Dr. Rybaltovszki Henrik

Ortopédia

Dr. Rybaltovszki Henrik közel 25 éve elkötelezetten szolgálja a mozgásszervi betegek gyógyítását. Fő érdeklődési területe a csípő- és térdprotézis beültetés, valamint a térdízületi artroszkópos sebészet, különös tekintettel a keresztszalag pótlására és a porcfelszíni sérülések ellátására.

Teljes bemutatkozás

Dr. Rybaltovszki Henrik szakmai pályafutását 1999-ben kezdte, miután általános orvosi diplomát szerzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. 2016-ban ismereteit tovább bővítve elvégezte a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán az egészségügyi menedzseri mesterképzést.

Szakvizsgáját 2007-ben szerezte ortopédia-traumatológia területén. Pályája kezdetén a Magyar Honvédségnél dolgozott hivatásos orvostisztként, majd közel egy évtizedet töltött a Debreceni Egyetem Traumatológiai Tanszékén baleseti sebészként. 2010 óta a Debreceni Egyetem Ortopédiai Klinikáján tevékenykedik, ahol nap mint nap hozzájárul a betegek gyógyulásához.

2020-tól a Magyar Jégkorongszövetség felkérésére a magyar felnőtt férfi jégkorongválogatott csapatorvosaként is jeleskedik, több hazai és nemzetközi versenyen kísérve a válogatottat. Magánrendelését 2009 óta vezeti, ahol évek óta napi rendszerességgel végez primer és revíziós csípő- és térdprotézis-beültetéseket.

Az izomátvágás nélküli csípőprotézis-beültetés technikáját a Tübingeni Egyetemen sajátította el, és nagy gyakorlatra tett szert alkalmazásában. Ezen kívül rendszeresen végez egyedileg gyártott célzó alkalmazásával térdprotézis beültetéseket is. Az artroszkópos keresztszalagpótlást az elsők között tanulta meg és honosította meg Debrecenben, jelentős tapasztalattal rendelkezve a térdízületi terhelői felszíni sérülések ellátásában.

Dr. Rybaltovszki Henrik folyamatosan képzi magát, számos hazai és nemzetközi tanfolyamon vett részt, hogy mindig naprakész tudással és a legmodernebb technikákkal gyógyíthassa betegeit. Szakértelme és elhivatottsága biztosítja, hogy a legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek mindazok, akik hozzá fordulnak. A doktor úr angol és orosz nyelvű pácienseket is fogad.

Szabadidejét legszívesebben családi körben tölti, két gyermek büszke édesapja.