Miért viselnek olyan kevesen hallásjavító készüléket?

Magyarországon ma körülbelül egymillió háromszázezer embernek van valamilyen fokú hallásproblémája. Tény, hogy 95%-uk megfelelő módon rehabilitálható volna. Ezen adatok ismeretében különösen megdöbbentő, hogy alig háromszázötvenezer ember visel hallásjavító eszközt. Az, hogy ennek mi az oka, nagyon összetett kérdés. Milyen megoldásokat javasoljunk annak a hallássérültnek, akinek nyilvánvalóan szüksége volna hallásjavító készülékre, valamiért mégsem fordul segítségért? Az első blikkre talán egyszerűnek tűnő kérdés mindazonáltal sokkal komplexebb, mint gondolnánk. Ez a cikk megpróbálja sorra venni azokat a felmerülő akadályokat, aggályokat, amelyek ahhoz vezetnek, hogy az érintettek végül nem fordulnak segítségért. Látni fogjuk, hogy az alábbi körülmények, okok szinte mindegyikére van megoldás. Némely esetben egyszerű meghatározni az okot/okokat, miért nem vásárol az érintett hallásjavító eszközt, máskor ezen okok felderítése meglehetősen nehéz. Néha az akadályok könnyedén leküzdhetőek, míg máskor megoldásuk szinte lehetetlen.

1. Nincsen tudatában annak, hogy halláscsökkenése van

Az emberek egy része nem is tud róla, hogy halláscsökkenése van. Ez részben betudható annak, hogy a halláscsökkenés néha alattomosan alakul ki, az érintett hallása fokozatosan romlik, így egyszerűen megtanul együtt élni állapotával. Egy ideig képes is kompenzálni, így könnyen nyugtázza a dolgot azzal, hogy nem szükséges azzal foglalkozni. Ilyenkor jellemzően a családtagok, barátok veszik észre, hogy gond van az érintett hallásával. Ilyen esetben általában nincs vehemens érzelmi reakció, ha a halláscsökkenés lehetőségét a problémát észlelők felvetik. Az érintett az esetek többségében szakemberhez fordul és ellenőrizteti hallását.

2. Elutasítás, tagadás

A. Valószínűleg tudomása van róla, hogy probléma van hallásával, de azt nem vallaná be sokszor még saját magának sem. Ők általában vehemensen reagálnak arra az óvatos felvetésre, hogy esetleg hallásvizsgálatra volna szükség. A reakció általában a következő: „Nincsen az én hallásommal semmi probléma, te motyogsz folyton!”, vagy „Ez a televízió egyszerűen szörnyű, érthetetlen a hangja!”. Kemény dió. Általában segít, ha olyan hozzátartozó hozza szóba a halláscsökkenés tényét, akiben az illető megbízik, akinek a véleményére más dolgokban is ad. Ez lehet egy unoka, egy közeli barát, vagy egy egyházi személy. Mégis, néha a szülő, a gyermek, vagy élettárs az, akire a legkevésbé hallgat az érintett.

B. Tudatában van problémájának, azonban nem ismeri fel, hogy ez számára, vagy mások számára gondot jelentene. A reakció általában az, hogy „Igen, tudom, hogy rosszabbul hallok, mint azelőtt, de ez engem cseppent sem zavar”. Vagy, „Amikor nem értem amit mondanak, kicsit hangosabban szólnak hozzám. Már megszokták”. Néha a szakember az, aki tévesen azt táplálja az érintettben, hogy nincs probléma, „Csupán közepes fokú a halláscsökkenése van, ne aggódjon emiatt addig, amíg nem lesz súlyosabb”. Segíthet, ha finoman rámutatunk, hogy a halláscsökkenése hogyan érint másokat, barátokat, családtagokat. A nagyothallók gyakran nem is veszik észre, hogy az ő problémájuk mások számára is nehézséget jelentenek. Hasznos lehet a pozitív gondolatok ébresztése, például annak említése, hogy milyen jó volna újra együtt elmenni színházba vagy ha a családi összejöveteleken aktívabban részt venne.

C. Tudja, hogy hallása rossz, azonban úgy gondolja, azon nem lehet segíteni. Ismét elmondható, hogy néha a szakemberek informálják félre az érintettet.
„A háziorvosom azt mondta, hogy a hallás ebben a korban természetesen rosszabb, tanuljak meg együtt élni ezzel”. Ebben az esetben a nehézséget az jelenti, hogy sokak számára az orvos szava szent és sérthetetlen. Ilyen esetben érthető módon rendkívüli erőfeszítéseket kíván az illető meggyőzése az orvos által elmondottak ellenkezőjéről. Az vezethet eredményre, ha minden szükséges információval ellátjuk a halláscsökkenés rövid és hosszú távú következményeiről, a szükséges lépésekről. Fontos annak bizonyítása, hogy igenis van mód arra, hogy korrigáljuk a hallásveszteséget. Ha az illető meggyőződik arról, hogy tévesen informálták, akkor lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy megoldást keressen problémájára.

3. Van aktuálisan fontosabb, sürgetőbb problémája

Az érintett tudja, hogy hallásproblémával küzd, azonban aktuálisan több olyan dolog is zajlik az életében, melyek nagyobb prioritással bírnak. Ez lehet például egy súlyosabb betegség, melynek megoldása nem tűr halasztást, vagy magánéleti problémája aggasztja. Lehetséges, hogy a sürgetőbb gond megoldása után valóban szeretné foglalkozni hallásproblémájával. Néha azonban az is előfordul, hogy a sürgetőbb probléma forrása maga a hallásveszteség, ám ezt az érintett nem ismeri fel, pedig annak megoldása egy csapásra megoldaná a jelenleg sürgetőbbnek tűnő problémát is.

4. Költségek

A költségek rendkívül sok embernek jelentenek valós problémát. Az alacsony nyugdíjjal bírók, az alacsony jövedelmű munkavállalók, illetve a szegény családban élő gyermekek csak néhány kiragadott példa azok közül, akik a hallókészülékes piacról kiszorulnak. Még az átlagos jövedelműek számára sem mindig egyszerű az anyagiak előteremtése egy hallásjavító eszköz megvásárlására, ahhoz pénzügyi segítség igénybevételére van szükségük ilyen esetben pedig sokszor az érintett önbecsülése nem engedi, hogy pénzügyi segítségért folyamodjon. Az is gyakori jelenség, hogy a szülő egyszerűen sajnálja saját magára költeni a pénzt. Sajnos az is gyakran előfordul, hogy bizonyos ellátóhelyeken csupán a legdrágább hallókészülék modelleket kínálják megvásárlásra, pedig sok esetben egy olcsóbb modell is segítséget nyújthat. Ezért rendkívül fontos az igények alapos felmérése, a kommunikáció, az alapos tájékoztatás és a lelkiismeretes hozzáállás az ellátó részéről. A készüléket finomhangolás után feltétlenül ki kell adni próbahordásra és tájékoztatni kell a pácienst a lehetőségekről, valamint a készülékek árát indokoló különbségekről is beszélni kell. Ha az igényfelmérés során megbizonyosodtunk arról, hogy viselője milyen hangkörnyezetben fogja azt használni és mely kényelmi funkciókra van szüksége, lelkiismeretesen és körültekintően tudunk segédeszközt illeszteni. Néha megfelelő segítséget nyújthat egy egyszerűbb modell, máskor valóban szükség lehet egy gazdagabb felszereltségű modell kipróbálására, azonban minden esetben meg kell adni a választás lehetőségét!

5. Mozgáskorlátozottság

Ha valaki mozgásában korlátozva van, és nem tud segítséget kérni a hozzátartozóktól, vagy a hozzátartozók a legjobb szándékuk ellenére sem tudják megoldani, hogy szerettüket eljuttassák a rendelőbe, akkor ez ellehetetleníti az ellátást. Ilyen esetekben a megfelelő engedélyek birtokában szóba jöhet az otthoni ellátás lehetősége.

6. A motiváció hiánya

Sokan élnek egyedül, így ritkán érintkeznek másokkal. Ők nem érzik szükségét annak, hogy hallásproblémájukra megoldást találjanak. Az is előfordul, hogy családi problémák miatt szándékosan kerülik a kommunikáció lehetőségét. Könnyen belátható, hogy ebben az esetben az érintett nem fog lépéseket tenni annak érdekében, hogy problémájára megoldást találjon. Ismert és szomorú jelenség, hogy a hosszú ideje fennálló hallásveszteség teljesen megváltoztatja az érintett személyiségét. Lassan zárkózott lesz és úgy érzi, többé nincs igénye arra, hogy másokkal kapcsolatot létesítsen. Mert: „Mégis, mit kellene mondanom?” Ebben az esetben is célravezető lehet a pozitív érzelmek ébresztése, annak hangsúlyozása, hogy a család, a hozzátartozók igenis igénylik az illető társaságát. A közös programok, élmények, beszélgetések felemlítése hasznos lehet.

7. Ellenállás a család részéről

Vannak esetek, amikor a felismerés, a szándék megvan, az érintett szeretne hallásjavító eszközt próbálni, azonban a család az, aki ez elé akadályt gördít. Előfordul, hogy a hozzátartozó nem tudja elfogadni, hogy a szülőnek vagy gyermeknek bármiféle problémája volna. Ezzel a tudat alatti stratégiával kerülik el azt a fájdalmat, amit annak felismerése okozna, hogy a probléma nagyon is valós.

8. Félelem attól, hogy esendőnek látják

Néhányan azért nem hajlandóak hallásjavító eszközt viselni, mert az az öregedés, vagy a gyengeség jele. Arra ugyanakkor talán nem is gondol az illető, hogy a halláscsökkenés miatti kommunikációs nehézségek sokkal inkább ráirányítják a környezet figyelmét a problémára. Egy másik példával élve, néhányan attól félnek, hogy a munkahelyen a készülék viselése miatt esetleg inkompetensnek tartják majd őket. Az igazság azonban az, hogy a hallásveszteség okozta nehézségek azok, melyek valóban képesek negatívan befolyásolni az érintett munkájának minőségét.

9. Van aki nem akarja feladni a hallásveszteséggel járó „előnyöket”

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a halláscsökkenés bizonyos körülmények között járhat vélt előnyökkel is. Néhányan belekényelmesednek a helyzetbe és korlátozottságukra mintegy mankóként tekintenek. Példaként hozható fel például, amikor az illető számos, számára kényelmetlen dolgot mással végeztet el, úgy gondolja, halláscsökkenése okán mentesül bizonyos kötelezettségek alól. Ez természetesen nem minden esetben tudatos. Ez az egyik legnehezebben orvosolható probléma, hiszen az érintett egy hallásjavító készülék által nyújtott megkérdőjelezhetetlen előnyöket hátrányként éli meg.

10. Félelem az orvostól, rossz tapasztalat egy előző ellátással kapcsolatban

A rossz tapasztalat nagyon mérgező tud lenni. Ha valakinek korábbról van egy rossz élménye, akkor nagyon nehezen lehet meggyőzni arról, hogy nem fogja újra csalódás érni. Ilyenkor célra vezető lehet, ha bevonunk egy olyan személyt, aki megosztja pozitív tapasztalatát az adott ellátó intézménnyel vagy személlyel kapcsolatban. Az is megoldás lehet, ha minél több információt begyűjtünk arról a helyről, ahol a vizsgálatokat elvégeztetni tervezzük és ezáltal eloszlatjuk az érintett félelmeit. Nem minden ellátó hely egyforma és türelemmel, lelkiismeretes hozzáállással megváltoztatható az illető véleménye.

11. Mozgási nehézségek

Előfordul, hogy valaki azért nem visel hallókészüléket, mert fizikai állapota nagyon megnehezíti vagy szinte lehetetlenné teszi az eszköz kezelését. Egy apró készülék kezelőszerveit nehéz megfelelően kezelni valakinek, akinek a finom motoros funkciói károsodtak, nem képes fogni. Körültekintéssel, a megfelelő készülék kiválasztásával a problémák minimalizálhatóak. Egy teljesen automatizált készüléket például nem kell állítgatni, napi szinten csupán a ki és bekapcsolását kell megoldania használójának. Ilyen esetben egy nagyobb elemmel működő eszközt érdemes választani, hogy az elemcsere is könnyebben kivitelezhető legyen.

12. „Minden olyan zajos”

Nem vagyunk egyformák és nincsen két egyforma hallásgörbe, hallás-állapot sem. Ha valaki évek óta rosszul hall és „vissza kapja” hallását, az esetek túlnyomó részében ezt áldásként éli meg. Azonban néhány ember számára a külvilág zajai túlságosan zavaróak és az eszköz viselése nem jár akkora előnyökkel, hogy szívesen viselje azt. Megfelelő megközelítéssel ez a probléma is orvosolható. A kulcsszó a fokozatosság. A hallásjavító eszközt olyan módon kell beállítani, hogy a zajok ne okozzanak kellemetlenséget. Egy modern, hatékony zajszűrővel bíró eszköz és egy hozzáértő szakember sokat javíthat a helyzeten.

13. Érzelmi állapot

A depresszió az ember nagyon sok energiáját felőrli. Ilyen állapotban legkevésbé egy hallásjavító eszköz beszerzésével járó procedúrára vágyik az ember. A depresszió nyilvánvalóan egy olyan probléma, amelyet egyébként is kezelni kell. Azt kell felismerni, hogy a depresszióért némely esetben éppen a hallásveszteség miatt kialakult elszigetelődés felelős.

14. Félelem attól, hogy nevetség tárgya lesz

Nem is olyan sok évvel ezelőtt a szemüveg is olyan segédeszköz volt, ami sokszor gúny tárgyává tette annak viselőjét. Ma már egészen más a helyzet, egyenesen divat lett szemüveget hordani. A hallásjavító eszköz viselése talán sosem lesz divat és sok nagyothalló gyermek bizony azért nem viseli készülékét, mert az iskolában stigmatizálásnak vannak kitéve. Ilyenkor a támogató környezet megléte rendkívüli fontossággal bír. A szülők, a tanárok, a szakemberek csapatként kell dolgozzanak. A cél a nagyothalló gyermek integrálása volna, még akkor is ha egy szegregált iskolai rendszer egyszerűbb megoldásnak is tűnhet. A megbélyegzettség érzése azonban bármilyen életkorban előfordulhat, az nem a gyermekkor sajátja. Beszélni kell a problémáról és a hallássérültet is bevonva kell közösen megoldást találni.

Fentiekből látható, hogy a felismerés, az elfogadás és a probléma megoldásának keresése számos akadályba ütközhet. Külső és belső okok egyaránt ellehetetleníthetik az ellátást, a segítő szándék megléte önmagában néha nem elégséges. A megoldáshoz vezető út óvatos, körültekintő megtervezése türelmet igényel minden érintett részéről. A halláscsökkenés nem betegség, hanem egy állapot. Ha feltárjuk az okokat, hatékony segítséget tudunk nyújtani.