"Minden nap újra végigcsinálnám…akkor is, ha ugyanez lenne a vége. Még így is, mert szülhettem! "

Szülés élmény TritonLife

"Első kislányom 2015-ben született - császármetszéssel (medencevégű fekvés miatt, viszont a szülés spontán megindulásával).  A műtét utáni regenerálódást nem mondhatnám tudatosnak, az első babás édesanya minden aggodalmával kizárólag a kisbabámra figyeltem. Olvastam a regeneráló tornagyakorlatok fontosságáról, de komolyan és rendszeresen nem tornáztam, gyógytornásznál, állapotfelmérésen pedig végképp nem jártam. A nőgyógyászati kontroll vizsgálatokon természetesen rendszeresen részt vettem, és mivel minden alkalommal mindent rendben találtak, panaszaim pedig semmilyen téren nem voltak, kivéve a heg vonalában az érzékenységet, így teljes nyugalommal készültem a második várandósságra. Annál is inkább, mert majdnem 6 év telt el a császármetszés óta, melynek inkább lelki, mint fizikai lenyomata volt erős bennem. Másodszorra szerettem volna a lehető legtermészetesebben, beavatkozás nélkül szülni. 2020 márciusa volt, épp teljes káosz uralkodott a kirobbant vírushelyzet miatt, nem tudtuk meddig tart majd és milyen hatással lesz a kórházi protokollokra és egyáltalán, az egész várandósgondozásra. 

Amit biztosan tudtam, hogy nem szeretném újra átélni az előző -végülis nem szülés- élményt. Nem “csak” a császármetszés miatt, de erről részletesen nem szeretnék írni, sajnos rengeteg traumatikus és szomorú beszámolót lehet találni, pedig az a bizonyos nap egy kismama életében a leggyönyörűbbek között kellene, hogy szerepeljen. 

Nagyon örültem, amikor támogató orvosra találtam Dr. Pop Andrea személyében és megismerkedtem a szülésznőmmel, Bakóné Gottfried Anikóval. Mindketten támogattak abban az elképzelésemben, hogy természetes úton szüljek, lehetőség szerint beavatkozásoktól mentesen. 

A várandósságom most is, mint az első kislányunk idején, rendben zajlott, semmilyen probléma nem merült fel. Igyekeztem aktív maradni, sokat kirándultunk és rendszeresen tornáztam, kismama jógáztam. Szellemileg, lelkileg és fizikailag is felkészültnek tartottam magam, mire eljött a várva várt nap. Éppen a kiírt időpont éjjelén spontán burokrepedéssel indultunk be a Róbert Kórházba, ahol Anikó fogadott és már néztük is a ctg-t. A fájások sajnos nagyon gyengék voltak, így szükség volt egy kis oxytocinra. Onnantól kezdve a vajúdás szépen haladt, a fájások erősödtek, a burok is magától megrepedt és kora reggelre már erős fájások jöttek egyre gyakrabban. 

Egyetlen bajom volt, nem igazán tudtam lazítani. Bármennyire is meghitt közeget teremtett Anikó és nem volt folytonos vizsgálgatás, szabadon mozoghattam, a férjem is velem volt, éreztem, hogy feszülnek az izmaim és mindenféle légzéstechnika ellenére is képtelen vagyok ellazulni. 

Anikó nospa-t javasolt, amit el is fogadtam, majd beültem a kádba, ahol szinte azonnal sokkal könnyebb lett. Néhány perc után azonban felgyorsultak az események, jöttek a tolófájások és kiszálltam a kádból. A számomra kényelmes pozícióban a gátvédelem nem igazán működött, közben megérkezett Dr. Siklós Pál, (akinél 36 évvel korábban megláttam a napvilágot:), mivel Pop doktornő még egy operációt végzett, és javasolta, hogy mégis inkább a szülőágyon fekve próbáljam a kitolási szakaszt végigcsinálni. Nagyjából 5-10 perc elteltével már kint is volt a kislányunk feje, majd a bal váll, és ekkor a jobb kezét maga előtt kinyújtva, megérkezett. Soha nem fogom elfelejteni az érzést, amikor találkozott egymással a tekintetünk és a karjaimban fogtam, a puha kis bőre az enyémhez ért és megszűnt az idő, és valami egészen földöntúli állapotban voltunk még. 

Közben megérkezett Pop doktornő, és a szemem sarkából láttam, hogy egyre többen lesznek a szülőszobában. Végül odajöttek és pontosan nem tudnám felidézni ki és mit, de elmondták, hogy harmadfokú sérüléseim lettek, ami annyit jelent, hogy nem csak a gát, de a végbél záróizomzata is sérült. Ez így pont annyira ijesztően hangzott, mint amilyen leírva. Elmondták, hogyan szokták ezeket a sérüléseket helyrehozni és azt is elmondták, hogy most viszont itt van az a sebész orvos, aki a kismamákat kb. fél év után operálni szokta és ha beleegyezek, akkor fél óra múlva elvégzi ezt a rekonstrukciós műtétet Pop doktornővel együtt, a továbbiakat pedig a műtét után elmagyarázzák. Így végül az aranyóra picit kevesebb lett, de a műtét azonnal megtörtént. 

A műtétet követően Willner doktor és Pop doktornő is elmondta nekem és a férjemnek is, hogy a műtéti sebeket hogyan kell kezelni, mire kell odafigyelni. A kórházból való hazatérést követően is néhány  naponta visszamentünk és Pop doktornő Willner doktor úrral konzultálva folyamatosan ellenőrizte a sebgyógyulást. Nem csak a fizikait. Nemcsak fizikai sebekről van ilyenkor szó. Számomra elviselhetetlen volt a gondolat, hogy esetleg tartós, hosszútávú következményei lesznek a sérülésemnek. Rettegtem, hogy egy ilyen mértékű életminőség romlással hogyan fogok tudni együtt élni. Nem túlzás, ha azt írom, hogy semmilyen szinten nem éreztem az izmaimat az intim területeken. Emellett, amit semmi esetre sem szerettem volna, ám kikerülhetetlen volt, hogy a férjem mindezt még lássa is. Ő kezelte ugyanis a sebeimet, mivel ezt egymaga az ember nem képes az előírt módon elvégezni, egyszerűen fizikai képtelenség. Szóval ott álltam, egy gyönyörű, egészséges kisbabával, akinek szerencsére semmilyen baja nem lett sajátos érkezésének következtében, rettegve és fájdalmakkal. A doktornő pedig megölelt és azt mondta, hogy bármi lesz, ő ezt végig fogja velem csinálni. Én pedig elhatároztam, hogy szeretném visszanyerni azt az állapotot, mint szülés előtt. Az nem lehet, hogy nem úgy lesz. 

Eltelt a 6 hét és a kontrollon nagyon bizakodó volt a doktornő, azt mondta, nagyon szépen gyógyulok, elkezdhetem a gyógytornát. A rendelőjéből Anikóhoz mentem, akivel szintén átbeszéltük a történteket mégegyszer - Anikó is meglátogatott a kórházi 2 nap alatt többször- és nagyon sokat segített. Nagyon sokat jelentett, hogy ott vannak mellettem és támogatnak. Azt már akkor biztosan állítottam, hogy minden nap újra végigcsinálnám…akkor is, ha ugyanez lenne a vége. Még így is, mert szülhettem! Nem vagyok fanatikus, elfogadtam volna, ha bármi miatt azt mondják a szülőszobán, hogy nem megy tovább, ez is császármetszés lesz, de elmondhatatlanul hálás voltam és vagyok mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy megtapasztaljam ezt az erőt, ezt a csodát. Itt világok érnek össze! Ez egy óriási beavatás egy nő számára, és nincs nagyobb öröm annál, ha mindezt támogató közegben élheti át. 

A gyógyulásom története úgy folytatódik, hogy megismertem Rigóné Tavaszi Piroskát. 6 héttel a szülést követően felmérte az állapotomat, megbeszéltük a tornát, és otthon elkezdtem. Minden nap tornáztam, az első pár hétben alig éreztem, hogy bármit is csinálnék. Csak feküdtem, próbáltam feszíteni az izmaimat, amiket még mindig nem nagyon éreztem, és közben folytak a könnyeim. De nem hagyhattam abba, és lassan kezdett jobb lenni! Egyre hosszabb ideig voltam képes összehúzni az izmokat és egyre jobban éreztem, hogy vannak:) sokszor feszítő, kényelmetlen érzésem volt még, de mindig jobb lett kicsit. A tornát mindig az aktuális állapotomhoz igazította Piroska és bíztatott. A záróizmok és medencefenék mellé bekapcsoltuk a core izmokat is és növeltük a gyakorlatok időtartamát, kaptam újabb gyakorlatokat. Piroska mindig mindent részletesen elmagyarázott és a tornateremben meg is mutatta a gyakorlatok helyes végzését.

Közben megbeszéltük azt is, mi és hogyan történt, miért sérültem ennyire- hiszen a kartartás nem okoz önmagától értetődően ekkora sérülést. A legvalószínűbb az, hogy túlságosan feszes volt az izomzat. A korábbi császáros előzmény csak olaj volt a tűzre. A megfelelő torna hiányára Piroska hívta fel a figyelmemet! Pedig én tornáztam, jógáztam, erősítettem… csak éppen nem lazítottam és nyújtottam eleget. 

Mindezek tudatában már egy kicsit másképpen készülnék újra a természetes szülésre. 

1 évre volt szükségem ahhoz, hogy visszanyerjem a szülést megelőző fizikai állapotomat. Minden téren sikerült viszont és ez nagyon sokat jelent nekem. Kimondhatatlan hálával gondolok azokra, akik hozzásegítettek ehhez! Bár a kórházban dolgozók nevét egyesével nem tudtam megjegyezni, szeretném leírni, hogy mindenki nagyon kedves és figyelmes volt. Valódi személyes odafordulással, figyelemmel találkoztam. Még a csomagjaimat is segítettek levinni a hazamenetelkor! 

Azért írtam le a történetemet, mert talán erőt ad a hozzám hasonlókat megélt nőknek. Számomra a szülés mindennel együtt nagyon szép emlék maradt. Szerintem minden nőnek szép emlék kellene, hogy legyen. Nagyon jó lenne, ha minél több kismamához jutna el a lehetőség, hogy megfelelő szaktudással bíró segítők támogassák őket a felkészülésben és a gyermekük világrahozásában. És ha mégis sérül a kismama, mielőbb a megfelelő segítséget kapja. A női test csodálatos és képes regenerálódni! Minden kismamának kívánom, hogy higgyen magában és a testében!"

Sok sok  Andreát, Anikót Willner doktort és Piroskát mindenhová!!!

Hírlevél

Ne maradjon le akcióinkról, értesüljön első kézből újdonságainkról!

Visszahívást kérek