Kerekesné Bessenyei Ildikó

Logopédus

Bessenyei Ildikó tanítói munkájában a gyerekek fejlődését szerette volna még hatékonyabban segíteni, ezért a katedráról – közel húsz év után ismét - az iskolapadba ült és 2005-ben átvehette logopédus diplomáját.

Teljes bemutatkozás

Bemutatkozás

Két évtizeden át dolgoztam tanítóként, első, második osztályokban. Az utolsó években azt tapasztaltam, hogy az óvodából érkező hatéveseknek egyre nagyobb gondot jelentett az első osztály, mind intellektuális, mind szociális téren. Ebben a helyzetben úgy éreztem, valamilyen kiegészítő szakmai ismeretre van szükségem, hogy az elvárásoknak, tanítványaim fejlődésének megfeleljek. Akkori munkahelyi vezetőm segítette továbbtanulásom, és felvételt nyertem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar logopédia szakára. – meséli a szakember.


Szakmai tapasztalatok

Ildikó számára kiemeleten fontos szakmai képességeinek folyamatos bővítése: az évek során többek között a diszkalkulia, az afázia, a beszédpercepciós elmaradások, a dadogás és a beszédhang hibák terápiás megsegítésével kapcsolatos tudását mélyítette el, valamint az INPP és az Alapozó terápia képzéseit is elvégezte. 
-Mivel iskolai közegben lettem logopédussá az iskolaelőkészítés, a beszédészlelés, beszédmegértés, artikuláció fejlesztése, diszlexia, diszgráfia, illetve a mozgásfejlesztés a kedvelt szakmai területeim. Óvodákban, gyerekház programban is dolgoztam, így a beszédindítás, nyelvlökéses nyelés területe sem ismeretlen számomra. Környezetemből már kerestek afáziás, diszfóniás beteg megsegítésével is. -mondja a logopédus, aki 2013-ban gyógypedagógus szakvizsgát is tett.

 

Széleskörű ismeretek

Szakmai utamat az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorlóiskolájában eltöltött évtizedek formálták, ahol tanítóból logopédussá váltam. Gyógypedagógusként kapcsolatba kerültem a 6-18 éves korosztály problémáival. Igyekeztem a kihívásoknak, elvárásoknak megfelelni, amelyek elősegítették fejlődésemet. – folytatja Ildikó -Elmondhatom, hogy ezidáig logopédusi munkám során igen vegyes életkorú gyerekekkel, fiatalokkal volt lehetőségem együtt dolgozni. Iskolai logopédusként, a 6-18 éves korosztállyal foglalkoztam, majd elkezdtem óvodásokat, illetve a Gyerekház programban 0-3 éveseket fejleszteni, így a beszédindítás, mozgásfejlesztés került az érdeklődésem középpontjába. Magam is megtapasztaltam, hogy a beszéd indulása és a mozgásfejlődés kéz a kézben jár, ezért nagyon fontos, hogy a terápiában mind a két területet szem előtt kell tartani. – mondja a logopédus.
Magánélet
2022-ben boldog nagymama lettem. A beszéd és a mozgás fejlődését közelről segíthetem, figyelhetem, ami nagy örömet jelent. Kikapcsolódást, a feltöltődést a gyalogtúrázás jelenti. Végeztem túravezetői tanfolyamot, így tanítóként is sokat vittem túrázni tanítványaimat az Eger környéki hegyekbe. Családunknak is kedvelt szabadidős tevékenysége a gyalogtúrázás, ha tehetjük így kapcsolódunk ki – avat be Ildikó.