nem figyel megfelelően a részletekre, figyelmetlenségből hibákat ejt az iskolai munkában vagy egyéb feladatokban, elkerüli a tartós szellemi erőfeszítést igénylő feladatokat, feledékeny a mindennapi tevékenység során, gyakran elhagyja a dolgait, úgy tűnik, hogy nem figyel akkor sem, amikor közvetlenül hozzá beszélnek, nem csinálja végig az instrukciókat, nem fejezi be az iskolai vagy egyéb feladatokat, nehézséget okoz számára, hogy megszervezze a feladatokat vagy tevékenységeket.
Hiperaktivitást vagy motoros nyugtalanságot jelezhet, ha a gyermek izeg-mozog, kezével matat, gyakran elhagyja a helyét olyan helyzetekben, amikor ülve kellene maradnia, állandóan „menne”, olyan, mint akit „felhúztak”, rohangál, ugrál vagy mászik olyan helyzetekben, amikor ez nem helyénvaló, sokat beszél, zavar másokat.
Impulzivitás jele lehet, ha a gyermek szertelenül beszél, rávágja a választ, még mielőtt a kérdező a kérdést befejezte volna, türelmetlen, nem tud várni a sorára, félbeszakít vagy zavar másokat.
Fontos azonban, hogy a tünetek általában már kora gyermekkorban (de legkésőbb 12 éves korig) megfigyelhetőek, több élethelyzetben (otthon, iskolában, óvodában) megjelennek, valamint funkcióromlással járnak. Mivel egyéb kórkép esetén is jelentkezhetnek hasonló tünetek, ezért a diagnózis felállításakor lényeges az egyéb zavaroktól való elkülönítés.
Hogyan történik az ADHD kivizsgálás?
A TritonLife Medical Centerben 4-12 év közötti gyermekek kivizsgálását végezzük. A kivizsgálásban gyermekpszichiáter és neuropszichológus vesz részt. Szakmai csapatunkat dr. Papp Szilvia gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, valamint Nagy Emese Melinda neuropszichológiai szakpszichológus képviselik.
Amennyiben a kivizsgálás során felmerül gyógypedagógiai vizsgálat szükségessége, úgy gyógypedagógus kollégáink is készséggel állnak rendelkezésünkre.
A vizsgálat előtt:
Ahhoz, hogy a kivizsgálás minél hatékonyabban működjön, a vizsgálat megkezdése előtt a szülők számára kiküldünk egy - a kórelőzmények megismerésére szolgáló - rövid kérdőívet, valamint bekérjük a korábbi dokumentációkat (ez lehet: pedagógiai szakszolgálat vagy szakértői bizottság véleménye, korábbi orvosi dokumentációk, pszichológiai vagy fejlesztőpedagógiai vélemény).
A pontos diagnózis felállításához szükséges a gyermekkel folyamatos kapcsolatban álló pedagógus által írt óvodai vagy iskolai pedagógiai vélemény ( A pedagógiai vélemény megírásához támpontot adó szempontrendszer itt tölthető le)
Az elkészült dokumentumokat a következő e-mail címre várjuk: gyermekpszichiatria@tritonlife.hu
A vizsgálat menete:
1. Gyermekpszichiátriai anamnézisfelvétel (szülők) 60 perc
Első alkalommal a gyermek nevelésében részt vevő szülőt vagy szülőket várjuk. Ekkor a gyermek tüneteinek feltérképezése, a fejlődéstörténet átbeszélése, valamint a korábbi leletek átnézése történik.
Ezen az alkalmon lehetőségük van online is részt venni. Ezirányú szándékukat kérjük, hogy már a bejelentkezéskor jelezzék.
2. Gyermekpszichiátriai vizsgálat (gyerek) 60 perc
A gyermek pszichés státuszának felmérés, tüneteinek megfigyelése kétszemélyes vizsgálati helyzetben.
3. Neuropszichológiai vizsgálat (45 perc)
Neuropszichológiai szemléletű vizsgálatok ( figyelmi funkciók, munkamemória és emlékezeti képességek, végrehajtó funkciók, érzelmi szabályozás, szociális készségek vizsgálata)
4. Neuropszichológiai vizsgálat folytatása, visszajelzés (45 perc)
A gyermek életkorának és problémájának függvényében előfordulhat, hogy a vizsgálat több, mint két alkalmat vesz igénybe. Ebben az esetben a szülővel történő egyeztetést követően lehetőség van a csomagon felül plusz vizsgálat kérésére is. Erről neuropszichológus kollégánknál érdeklődhet.
5. Gyermekpszichiátriai visszajelzés, az elkészült eredmények átadása, felmerülő kérdések átbeszélése (60 perc)
Ezen az alkalmon lehetőségük van online is részt venni. Ezirányú szándékukat kérnénk, hogy már a bejelentkezéskor jelezzék.
Milyen kezelési lehetőségek vannak ADHD esetén?
A terápia megválasztásakor figyelembe kell venni a tünetek súlyosságát, valamint a gyermek életkorát. Alapvetően enyhe és középsúlyos esetekben, valamint 6 éves kor alatt a nem-gyógyszeres terápia az elsőként választandó.
6 éves kor felett, valamint súlyos tünetekkel járó ADHD esetén a gyógyszeres terápia bizonyult a leghatékonyabbnak.
A gyermekpszichiátriai konzultáció során a szülőkkel átbeszéljük a terápiás lehetőségeket, ezt követően közösen döntünk a gyermek számára leginkább megfelelő kezelésről.
Nem-gyógyszeres terápiás lehetőségek
-
szülőtréning
-
kognitív-viselkedésterápia
-
fejlesztések (mozgásfejlesztés, gyógypedagógiai fejlesztés)
Gyógyszeres terápiás lehetőségek:
Amennyiben a kivizsgálást követően gyógyszeres terápia szükségessége merül fel, úgy a gyógyszerbeállításra egy általános gyermekorvosi vizsgálat (melynek része labor- és EKG vizsgálat) elvégzését követően kerülhet sor.
A TritonLife Medical Centerben lehetőségük van a gyógyszeres terápiát az alábbi csomag keretében kérni (továbbiakban: ADHD gyógyszeres kezelés csomag).
-
A gyógyszeres terápia megkezdése előtt általános gyermekorvosi vizsgálatot végzünk (benne: labor- és EKG vizsgálat), mely feltérképezi a gyerek általános egészségügyi és fizikai állapotát
-
Amennyiben kontraindikáció nincs, úgy gyermekpszichiátriai kontroll keretében a szülőkkel és a gyermekkel átbeszéljük a gyógyszerrel kapcsolatos tudnivalókat, megtörténik a gyógyszerfelírás (30 perc)
-
Neuropszichológiai visszamérés (30 perc), a korábbi tesztek megismétlése gyógyszeres terápia mellett
-
Gyermekpszichiátriai kontrollvizsgálat (30 perc) kb. 1 hónap múlva a neuropszichológiai vizsgálatok eredményével, friss pedagógiai véleménnyel.
Amennyiben a gyógyszerbeállítást a fentebbi csomag nélkül szeretnék kérni, úgy gyermekpszichiátriai kontroll vizsgálatra időpontot az elkészült labor és EKG vizsgálat eredményével tudnak kérni.
ADHD kivizsgálási csomagunk 299 950 Ft helyett most kedvezményes áron vehető igénybe:
239 950 Ft
Itt ugyanígy feltüntethető az ADHD gyógyszeres kezelés csomag tételes
Hasznos linkek: adhdtudastar.hu
ADHD gyógyszeres kezelés csomag.
-
A gyógyszeres terápia megkezdése előtt általános gyermekorvosi vizsgálatot végzünk (benne: labor- és EKG vizsgálat), mely feltérképezi a gyerek általános egészségügyi és fizikai állapotát.
-
Amennyiben kontraindikáció nincs, úgy gyermekpszichiátriai kontroll keretében a szülőkkel és a gyermekkel átbeszéljük a gyógyszerrel kapcsolatos tudnivalókat, megtörténik a gyógyszerfelírás (30 perc).
-
Neuropszichológiai visszamérés (30 perc), a korábbi tesztek megismétlése gyógyszeres terápia mellett.
-
Gyermekpszichiátriai kontrollvizsgálat (30 perc) kb. 1 hónap múlva a neuropszichológiai vizsgálatok eredményével, friss pedagógiai véleménnyel.
Megjegyzés: Gyógyszeres terápiás csomagra csak az intézményünkben vizsgált páciensek tudnak jelentkezni.
Amennyiben a gyógyszerbeállítást a fenti csomag nélkül szeretnék kérni, úgy gyermekpszichiátriai kontroll vizsgálatra időpontot az elkészült labor és EKG vizsgálat eredményével tudnak kérni.
Lehetőségük van a leírt vizsgálatokat külön-külön is igénybe venni.
Kérdéseikkel forduljanak bizalommal szakembereinkhez.
ADHD kivizsgálási csomagunk 299 950 Ft helyett most kedvezményes áron vehető igénybe:
239 950 Ft
|
A CSOMAG TARTALMA: |
|
|
|
1. Gyermekpszichiátriai anamnézisfelvétel - élő vagy online (csak szülők számára) 60 perc – Dr. Papp Szilvia |
79 990 Ft |
63 990 Ft |
|
2. Gyermekpszichiátriai vizsgálat (gyermek) 60 perc – Dr. Papp Szilvia |
79 990 Ft |
63 990 Ft |
|
3. Neuropszichológiai vizsgálat (45 perc) – Nagy Emese |
26 990 Ft |
21 590 Ft |
|
4. Neuropszichológiai vizsgálati visszajelzés (45 perc) – Nagy Emese |
32 990 Ft |
26 390 Ft |
|
5. Gyermekpszichiátriai visszajelzés, az elkészült eredmények átadása, felmerülő kérdések átbeszélése – élő vagy online (60 perc) – Dr. Papp Szilvia |
79 990 Ft |
63 990 Ft |
|
ÖSSZESEN |
|
239 950 Ft |
A vizsgálatok egyesével is igénybe vehetőek, ebben az esetben a vizsgálat listaára kerül kiszámlázásra.
GoodID belépés