Dr. Török László

Ortopédia, trumatológia
Teljes bemutatkozás

 

Dr. Török László sebész, traumatológus, sportorvos speciális érdeklődési területe a sportsérülések ellátása, ezen belül is a térdízületi artroszkópia, a keresztszalagpótlás, valamint a porcsérülések gyógyítása. A Szegedi Tudományegyetemen és a TritonLife-ban végzett gyakorlati munkája mellett aktív tudományos életet él, számos magyar és idegen nyelvű közlemény, egyetemi tankönyv, jegyzet, valamint hazai és külföldi előadás fűződik a nevéhez.

Dr. Török László a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, 1987-ben szerezte meg általános orvosi diplomáját. Sebészetből 1991-ben, traumatológiából 1993-ban, sportorvostanból pedig 1996-ban szakvizsgázott. Klinikai orvostudományok doktora (PhD) tudományos fokozatát 2010 óta birtokolja.

További, elvégzett tanfolyamai:

– artroszkópos alapkurzus (1992);

– kézsebészeti alapkurzus (1993);

– minőségfejlesztés az egészségügyben (1997);

– transzfúziós alapismeretek (1998);

– biológiai oszteoszintézisek a hosszú csöves csontok töréseinek ellátásában (2001).

Út az intézetvezetésig

Első munkahelyén, a Fejér Megyei Kórház Sebészeti Osztályán 1987 és 1991 között dolgozott, majd a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájára vezetett az útja. Először klinikai orvosként erősítette a csapatot, majd egyetemi tanársegéd, később pedig csapatvezető lett. Az ezredfordulót követő évek Dr. Török László karrierjében is új fordulatokat hoztak: 2001-től egyetemi adjunktusként, 2007-től osztályvezető helyettesként, 2011-től egyetemi docensként, 2015-től sportorvostani tanszékvezetőként és műtővezetőként, 2016-tól sportorvosi grémiumvezetőként, 2019-től pedig klinikavezető helyettesként állt helyt. Napjainkban az SZTE Traumatológiai Klinika és a Sportorvostani Tanszék intézetvezetője.

– Osztályvezetőként irányítom és felügyelem a mellém osztott orvosok szakmai munkáját, a betegellátást és a szakdolgozókat. Ügyeletvezetőként a felvételes klinikai ügyeletekben az ügyeleti team munkáját irányítom. Műtővezetőként a műtéti program zavartalan lefolyásáért, a szükséges eszközök biztosításáért felelek a főműtősnővel együttműködve. Klinikavezetőként irányítom a Traumatológiai Klinikát és a Sportorvostani Tanszéket. Segítem a napi klinikai munka, valamint az oktatás megszervezését, összehangolását, mind személyi, mind tárgyi feltételeket illetően – fogalmaz Dr. Török László, aki 2007-ben jogi diplomát szerzett, így az intézetet érintő, jogi relevanciával bíró esetek kezelése szintén kiemelt feladatai közé tartozik.

– Protézisfelelősként koordinálom a klinikánkon beültetésre kerülő protézisek beszerzését, felhasználását, illetve a szükséges szakmai jelentéseket. A látleletekért felelős kolléga helyetteseként ellenőrzöm a klinikánkon kiállításra kerülő látleletek szakmai helyességét.

Oktatóként is lelkiismeretes munkát végez

– Oktatóként tantermi előadásokat tartok orvostanhallgatóknak magyar és angol nyelven, valamint gyógytornászhallgatóknak magyar nyelven. Gyakorlatvezetőként irányítom a rám bízott hallgatók gyakorlati képzését. Szakdolgozatok és TDK-dolgozatok készítésében témavezetőként és bírálóként egyaránt részt veszek. A klinikánkon rezidensi képzésben részesülő kollégák szakmai munkáját irányítom, szakorvosjelöltek és szakorvosok posztgraduális képzésében tanfolyamszervezőként és előadóként is szerepelek – mondja Dr. Török László, aki három szakmai szervezetben – a Magyar Traumatológusok Társaságában, a Magyar Artroszkópos Társaságban és a Magyar Sportorvosok Társaságában – is részt vesz.

Ausztria, Szlovénia, Málta…

Karrierútját külföldi tanulmányutak is színesítik: 1995-ben Salzburgban (AO Basis Kurs), 2002-ben Bled városában (Advances in Fracture Management AO), 2010-ben pedig Máltán járt (AO Master Course). A bűvös hármas szám eddigi kitüntetéseiben is megnyilvánul: a Legjobb Oktató (a Hallgatói Önkormányzat különdíja, 1998), és a Legjobb szóbeli előadó (9th European Congress of Trauma, 2008) díjat is hazavihette, 2010-ben pedig Láng Imre Ezüst emlékéremmel tüntették ki, mely a Pro Traumatológia alapítvány díja.

Tudományos tevékenységek és az eddig elért eredmények

– A Kísérletes sebészeti intézet csonthártya mikrokeringést kutató teamjének tagjaként 2003 szeptembere óta részt vettem a tudományos munkában, az eredmények összegzéseként 2009-ben PhD-fokozatot szereztem – osztja meg velünk Dr. Török László, aki csapatával az ízületi porckárosodásokat is vizsgálja.

– A traumatológiai klinika KT 2000-es térdízületi stabilitást mérő készülékével keresztszalagpótláson átesett betegek utánvizsgálatát végzem, tudományos feldolgozás céljából. Eredményeinkből eddig egy magyar szaklapban megjelent cikk és két szakdolgozat született. Traumatológiai munkacsoportom folyamatosan részt vesz a helyi és regionális sérültellátásban, kiemelt feladatként politraumatizált és sportsérültek korszerű ellátásában. Ennek kapcsán kidolgoztunk egy új típusú műtéti eljárást, amivel bizonyos esetekben az eredeti graft megtartásával lehetséges a meglazult beültetett keresztszalag revíziója. Eredményeinket két magyar nyelvű szakcikkben és több előadásban közöltük – teszi hozzá az intézetvezető, aki az alábbi eredményekről is lelkesen számolt be.

– Interdiszciplináris munkacsoportom az országban elsőként kidolgozta a Sportorvostan alapjai tárgy graduális oktatásba való bevezetéséhez szükséges feltételeket, megalkotta a szükséges tananyagot, majd megkezdte a tárgy oktatását magyar és angol nyelvű képzésben részt vevő hallgatóknak.

– Sportorvostani Tanszékünk a sport és mentális egészség összefüggéseit kutató munkacsoportja 2017 óta folyamatosan vizsgálja az egyetemi hallgatók tanulmányi eredményének és sportolási szokásainak összefüggését.

– 2020 tavaszától a Testnevelési Egyetemmel közösen, a skill laborral együttműködve elindult egy készségfelmérő, illetve -fejlesztő projekt, mely a manuális készségek (elsősorban artroszkópia, laparoszkópia) fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozik speciális sportági készségfejlesztő módszerek felhasználásával – mondja végül az egyetemi docens.