Hatékony műtéti eljárás gerincferdülés orvoslására – Dr. Kiss László segítségével újra megtapasztalhatja a fájdalommentes életet

Nem kevés testi-lelki megpróbáltatással járnak a gyermek- és felnőttkori gerincbántalmak, azon belül is a gerincferdülés (scoliosis), ami a gerincoszlop oldalirányú elgörbülését jelenti. A műtéti kezeléssel kapcsolatos fontos tudnivalókat dr. Kiss László, a debreceni TritonLife Magánkórház ortopédsebészének segítségével világítjuk meg, aki a gerincferdülések műtéti specialistája, és immár két évtizednyi tapasztalattal végez korrekciós eljárásokat.

 

Műtéti javallat

– A gerincferdülésnek nagyon komplex a műtéti indikációja. Bizonyos fok felett sajnos a növekedés befejeztével is romolhat a gerincferdülés (vagyis kezd összecsuklani a gerinc), valamint a légzésfunkciók csökkenése, légzés- és keringés-rendellenesség is észrevehető. Lentebb, a deréknál lévő görbületek nagyon korán degeneratív, azaz kopást előidéző elváltozáshoz vezethetnek. Viszonylag korán, 30-40 évesen is súlyos derékfájdalmakkal küzdhetnek ezek a páciensek, sőt az alsó végtagokba is kisugározhatnak a tünetek. Emellett pszichés kihívások is megfigyelhetők (például szégyenérzet) – mondja dr. Kiss László.

A műtét indikációja tehát több tényezőből áll össze: egyrészt fontos megelőzni a súlyos, elfajult gerincferdülés kialakulását és olyan állapotba korrigálni a gerincet, amely hosszú távon, a test biomechanikáját helyreállítva, nem okoz egyéb panaszokat (például ízületi kopásokat), másrészt pedig esztétikailag is jelentős javulás érhető el (a pszichés nehézségeket sokszor ezek a tényezők befolyásolják).


Sportos, aktív élet? – döntő lehet

– Minden esetben lényeges, hogy a pácienssel együtt mérlegeljük a műtét előnyeit, esetleges hátrányait. Emellett az életviteli kérdésekre is nagy hangsúlyt fektetünk. Például egy 30 fokos görbület, 40 éves kor tájékán, mozgásban gazdag mindennapok mellett még nem kell, hogy fájdalmat okozzon. Ugyanez a helyzet mozgásszegény életmód mellett igen hamar tünetekkel járhat – emeli ki a gerincferdülések műtéti specialistája, aki olyan páciensekkel is találkozik, akiket korábban nem operáltak meg vagy valamilyen súlyosabb ok miatt nem operálhattak meg, ám 40-50 évesen óriási fájdalommal küzdenek, és megoldást kell találni a problémáikra.


Hogyan zajlik az eljárás?

– A gerincet feltárva, lehetőség szerint minden egyes érintett csigolyába egy-egy csavart jobbról és balról behelyezünk. Ezeknek a csavaroknak tulipánalakú fejük van, így befogadnak egy-egy rudat, és miután felszabadítjuk a csigolyákat, a rúdon keresztül tudjuk manipulálni, mozgatni a tér mindhárom irányába. Így nem csak a szembetűnő görbületet korrigáljuk, hanem a csigolya elfordulását, rotációját is. Ezzel a bordapúpot is visszaforgatjuk a másik irányba, a páciens beesett bordáját pedig felhúzza úgy, hogy esztétikus legyen. Emellett az oldalirányú görbületeket is be kell állítani, hiszen lapos hátnál túlterhelnénk a derekát, ha pedig túl görbén csinálnánk, nem járna esztétikai előnnyel.


Hány órán át tart a műtét?

– Ismeretlen eredetű gerincferdülések esetén 6-8 órás a műtét (ez a scoliosis leggyakoribb formája, az összes gerincferdülés 70%-át teszi ki). Ám ez attól is függ, hogy mennyire van elcsontosodva a gerinc, mennyire nehezen mobilizálható, előfordulnak 12-14 órás műtétek is.
– Az aneszteziológus szakorvossal természetesen szoros együttműködésben dolgozunk, akinek az altatás mellett olyan feladatai is vannak, mint hogy uralnia kell az általunk okozott vérzést, és hogy figyelnie kell minden paramétert (ne szálljon el a vérnyomás, ne verjen túl gyorsan a szíve, stb.). Emellett idegmonitor van rákötve a betegre, amely mind a négy végtagban nézi az elvezetéseket.


Milyen fájdalommal jár?

– A fájdalomcsillapítás modernizációjának köszönhetően elenyésző fájdalomról beszélünk. Amennyire szörnyen hangzik a műtét, olyannyira nem így élik meg a páciensek, mert ennek nagyon nagy figyelmet szentelünk. Az operáció után az első pár napban nagyobb dózissal dolgozunk, utána szépen lassan, ahogy mobilizálódik a páciens, óvatosan, dóziscsökkentéssel szedjük le a fájdalomcsillapítóról – hangsúlyozza dr. Kiss László, majd hozzáteszi: a felnőtteknek sokkal nagyobb igényük van fájdalomcsillapítóra, de legfeljebb három hónap alatt minden rendeződik (ha akkor is fennáll a fájdalom, akkor ki kell deríteni a panasz okát).

– A gyerekeket körülbelül egy hét után haza lehet bocsátani, hat hét után pedig már az iskolába is visszatérhetnek. Az egyik legfőbb mottónk erre az időszakra, hogy „kelj fel és járj!”, hiszen lényeges minél többet sétálni, hosszabb távon tesztelgetni az új törzsünket, és bár a mély levegővétel az elején fájdalmas lehet, a légzőtornát nagyon fontos csinálni – mondja végül az ortopédsebész, aki úgy tapasztalja, a műtét utáni első vizitre (három hónappal később) szinte minden páciens mosolyogva tér vissza – legyen gyermek vagy felnőtt –, ugyanis hatalmas életminőség-javulás ment végbe.