Proktológiai szakorvosi vizsgálat

Proktológiai szakorvosi vizsgálat

Proktológiai vizsgálat

A proktológia a végbélnyílás és a végbél betegségeinek vizsgálatával, diagnosztizálásával és kezelésével foglalkozó orvosi szakterület az általános sebészeten belül. A gyógyítás és a diagnosztika folyamatának középpontjában elsősorban az aranyér, a különböző vérzések, (be)repedések, viszketések okainak feltárása – a pontos diagnózis ismeretében esetlegesen további vizsgálatok, illetve a páciens más szakterületre való átirányításának javaslata – és megszüntetése áll.

A proktológus hajtja végre a különböző vizsgálatokat, a kézzel történő ellenőrzéstől a végbéltükrözésig. Ezek a vizsgálatok kellemetlenek ugyan, de tulajdonképpen fájdalommentesek, különösen akkor, ha a páciens lazít, nem izgul, nem ideges (ellenkező esetben ugyanis a test izmai, így a záróizmok is megfeszülnek), és nincs benne szégyenérzet.

Miközben az orvosi szakmán belül a többi szakterülethez képest aránylag kevés fény vetül a proktológiára, a proktológus szakorvosok által kezelt tünetek és panaszok nagyon sok embert érintenek akkor is, ha nem szívesen beszélnek róla.

Az aranyér, a végbélnyílás-berepedés, a végbélnyílás körüli sipolyok és a tályogok okozzák a leggyakoribb proktológiai tüneteket. A panaszok közé tartozik még a székletürítéssel összefüggő, vagy attól független végbélvérzés, -fájdalom és a végbélnyílás területén tapintható csomó keletkezése.

Mikor és milyen tünetekkel kell proktológushoz fordulni?

A szakorvos szerint végbélvérzés esetén mindenképpen orvoshoz kell fordulni, nehogy az aranyeres eredetűnek gondolt panaszok hátterében súlyosabb betegség húzódjon meg, és későn kerüljön sor a megfelelő diagnózisra, ugyanis a tünetek hátterében akár vastag- és végbéldaganat is állhat, amely sajnos nagyon gyakori betegség. Az úgynevezett vészjósló tünetek – végbélvérzés, székletürítés szokásos rendszerességének megváltozása, testsúlycsökkenés – jelentkezése esetén vastagbéltükrözéssel végzett teljes vastagbélvizsgálat mérlegelendő.

Mivel a proktológia a legkényesebb testtájainkat érintő betegségekkel foglalkozik, ezen a szakterületen mindennél fontosabb a páciensek bizalmának megnyerése. Ehhez az orvosnak kellő időt és figyelmet kell szentelnie az ügyfélre. Ha a páciens elfogadja az orvosát, akkor az általa javasolt gyógymódot is nagyobb valószínűséggel fogja betartani, így a panaszai és betegsége is gyorsabban fog javulni.

Milyen vizsgálatokra kell készülnünk, ha proktológushoz fordulunk?

A proktológiai vizsgálatra, amely minden körülmények között fokozott intimitást igényel, az orvosnak a beteget (lehetőség szerint) zárt helyiségben – bejárkálástól és benyitogatástól mentes körülmények között – kell felkészítenie. A proktológiai vizsgálóhelyiségben a vizsgáló orvoson kívül általában csak egy asszisztens tartózkodik még. Ennek ellenére sok beteg még így is zavarban van a végbélvizsgálat előtt és alatt.

A vizsgálat maga a has áttapintásával kezdődik, majd a végbélnyílás tapintásos vizsgálatával folytatódik. Ezt követi az anoscopos, kis műanyag csővel történő betekintés. Szükség esetén belső ultrahangvizsgálatot is kérhet a szakorvos.

A vizsgálatok általában fájdalmat nem, csak kis kellemetlenséget okoznak. Ha a beteg mégis fájdalmat jelez, akkor a vizsgálatot nem szabad erőltetni, helyette megfelelő előkészítés után altatásban kell azt lefolytatni.

Ha a betegség miatt flexibilis tükrözéses vastagbélvizsgálatra van szükség, akkor az orvos előtte tájékozódó kérdéseket tesz fel a páciens gyógyszereire, esetleges társbetegségeire vonatkozóan, és megfelelő tanácsokkal, tájékoztatóval látja el az aktuális vizsgálat előtti étrendi és béltisztító előkészítésre vonatkozóan. Ilyenkor bizonyos gyógyszerek szedésének felfüggesztésére is szükség lehet.