2020. 05. 04

BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK MELLETT VÁRJUK PÁCIENSEINKET

A Kapos Medical Magánegészségügyi Centrumnál fontosnak tartjuk, hogy pácienseink egészségi állapotukkal kapcsolatos kérdéseikre megfelelő válaszokat kapjanak a koronavírus járvány ideje alatt is és ellátásuk folyamatos legyen. Ezért döntöttünk úgy, hogy a lehetőségekhez mérten igyekszünk egyre több szolgáltatással újból rendelkezésre állni. Tisztelt pácienseink! Ahogy arról már oldalunkon olvashattak, fokozatosan egyre több szakrendeléssel állunk pácienseink rendelkezésére a Kapos Medical Magánegészségügyi Centrumban, ezt azonban fokozott, a jövőben folyamatosan változó intézkedések mellett tesszük. A Kormány által kiadott jogszabályok alapján ismét elérhetővé válnak szolgáltatásaink. Az ellátások igénybevételekor fontos pácienseink rugalmassága is ahhoz, hogy biztonságos körülmények között kerüljön sor a szakrendelésre. Felhívjuk pácienseink figyelmét, hogy influenzaszerű tünetek, hőemelkedés vagy lázas állapot esetén, illetve a karanténszabályzások alá tartozó esetekben szíveskedjenek a foglalt vizsgálati időpontjukat egy későbbi időpontra módosítani a +36 20 245 8585-ös telefonszámon, ahol kollégáink készségesen segítenek a felmerülő problémák megoldásában. Amennyiben a fenti tüneteket észleli magán az időpontfoglalást halassza későbbre. Ugyanakkor arról is tájékoztatjuk a pácienseket, hogy az intézmény fokozott és kontrollált higiéniai protokollt követ, ami miatt előfordulhatnak apróbb kellemetlenségek (pl. várakozás az épület előtt, kötelező maszkviselés, a távolságtartás szabályainak betartása). A szolgáltatásainkat igénybe vevők és munkatársaink egészségének megőrzése érdekében fertőtlenítés és gyakori szellőztetés várható intézményünkben. Kérjük, hogy ne lepődjenek meg, ha kollégáink védőfelszerelés használata mellett fogadják önöket. Változtatásokat vezettünk be a betegek érkezését illetően: az előjegyzési programot úgy szervezzük, hogy a várakozási idő alatt a váró légterében egymástól biztonságos távolságra helyezkedjenek el pácienseink. Érkezéskor kollégáink megkérik a kedves pácienseket, hogy szíveskedjenek használni a kihelyezett kézfertőtlenítőt. Fontos, hogy a vizsgálati időpontra pontosan és ne korábban érkezzenek, lehetőleg egyedül. Amennyiben kísérővel érkezik, neki sajnos az épület előtt, vagy a belső udvarban kell várakoznia. Centrumunkba időpontra érkező pácienseinknek kötelező testhőmérséklet mérésen kell átesniük, illetve nyilatkozniuk kell, hogy koronavírus infekció szempontból, tudomásuk szerint alacsony kockázatot képviselnek és saját felelősségre veszik igénybe szolgáltatásainkat. Ezt a nyilatkozatot a helyszínen kell kitölteniük, de IDE kattintva is elérik, akárcsak a hozzá tartozó tájékoztatót. Centrumunk nyitvatartása függ a járványügyi helyzettől és az ezzel kapcsolatos korlátozásoktól, ezért egy esetleges kormányrendelet, vagy szigorítás következtében a rendelési időben változás történhet, amelyről kollégáink telefonon értesítik. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük! Tisztelettel, a Kapos Medical Magánegészségügyi Centrum vezetése