Fájdalmas vagy beszűkült a kar mozgása? – megoldási lehetőségek a rotátorköpeny problémáira

A vállat érintő leggyakoribb megbetegedéseket a rotárorköpeny, illetve az azt körülvevő térség problémái jelentik. Napjainkban ezek legtöbbször már nem is trauma hatására létrejövő problémák, hanem krónikus (úgynevezett degeneratív) eltérések. Bár sportolók is szoktak jelentkezni a rendelésen, általában inkább ülőmunkát végző, középkorú betegek jönnek hozzám – kezdi dr. Gloviczki Balázs, aki immár 25 éve végez műtéteket, 10 éve pedig már csakis vállakkal foglalkozik.

– A fő probléma az, amikor rosszul áll az egész vállöv, előre van esve a válltetőcsont, tehát amikor hanyag a tartásunk. Ekkor ugyanis becsípődik a két csont közé és állandóan irritálódik. Ez egyrészt krónikus gyulladást okozhat (ez a leggyakoribb probléma), másrészt szép lassan elkezd szétkopni az ín, felrostozódik, elvékonyodik, egy idő után elszakad. Beszélhetünk folyamatos szakadásról, amikor évek alatt, folyamatosan elszakad (ezt hívjuk degeneratív szakadásnak), és van, amikor „csak” meggyengül és egy kisebb baleset, például esés hatására a gyenge ín elszakad – hívja fel a figyelmünket a vállspecialista.

Gyors és pontos vizsgálatról van szó, és hatalmas előnyt jelent, hogy a saját kezemmel, a betegvizsgálat alatt tudom megultrahangozni a pácienst. Bár ez a lépés könnyedén megvan, azonnal felmerül a következő kérdés (főként degeneratív problémáknál): mikor szakadt el az ín, mi volt az egész folyamata? Ehhez már MR-vizsgálat szükséges, mert ezzel nem csak az inakat látjuk (mint az ultrahanggal), hanem az inakat mozgató izmok állapotát is meg tudjuk vizsgálni. Ugyanis, ha ez az ín régen, egy degeneratív folyamat során szakadt le a csontról, akkor már nemcsak az ínon van eltérés, hanem magán az izmon is, ami az inat mozgatja. Ha leszakad az ín, az izom nem tud működni, és ezért degenerálódni kezd, vagyis egy idő után zsírrá alakul. Az MR-vizsgálattal pontosan meg tudjuk állapítani, hogy körülbelül hány százalék izom és hány százalék zsír maradt, majd ez alapján tudjuk felállítani a kezelést – osztja meg velünk a részleteket dr. Gloviczki Balázs.

Így is tökéletes mozgás jöhet létre, bizonyos síkokban-szögekben nagyon picit gyengébb, de teljesen jól használható. Az 50-60 év feletti pácienseknek, akiknek nincsenek komolyabb sportigényeik vagy nem fizikai munkát végeznek, kiváló megoldás lehet. A gyógytornát mindig ki kell egészíteni fájdalomcsillapítóval, akár szájon át szedhető gyógyszerrel, nem szteroid gyulladáscsökkentővel, akár szteroidinjekcióval. Amennyiben fiatalabb betegről van szó, és teljes a szakadás, mindenképp műtétet javaslunk, amelynek többféle módja van – mondja a TritonLife ortopéd-traumatológusa.

Ha fiatal betegről van szó és megtörtént a szakadás, nagyon fontos, hogy mielőbb visszahúzzuk a helyére az inat, hiszen a még működő izom szép lassan elkezdi húzni. És minél távolabb kerül az ín a csonttól, annál nehezebb lesz megoperálni, és minél tovább várunk, annál nagyobb arányban lehet jelen a fent említett zsíros elfajulás az izomban. Nagyon fontos, hogy 3 (vagy legkésőbb 6) hónapon belül megtörténjen a műtét, hiszen utána már nem biztos, hogy be tudjuk húzni a helyére az inat, vagy ha visszahúzzuk, akkor működő izom lesz az egészből.

Napjainkban már csak artroszkóppal operálunk. Ha egy egyszerű, frissebb szakadásról van szó, amikor nincs nagyon elmozdulva az ín, akkor „könnyű a dolgunk”, felfrissítjük az inat és a csontot, vagy előre behelyezünk horgonycsavarokat a csontfelszínbe, ami szabadon maradt, és az azokból kilógó madzagokkal visszahúzzuk az ínat, vagy pedig az ínba rakunk madzagokat és azzal húzzuk vissza. Maga a műtét nem bonyolult, fél-egy óra közötti időt ölel fel.

Nehézség mindig akkor adódik, amikor degeneratív szakadásról van szó, ha több ín el van szakadva, ha nagy lyuk van egy régi szakadáson és nagyon visszahúzódott az ín. Ilyenkor sokféle megoldás létezik. A fiataloknál szóba jöhet, hogy részben megvarrjuk az inakat, és valamilyen anyaggal pótoljuk azokat, akár saját bicepsszel, akár a térd mellől kivett ínnal, akár disznóbőrből létrehozott, artificiális pótlással.

Amikor a hátsó inat sem tudjuk visszavarrni, akkor jöhet szóba izomátültetés, amikor a lapockáról az egyik izmot félig artroszkópos módszerrel átforgatjuk, és azzal helyettesíthetjük az inat. Ha pedig semmi sem működik (például az idősebb páciensek esetében, ha kialakult porckopásuk van), akkor jöhet szóba a vállprotézis.

A vállprotéziseknek alapvetően két fajtája van. Vannak az anatómiai protézisek, amikor a meglévő anatómiát imitáljuk, ugyanazt hozzuk létre, csak egy fém felkarcsontfejjel és egy műanyag lapockabetéttel. Ez ugyanúgy fog mozogni, mint az eredeti. Ahhoz, hogy ez működhessen, egy nagyon jól funkcionáló rotátorköpenyt kell mellé rekonstruálni vagy annak eleve meg kell lennie. Rotátorköpeny-szakadásnál ez tehát nem jöhet szóba.

Egy-két évtizeddel ezelőtt kifejlesztettek erre egy reverz típusú protézist, amikor teljesen megváltoztatjuk az anatómiát, a lapockára rakunk egy félgömböt, a felkarcsontba pedig egy homorú felszínű betétet. Ezzel azt érjük el, hogy a lapockához képest fix körben tud mozogni a felkarcsont és ehhez elég az, hogy csak a deltaizom mozgassa. Nem kell a rotátorköpeny, aminek az az egyik legfontosabb feladata, hogy centralizálja, tehát körbevegye, minden irányból egyenlően húzza és ezért szépen középen forogjon ez az egész.

A reverz protézis idősebbeknél kiválóan működik. Tíz-húsz éve, amiket az anatómiai protézisekkel operáltak, kisebb tartományban mozogtak és akár fájtak is. Az új típusú protézisekkel viszont egy nagyon jó, biztos és fájdalommentes mozgást érhetünk el. Vannak természetesen bizonyos határai, ám ezeket előre tudjuk, és a mindennapi életben tökéletesen használható rendszert tudunk beépíteni – zárja gondolatmenetét dr. Gloviczki Balázs.