„Ezt a csodát lehetetlen szavakba önteni”

Bár csaknem két hónap telt el azóta, hogy Dobrády Ákos apa lett, a zenész még most is meghatódik, ha visszagondol arra a pillanatra, amikor először a kezébe fogta kisfiát, Bendét. A baba a Róbert Kórházban született majdnem 4 kilogrammal, természetes úton.

Júniusban született Dobrády Ákos és párja, Niki első gyermeke, aki már élete első napjaiban zeneszerzésre ösztönözte édesapját. Nem különös, hogy a zongora és a gitár hangja megnyugtatja a babát, hiszen már a várandósság idején is sokat énekeltek neki a szülei, és a spontán dalokból lassan kisebb gyűjtemény lett.

– Szó szerint áthangolódott az életem, és megváltozott a napjaink ritmusa. Az első időszakban alig aludtunk, minden gondolatom a kisfiunk körül forgott, vagy a vele kapcsolatos teendőket intéztem. Bár nincs szoros napirendünk, szép lassan kezdünk rendszerben gondolkodni, mert látjuk és érezzük, hogy a babának is fontos a kiszámíthatóság – meséli Ákos.

Amikor pedig a tervezhetőségről kérdezem, nevetve idézi fel, hogy semmiről sem szeretett volna lemaradni a kilenc hónap alatt és később sem.

– A várandósság csodás időszak volt, annak ellenére is, hogy márciusban megijedtünk, amikor mindketten megbetegedtünk a koronavírus miatt. Szerencsére enyhe tünetek jelentkeztek, és a babával is minden rendben volt. A Róbert Kórházat ajánlásra választottuk, és nem bántuk meg a döntésünket, mert az első perctől biztonságban éreztük magunkat, és később a szülés is nagyon szép élmény maradt. Sokszor gondoltunk rá, milyen jó lenne, ha reggel jelezne a kisfiunk, és Niki kipihenten indulhatna a kórházba, ehhez képest hajnali fél 3-kor folyt el a magzatvíz. Hirtelen azt sem tudtam, merre van az előre, de amikor megérkeztünk, felgyorsultak az események, és 13.00 óra után kicsivel természetes úton megszületett Bende Mór. A Bende (melynek jelentése áldott), közös döntés volt, a második keresztnevet viszont én szerettem volna jobban, a kedvenc írom, Jókai Mór tiszteletére.

A szülés előtt azt gondoltam, a legtöbb, amit tehetek, hogy fogom Niki kezét, és bátorítom őt, de úgy érzem, ennél sokkal többet számított a jelenlétem. Még a szülészorvos, dr. Gyurkovics Bence is megjegyezte tréfásan, hogy micsoda szakértő lettem az utolsó percekre, amikor már látszott a kicsi feje búbja, és amikor felkiáltottam, hogy micsoda szép kék szeme van. De a viccet félretéve, nagy harcos a feleségem, büszke vagyok rá. Niki és Bende három napot maradt a kórházban. Ez idő alatt maximális odafigyelést, szakértelmet, kényelmet kaptunk. Mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen vagy hasonló körülmények között születhessen a gyermeke.

Habár a szeme színét az örökölt gének határozzák meg, születéskor a legtöbb kisbaba szeme kék, és csak hónapokkal később derül ki, hogy végül milyen színre változik. Ákos szerint Bende most az édesanyjára hasonlít, de ez már sokszor változott, sőt a születésekor – ahogyan az már lenni szokott – szinte minden rokon hasonlóságot vélt felfedezni a kisfiúban. Ő egyébként a legkisebb, de nem egyedüli unoka, a nagyobb gyerekek a családban már alig várják, hogy kényeztethessék.

– Otthon talán az első egy-két napban volt a kisfiam egy kicsit nyűgösebb, de azóta sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok, mint azt gondoltuk. Alapvetően anyatejet eszik, de pótlásra is szükség van. Életem legnagyobb álma vált valósággá azzal, hogy 45 évesen édesapa lettem, és számomra most mindennél fontosabb, hogy a lehető legteljesebb és boldogabb életet biztosítsam a családomnak. A nyár szerencsére mozgalmas, sokszor találkozhatunk a közönséggel a TNT25 koncertturnén, de legalább ilyen kedves a szívemnek a gyermekeknek szóló Kicsi gesztenye klub televízióműsor, amelyhez a kisfiunk most már különös ihletet ad.

 

Hírlevél

Ne maradjon le akcióinkról, értesüljön első kézből újdonságainkról!

Tritonlife BLOG

Tovább a blogra
Visszahívást kérek