Biztos kézzel operálja a parányi szervet, amely kritikus elhelyezkedése miatt igényli a nagy gyakorlattal rendelkező sebész hozzáértését.

Felmenői közt - egészen a 18. század közepéig visszanyúlóan - szép számmal találunk orvosokat, így feltételezhetnénk, hogy pályaválasztásában a családi légkör nagy szerepet játszott. Valójában azonban egy hirtelen jött kérdés váltotta ki a döntést.

Fiatalon idejének nagy részét a repülés foglalta le, majd a zene töltött be egyre nagyobb szerepet az életében. Ezután – folytatva a családi tradíciót – az orvosi egyetem hozott számára meghatározó élményeket és tudást. Az egyetem mellett áthallgatott az ELTE-re, zenekarban zenélt, és többek között mentőzött is – amikor éppen nem éjszakai intenzív ápolóként vállalt műszakot. Mára az ország legjobb sebészei közt tartják számon.

Olvastam egy interjút az édesapjával, aki szintén orvos.

A mi családunkban a dédszülőkig felmenően mindenki orvos. Ráadásul az édesapámnak, a nagyapámnak és nekem is ugyanaz a nevünk. Talán egy kisebb kórházat kitenne a család orvosainak a száma a 18. század közepétől. Közülük néhányan komoly karriert futottak be.

Például a dédnagyanyám Magyarország első sebésznője volt. Az országban ő tette le először nőként a sebészeti szakvizsgát. Akkoriban nehezen fogadták el, hogy sebésznek készül, de az eredményei láttán e tipikusan férfiak uralta szakma kénytelen volt befogadni tagjai közé.

Egyébkéntelég vicces gyereknek lenni egy orvos családban. Előfordult, hogy a karácsonyi vacsoraasztal mellett emberi belső szervekről és nedvekről szólt a diskurzus. A húgommal gyakran fogtuk a fejünket, és nagyokat nevettünk. Hiába volt szép ünnepi asztal, mégis arról beszélgettek a családtagok, amivel a hétköznapokban foglalkoztak. Közös történeteket elevenítettek fel, vagy egymás pácienseiről kérdeztek, s nem volt ritka az sem, hogy az emberi anyagcseréről csevegtek. A húgomnál ez a téma mindig kiverte a biztosítékot.

Akkor egyértelmű volt, hogy Ön is az orvosi pályára lép?

Eredetileg építésznek készültem, matematikát és fizikát tanultam a legszívesebben. Volt egy fizikatanárom a gimnáziumban, aki meghatározó személyiség volt az életemben. Egyszer váratlanul megkérdezte tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Hirtelenjében – ösztönösen – azt feleltem, hogy orvos. Szerintem ez ott, akkor dőlt el bennem. Valószínűleg egy ilyen őszinte kérdés kihozta belőlem is az őszinteséget, azt, hogy kimondjam, mit is akarok igazán lelkem mélyén. A sebészeti pálya pedig biztosan sorsszerű volt. Mindig is manuális típus voltam, sokat kézműveskedtem, barkácsoltam. A műtétek során kamatoztathatom ezt a képességemet.

Miért specializálódott a fej- és nyaksebészetre?

Az Országos Onkológiai Intézetben kezdtem, elsősorban ott dolgozom ma is, ezen nem is akarok soha változtatni. De mellette más egészségügyi intézményekben is megtalálható vagyok, foglalkozom például bőrsebészettel is.

Az onkológiai sebészetben nagyon sok komoly, rossz prognózisú esettel lehet találkozni, melyek testileg-lelkileg igénybe veszik a betegeket, s az orvos számára is lelki nehézséggel járnak.

Ami a fej- és nyaksebészetet illeti: elég sok nagy és rossz helyen lévő daganatot gyógyítunk. A szájrák, garatrák vagy gégerák gyógyítása során először el kell távolítani a daganatot, majd ezt követi a rekonstruálás. Ezek a részek eléggé „be vannak kábelezve”, az életfunkciók szempontjából nagyon fontos struktúrákkal. Az evés-ivás, a rágás és a beszéd erre a területre lokalizálódik. Bármilyen kezelés, daganat, műtét vagy sugárkezelés történik, utána rehabilitálni és rekonstruálni kell, hogy a beteg tudjon enni, inni, beszélni.

Mi a kockázati faktor egy ilyen beavatkozásnál?

Magának a sebészetnek, sebészeti beavatkozásnak nincs olyan hatalmas kockázata, kiforrott műtétek, jó háttérrel. Nem szokott a műtét során probléma lenni.

A beavatkozás kihívás része az, hogy utána meg kell próbálni a nagyon kínos helyeken, szerveken operált embereket „visszaállítani” az eredeti állapotukba.

Képesnek kell lenni a vázat alkotó csontokkal, izmokkal, és lágyrészekkel, bőrrel nagyon ügyesen dolgozni. Főleg az arcnak és a nyaknak a bőrével. Ilyen műtéteket kevés helyen vállalnak, mert igen összetett, bonyolult a terápiás folyamat egésze.

A pajzsmirigy műtétek bonyolultnak számítanak a fej-nyak sebészetben?

A pajzsmirigy esetek szinte felüdülést jelentenek. A pajzsmirigy betegek általában egészséges emberek. Adott egy egészséges ember egy pici lokalizált problémával, amelyen viszonylag könnyű segíteni, tehát ebből a betegségből szépen fel lehet gyógyulni.

Természetesen a bonyolult onkológiai esetek sebészi tudását kamatoztatom egy-egy pajzsmirigy műtét közben. Erre épp azért van szükség, mert bármennyire is kicsi a baj mondjuk egy onkológiai betegséghez képest, a pajzsmirigy egy elég kritikus területen fekszik és nagyon kicsi szerv.

Egy koncentrációigényes és felelősségteljes munkanap után mivel szokott kikapcsolódni?

Zenei általánosba jártam. A zenét a mai napig szeretem, nagyon fontos részét képezi életemnek. Nyolc évig zongoráztam, kórustag voltam, és zenekarban is játszottam. De később is mindig zenéltem valamit. Az orvosi egyetem mellett áthallgattam az ELTE-re, mert úgy éreztem, hogy az orvosi kicsit beszűkíti a látókörömet, így felvettem néhány bölcsész órát. Fiatalon az embernek sok mindenre van kapacitása. A feleségemet ott, az ELTE-n ismertem meg. Aztán egy szombat este véletlenül összefutottunk a Molnár utcai táncházban, másnap pedig egy kórusfellépésemen találkoztunk. Nem miattam, az egyik barátnője miatt ült a közönség soraiban. Szóval, néhány véletlennek köszönhetően ismerhettük meg egymást, de elég hamar rájöttünk, hogy az életünket közösen kívánjuk folytatni. Már 17 éve vagyunk házasok. A zene azóta is nagy barátom. Van otthon egy zongoránk, azon szoktam játszani. A nagylányom fuvolázik, a fiaim klasszikus gitárt tanulnak, tehát tudunk együtt zenélni. A kedvenceim azonban a népi hangszerek, elég sokféle van otthon belőlük.

Az Orvosi Egyetem mellett hogyan volt ideje és energiája az ELTE-re is?

Azokban az években más volt az általános energiaszintem és az alvásszükségletem. Ami fontos volt, arra teremtettem időt. Az egyetem mellett nemcsak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen hallgattam órákat, hanem mentőztem is, és az Országos Idegsebészeti Intézetben vállaltam éjszakai műszakot intenzív ápolóként. Igyekeztem hasznosan tölteni az időmet, remélve, hogy egyúttal másokon is segíthetek, akár ápolóként, műtősként, akár kóristaként vagy zenészként.

Mi volt az egyik legnagyobb kihívás az életében?

Az életemnek elég jelentős időszakát meghatározta a repülés. Ez volt talán a legnagyobb kihívás is az életemben. Amikor még létezett a Magyar Honvédelmi Szövetség a 80-as években, hozzá lehetett férni mindenféle repülőhöz. 14 éves koromtól 20 éves koromig talán mindennél jobban érdekeltek a repülők – vitorlázó repülők, sárkányrepülők, siklóernyők – meg minden, ami repül. A lényeg, hogy ne legyen benne motor, és minél kisebb legyen. Csodálatos dolog volt ezekkel a motor nélküli, kicsi gépekkel repülni. Meg kellett tanulni, hogyan kell ideálisan mozogni, és mint egy madár, hogyan lehet fent maradni a levegőben. Ilyenkor teljesen eggyé tudtam válni a természettel. Előbb volt jogosítványom vitorlázó-repülőgépre, mint gépkocsira. De már nem vagyok ezekben aktív, mert komoly sérüléseket lehet összeszedni, amit három gyerek mellett nem engedhetek meg magamnak.

Ön szigorú apa?

Én amolyan dögönyözős apuka vagyok. A feleségem foglalkozik a nagyobb jelentőségű dolgokkal, én pedig az vagyok, aki ha hazaér, hempergőzik és ugrál a gyerekekkel. A lányomnak, ha szükséges, segítek a gimnáziumi tananyag feldolgozásában. Belőle valószínűleg orvos lesz, a fiaim esetében ez nem biztos. A két kisebb gyerekem egyelőre még általánosba jár, és nemcsak a tanulnivaló köti le a figyelmüket… A zenélés mellett egyesületi szinten fociznak is. Lehet, hogy focisták lesznek.

Belépés

Új fiók létrehozása

Kapcsolat