2024. 01. 31.

80 évesen, friss csípőprotézissel táncolni – gyógyulástörténet

A mozgás szabadsága az életörömmel fonódik össze, kortalnul. Ezt bizonyítja páciensünk, Kati története is. Az idő előre haladtát kétségtelenül megérezzük. Ám például azt, hogy idővel ízületeink nem a hajdani legjobb formájukban szolgálnak, nem kell feladással és beletőrödéssel fogadnunk. A megfelelő orvosi segítség akár újra táncra is perdíthet.

A 80 éves Torda Lászlóné Kati így mesél élményéről:

"2023-ban, 80 évesen teljesen tünetmentes állapotból 2,5 hónap alatt váltam szinte teljesen mozgásképtelenné. A bal csípőmből gyakorlatilag teljesen eltűnt a porc. Ekkor jelentkeztem a dr. Domán István főorvos úrhoz vizsgálatra. 

Utána minden nagyon gyorsan történt, és 3 hét múlva sor került a műtétre. Bevallom, nem nagyon hittem, hogy az én koromban és állapotomban is lehetséges az a gyors felépülés amit ígértek, de itt a bizonyíték. A videó 1 hónappal a műtét után, a 80. születésnapi "bulimon" készült.”

„Nagyon szépen köszönöm a Főorvos Úrnak és a TritonLife Duna Magánkórház dolgozóinak, hogy az első perctől kezdve nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk, minden kérdésünkre, kérésünkre azonnali választ, és segítséget kaptunk. Szeretettel javaslom mindenkinek, hogy ne féljen, ne halogassa, ha szükség van a műtétre. A felépülés gyors, és sokkal könnyebben mozgok mint a tünetek megjelenése előtt” – teszi hozzá Torda Lászlóné Kati.

 

A legkorszerűbb csípőprotézis-műtét személyre szabottan

„A csípőprotézis beültetésre jellemzően előrehaladott csípőízületi porckopás esetén van szükség, bizonyos esetekben más mozgásszervi sérülés vagy elváltozás esetén is a csípőprotézis jelentheti az ideális megoldást” – magyarázza dr. Domán István csípőprotézis és térdprotézis specialista, a TritonLife Ortopédiai Központ vezető ortopédsebésze. „A beültetés során a károsodott csípőízületet egy speciális implantátummal pótoljuk, ami ellátja az eredeti ízület minden funkcióját. A műtét célja, hogy hosszú távon megszüntesse az erőteljes csípőtáji fájdalmat és mozgásbeszűkülést, ezáltal a páciens visszakaphatja korábbi életminőségét és a fájdalom nélküli mozgás élményét” – mondja a szakember.

A csípőízületi protetika területén innovatív eljárásnak számító OPS (Optimized Positioning System) mozgásanalízis alapú műtéti tervező rendszer, valamint a NaviSwiss miniatürizált sebészi navigáció lehetővé teszik a csípőprotézis személyre szabott és maximálisan pontos beültetését.

Mitől lesz személyre szabott a csípőprotézis? Milyen előnyökkel jár a csípőprotézis személyre szabása? Mindezekről ITT olvashat részletesen.