Dr. Szabó Zsolt

Orvosigazgató Miskolc, a Magyar Kézsebészeti Központ alapító kézsebész főorvosa

Dr. Szabó Zsolt PhD a kézsebészet nemzetközileg elismert szaktekintélye, aki több mint három évtizede elkötelezetten szolgálja a páciensek gyógyulását. A Magyar Kézsebészeti Társaság elnöke, a Világ Kézsebészeti Szövetségének főtitkára.

Teljes bemutatkozás
Vizsgálatok szűrése
Város
Minden város
Intézmény
Minden intézmény

Dr Szabó Zsolt

Dr. Szabó Zsolt PhD a kézsebészet nemzetközileg elismert szaktekintélye, aki több mint három évtizede elkötelezetten szolgálja a páciensek gyógyulását.

"9 éves koromban operálták meg a kezem és azóta szerettem volna orvos, sebész lenni. 17-18 évesen volt egy megingásom, amikor NB1-es párbajtőrözőként kacérkodtam a sportolói/edzői pályafutással, de aztán győzött a józan ész." - meséli Szabó főorvos. 

Végül pályafutása során sebészetből, kézsebészetből és traumatológiából tett szakvizsgát, és számos rangos nemzetközi képzésen vett részt többek között Svédországban, Franciaországban és Japánban. 1997-ben Bolognában szerezte meg az Európai Kézsebészeti Szakvizsgát.

2019-ben a TritonLife Csoporttal együttműködve megalapította a Magyar Kézsebészeti Központot, amely egyedülálló szakmai koncepcióval és felszereltséggel rendelkezik Magyarországon. A központ célja, hogy a kézsebészet teljes spektrumát lefedve nyújtson magas színvonalú ellátást a páciensek számára.

Dr. Szabó Zsolt szakmai elismerései közé tartozik a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés, amelyet 2021-ben kapott meg a kézsebészet területén elért kiemelkedő eredményeiért. Emellett aktívan részt vesz a szakmai közéletben: a Magyar Kézsebészeti Társaság elnöke, valamint a Világ Kézsebészeti Szövetségének főtitkára.

Dr. Szabó Zsolt munkáját a legmagasabb szintű szakmai tudás, empátia és elkötelezettség jellemzi, amelyet páciensei és kollégái egyaránt nagyra értékelnek. Négy nyelven kommunikál folyékonyan: angolul, franciául, olaszul és románul. Emellett több más nyelvet is megért, ami lehetővé teszi számára a hatékony kommunikációt nemzetközi környezetben is.

Fontosabb szakmai továbbképzések:

  • Karolinska Intézet Stockholm (vezető: Hakan Lugnegard)1991, 3 hónap
  • SOS Main Kézsebészeti Klinika Strasbourg (vezető Guy Foucher) 1992, 6 hónap
  • Nizzai Egyetemi Kórház Kéz és Plasztikai Sebészet (vezető E. Lebreton) 1993-1995, 2 év
  • Tokyo-i Showa Egyetem Plasztikai Sebészet (vezető Y.Hosaka) 1998, 6 hónap
  • Sahlgrenska Egyetemi Klinika Göteborg Kézsebészet (vezető A.Nachemson)  2006, 3 hónap

Tudományos fokozat, nemzetközi szakvizsga, speciális képesítés:

  • Európai Nemzetközi Kézsebészeti Szakvizsga 1997 Bologna
  • PhD fokozat Pécsi Tudományegyetem Orvosi Kar 2000 Pécs
  • Címzetes egyetemi docens Pécsi Orvostudományi Egyetem
  • Címzetes egyetemi docens Szegedi Orvostudományi Egyetem
  • AO Trauma International arany fokozatú előadója, előadói képzés vezetője, coach

Szakmai társasági tagságok, tudományos tevékenység, szervezői események:

  • Magyar Kézsebész Társaság, korábbi főtitkár, kincstárnok, elnök (Past President)
  • Európai Kézsebész Társaságok Szervezete (FESSH) korábbi szakvizsga bizottság elnöke, korábbi szervezeti vezető (Past Secretary General)
  • Európai Kézsebészeti Tanács (EBHS) korábbi elnök, (Past President)
  • Világ Kézsebészeti Társaságok Szervezete (IFSSH) , korábbi főtitkár, jelenlegi elnök (President)
  • 2004-es Budapesti Kézsebészeti Világkongresszus tudományos elnöke
  • 2017-es Budapesti Európai Kézsebészeti Kongresszus szervező elnöke
  • Több magyarországi kézsebészeti kongresszus és nemzetközi kurzus szervező elnöke

Egyéni érdeklődési terület, hobbi:

  • horgászat
  • borászat
  • gasztronómia