Dr. Tóth Eszter

Kézsebészet

Dr. Tóth Eszter kézsebész nem ismer lehetetlent: ha egy traumatizált kezet helyre lehet hozni, ő minden követ megmozgat a gyógyulás érdekében. Vallja, a kézsebészet küldetés, melyhez határtalan kreativitásra van szükség, hiszen nincs két egyforma kéz, illetve sérülés.

Teljes bemutatkozás

Dr. Tóth Eszter kézsebész nem ismer lehetetlent: ha egy traumatizált kezet helyre lehet hozni, ő minden követ megmozgat a gyógyulás érdekében. Olyan szakmabeli mesterektől tanulhatott, akiktől nemcsak a hivatásuk csínját-bínját, de hatalmas kitartást is elsajátíthatott. Kanyargós, költözésekkel teli életútja arra is rávilágít: ahol barátaink vannak, ott otthonunk is.

Tizenhat éves koromig azt láttam magam előtt, hogy virágüzletben szeretnék dolgozni. Faluban nőttem fel, legközelebb tőlünk 10 kilométerre volt egy virágos, ahová mindig mi mentünk el virágokért az óvodai-iskolai ünnepségekhez. A családban több egészségügyi dolgozó is volt, de a szüleim nem igazán szorgalmazták, hogy én is erre az útra lépjek – meséli dr. Tóth Eszter, akit egy dán csereút motivált arra, hogy mégiscsak az orvosi pályát válassza.

A szikszói gimnáziumi évek után Szegedre költözött, hogy egyetemi felkészítőre járjon:  Nagyon megszerettem Szegedet. Fájt érte a szívem, hiszen egyetlen ponton múlt, hogy nem oda, hanem Debrecenbe vettek fel az orvosira. Valamiért a sors mégis így hozta. Az anatómiaórák során aztán hamar kiderült, hogy a manuális, vagyis sebészi szakmák érdekelnek.

 

Út a sebészethez 

Korán a szívem csücskévé vált a rekonstrukciós sebészet, amikor a Bőrgyógyászati Klinikán jártunk gyakorlaton, és megláttam, hogy egy komoly hiányt hogyan lehet úgy pótolni, hogy a beteg nem csupán meggyógyul, hanem esztétikailag sem kifogásolható a gyógyult testrész. A TDK pályamunkámat és a diplomamunkámat is a non-melanoma típusú bőrtumorok sebészi kezeléséről, illetve helyreállító műtéteiről írtam - mondja szakmai pályája iránykereséséről. 

Dr. Tóth Eszter 2005-ben diplomázott a Debreceni Egyetemen, első munkahelye az egri Markhot Ferenc Kórház volt, ahol mind a mai napig megannyi páciensnek segít a gyógyulásban. 2005 és 2007 között Debrecenben volt sebészrezidens, 2019 júliusáig az egri kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályon is dolgozott. Energikus személyiségének köszönhetően 2006 és 2009 között két másik részmunkaidős tevékenységet is vállalt: egyrészt mentőzött Egerben, másrészt pedig háziorvosi ügyeletet vállalt Poroszlón és Füzesabonyban. 2007 decemberében kezdett a Markhot Ferenc Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztályán, ahol jelenleg az Invazív Mátrix Osztály Traumatológia profilján belül kamatoztatja a tudását.

Ortopédia és traumatológia szakvizsgát 2014-ben, a kézsebészet szakvizsgát pedig 2017-ben szerezte meg. Mindeközben több városban is megfordult, hogy minél szélesebb látókörrel és minél sokrétűbb gyakorlati tapasztalattal űzze hivatását.

A kézsebészet úgy került a látóterembe, hogy amikor a traumatológia képzésen belül Debrecenbe mentem gyakorlatra, Dr. Molnár László mellé osztottak be, aki akkoriban a kézsebészet részlegvezetője volt. Egy életre meghatározó volt, amit tőle láttam az operációk során - meséli dr. Tóth Eszter. Legfőbb mestereimnek tekintem még Dr. Szabó Zsoltot és Dr. Bábás Gézát (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház), valamint Dr. Pintér Sándort (akkoriban SZTE Traumatológiai Klinika). Amit mindannyiukban nagyon tisztelek, hogy amíg látják a páciens kezén azt, hogy valami jobbat ki lehet belőle hozni, addig sosem adják fel.

 

Kézsebészet: építő küldetés

Dr. Tóth Eszter úgy érzi, a kézsebészetben megtalálta, amit keresett: a küldetést, hogy valami nagyon roncsoltból valami jót, valami szépet építsen fel. Bevallása szerint ehhez határtalan kreativitásra van szükség, hiszen nincs két egyforma kéz, illetve sérülés. Mindent az egyénhez kell igazítani. Eddigi egyik legnagyobb sikertörténete is ehhez kapcsolódik. – Éppen ügyeletben voltam, amikor szörnyű baleset történt: egy férfi beesett egy kamion alá egy kétkerekű járművel. Az alsó végtagján mindenhol horzsolások és zúzódások voltak, a bal szemöldökénél zúzott seb volt, a domináns jobb alkarja és keze pedig bekerült a kamion kereke alá. A kollégáimban elsősorban az amputáció és a miskolci központba való továbbküldés lehetősége merült fel. Az aktuális ügyeleti teamben kézsebészként dönthettem a beteg sorsáról, így mentettem, ami menthető. Utána egy éven át járt hozzám vissza a páciens, és kilenc operációt végeztem rajta. Mindent betartott, amit kell, nagyon együttműködő volt. Odáig sikerült eljutnunk, hogy – a gombolkozáson és a körömvágó csipesz használatán kívül – mindenre képes, autót szerel, házimunkát végez – meséli büszke mosollyal a kézsebész.

 

Civilben

És mivel tölti legszívesebben szabadidejét? Dr. Tóth Eszter számára inkább az a döntő, hogy kivel. Azt vallja, hogy “a barátok az általunk választott család”. A sok költözésnek köszönhetően több városban is élnek barátai, így mindenhová úgy megy vissza, mintha hazatérne:  – Szeretünk például a szabadban főzni, de ezer más programot is ki szoktunk találni. Engem a legegyszerűbb dolgok is kikapcsolnak, ha süt a nap, megyek egy kört az autóval, vagy épp sétálok egyet.