Dr. Giese Krisztina

Radiológia

Magánrendelést nem végez.

Teljes bemutatkozás

1991-ben végeztem a SOTE-n, summa cum laude minősítéssel. Külföldi évek – Genf és Hamburg –, valamint három  gyermek születése után 2002-ben szakvizsgáztam radiológiából. 2016-ban emlő-licencvizsgát tettem.

Külföldi munkatapasztalatok után 1998–2001 között az Országos Onkológiai Intézetben  kezdtem radiológusi pályafutásomat. További kórházi gyakorlatot a Budai MÁV Kórházban (2001-2007) szereztem, később a HM 3. Telephelyén, ahol 2009 és 2016 között szakmai vezető voltam. Egyidejűleg 2007 és 2014 között a Telki Magánkórházban is dolgoztam radiológusként.

2007 óta OEP-finanszírozott és magánrendelőben is tevékenykedem. Jelenleg dolgozom az Érdi Szakrendelő mammográfiás rendelésén, részt veszek a lakossági emlőszűrésben, rendelek az Affidea telephelyén a Mammut bevásálóközpontban. A Budaörsi Egészségügyi Központban 2009 óta dolgozom, először a biatorbágyi telephelyen, majd 2016 óta a budaörsi szakrendelő UH-rendelésein.

Tagja vagyok a Magyar Radiológus Társaságnak és az Európai Radiológus Társaságnak, az emlő- és UH-szekciónak. Szakmai érdeklődésem középpontjában az UH-vizsgálatok állnak, ezen belül a gasztroenterológiai vizsgálatok, az érvizsgálatok, az ízületi vizsgálatok, a gyerek-ultrahangvizsgálat, valamint a mammográfia.

Szakterületünk kiszolgáló szakma, ennek megfelelően igyekszem munkámmal a pácienseket és kollegákat segíteni. A megfelelő szakmai színvonalat rendszeres továbbképzésekkel tartom fenn. Fontosnak tartom az orvos-beteg kapcsolatot, a megfelelő kommunikációt, az empatikus hozzáállást. Munkámhoz elengedhetetlen a jó problémamegoldó képesség, a logikus gondolkodás.