Amit a nehezített termékenység lelki oldaláról tudni érdemes
Miklovicz Anita pszichológusként abban támogatja az érintetteket, hogy hogyan tudnak kiegyensúlyozottak maradni egy olyan folyamatban – akár inszemináció, akár lombikprogram során –, ami igencsak megterhelő érzelmileg. Hogyan tudják a kezelések időszakában fellépő érzelmi hullámvölgyekben megtalálni azt a pontot, ahol kiegyensúlyozottak lehetnek?
Meddőségről, vagyis nehezített termékenységről beszélünk, amikor 12 hónapon át tartó, rendszeres, védekezés nélküli szexuális kapcsolat mellett, az egyén saját vagy a partnerrel közös reprodukciós zavara miatt elmarad a fogantatás. Egy év után szokták javasolni az orvosi kivizsgálásokat, de 35 év felett már hamarabb is érdemes elkezdeni vizsgálódni. Fontos kihangsúlyozni, hogy mindez a pár közös kihívása. Az oki háttér ugyanolyan arányban érinthet nőket és férfiakat: körülbelül 30-35 százalékban női, illetve férfi eredetről beszélünk. 20 százalékban közös eredetű a probléma, a maradék 10-15 százalék pedig az ismeretlen eredetű nehezítettséget foglalja magába
Krízisből kiegyensúlyozottság
A pszichológus bár minden más témakörrel is teljes bedobással és nyitottsággal foglalkozik, a nehezített termékenység pszichológiai kísérésében még inkább elmélyült. Érdekesség, hogy korábban a Truviva nevű startuphoz is csatlakozott, ami a gyermeket vállalni akaró, nehezített termékenységgel küzdő párok számára nyújt komplex támogatást, hogy maximalizálni tudják a sikeres teherbeesésnek és a gyermek megszületésének az esélyét, mind edukatív módszerekkel, mind pedig étrend-kiegészítő fejlesztésével.
Anitához a pszichoedukáció rész tartozik, és ez hozta el azt, hogy még inkább beleássa magát ebbe a témába.
Emellett személyes érintettségem is van a múltból. A szüleim 10 évet vártak rám, hogy megérkezzek a családba. A későbbiekben pszichológusként is foglalkoztatott, hogy ezt a hosszú várakozást számukra milyen lehetett megélni – mesél saját történetéről Miklovicz Anita, aki abban segíti az egyéneket és párokat, hogy a nehezítettség által hozott krízisben hogyan lehet visszatérni a kiegyensúlyozott állapothoz.
Sokaknak a szülővé válás (bármikor is történjen meg a jövőben) az identitásuk részévé vált. Ha a szülőség beépült a jövőbeli énképbe, és ez veszélyeztetetté válik, hiszen senki nem tudja garantálni az asszisztált reprodukciós kezelések sikerét, az óhatatlanul is hatással lesz az önértékelésre. Van egy olyan külső faktor, ami nem az ő kontrolljában áll, és az ebből fakadó bizonytalanság nagy fájdalommal, csalódottsággal, dühvel, tehetetlenség érzésével járhat. Ennek egyfajta gyászfolyamata is van, és roppant fontos, hogy ezekkel az érzésekkel foglalkozzunk és dolgozzunk. Mindeközben egy-egy vizsgálat, eredmény vagy kudarc óhatatlanul kibillenteni az embert a lelki egyensúlyából, és azon dolgozunk, hogy a kibillenések ellenére képesek legyenek az érintettek szabályozni ezeket a nehéz érzéseket, és megtalálni újra a belső egyensúlyt – fogalmaz a pszichológus, aki általában a gyermek születéséig kíséri a pácienseket, a 12. hétig általában heti szintű találkozókkal, utána pedig ritkítva, kéthetente, illetve havi rendszerességgel.
A remény és a csalódottság ördögi köre
Mind az asszisztált reprodukciós kezelések során, mind pedig a várandósság alatt arra fókuszálunk a kliensekkel, hogy az „itt és most”-ban mit tehetnek azért, hogy kiegyensúlyozottak tudjanak maradni, és hogyan tudják szabályozni a nehéz érzéseket a folyamat során. A várandósság első 12 hete kritikus időszak, és akik végigcsináltak megannyi vizsgálatot és lombikfolyamatot, ők annyira tisztában vannak a testük működésével, a kockázati faktorokkal az első 12 hétben, hogy ilyenkor nehezen merik átadni magukat annak a boldogságnak, amit a várandósság jelent. Ilyenkor abban segítem őket, hogy hogyan tudják kezelni a félelmeiket, hogyan tudnak határokat szabni a negatív automatikus gondolataiknak, hogy ne árasszák el őket a negatív érzések.
Érzelmi hullámvölgyet, mélységek és magasságok váltakozását figyelhetjük meg azoknál, akik nehezített termékenységgel küzdenek, hiszen a reménykedés és a csalódottság érzése hónapról hónapra váltakozik, és közben nehezítő faktorként az időbeli szorítás is jelen van. A kudarcból nagyon nehéz újra felállni, de az idő múlása, a biológiai óra ott lebeg az emberek feje fölött. A negatív spirálban olyan érzések tudnak előjönni, hogy önmagukat hibáztatják: mit kellett volna másképp csinálni, vajon fog-e valaha sikerülni.
„Körömlerágás” helyett én-idő
Nagyon gyakori, hogy a nehezítettség képes beszűkíteni az érintettek figyelmét, e körül forog minden. Mindezt fokozza az is, hogy vizsgálatról vizsgálatra kell járni, ami kitölti a szabadidőt, és sokszor a munkaidőbe is belecsúszik. Így nagyon szűk az a tér, ahol pozitív élményekkel, energiákkal lehet töltekezni. Pedig ez azért nagyon fontos, mert ha jön egy kihívásokkal teli időszak, vagy esetleg egy rossz eredmény, akkor más dolgokból is lehessen táplálkozni. Olyan tevékenységeket, hobbikat vagy programokat ajánlott találni, amelyek nem arról szólnak, hogy miként járulnak hozzá a termékenységhez, hanem pusztán azért végzik ezeket, mert jó érzéssel töltik el őket
Ezt a két hetet dedikáljuk annak, hogy a várakozás mellett olyan dolgokat csinálunk, amelyek pozitív érzéseket keltenek bennünk és töltekezünk belőlük. Akár előre iktassunk be olyan programokat, kikapcsolódási formákat, amiket örömmel végzünk! Különböző blokkokra is oszthatjuk a szabadidőt: az egyikben épp a testünkről gondoskodunk (például egy nagy sétával vagy jógával), a másikban romantikus estéket töltünk el a párunkkal, a harmadikban pedig barátokkal találkozunk. Ez a két hét olyan tevékenységekről szóljon, amikre jó lesz visszaemlékezni a terhességi teszt eredményétől függetlenül!
Határt szabni a kéretlen tanácsoknak, anekdotáknak
Nemcsak ebben a két hétben, de az egész folyamat során nagy befolyással bírhat, hogy a külvilág üzeneteiből mennyit fogadunk be. Gyakori lehet, hogy a környezetünk – a jó szándék ellenére – olyan mondatokat fogalmaz meg, mint például „ne görcsölj rá”, „engedd el, és akkor fog jönni a baba”. Ezek nagyon bántó megfogalmazások, hiszen van bennük egyfajta bűntudatkeltés is, mintha azért nem jönne a baba, mert mi nagyon vágyunk rá. Ez egyrészt nem igaz, hiszen a baba iránti vágy, vagy „görcsös akarás” nem okoz nehezítettséget, amit a friss tudományos kutatások is alátámasztanak. Az ebből adódó krízishelyzet és az ezzel járó stressz a vizsgálatok körül sem tekinthető oki faktornak a nehezítettségben. Másrészt pedig nagyon fontos határokat szabni a környezetünknek: leszögezni, hogy mi az a segítségnyújtás, ami előrevisz, és mi az, ami nem.
Fogalmazzuk meg, hogy mire van szükségünk másoktól, és ezt kommunikáljuk is feléjük! Így nagyobb eséllyel ki lehet védeni a bántó megjegyzéseket. Érdemes például úgy fogalmazni, hogy „ez nekünk nem a megfelelő segítség, inkább az lenne az, ha csak akkor beszélnénk erről, amikor mi felhozzuk”. Gondoljuk át, hogy milyen támogatást szeretnénk kérni a családtól, barátoktól, akarunk-e például történeteket, anekdotákat, tanácsokat hallani, vagy inkább csak hallgassanak meg, és ne mondjanak semmit! Leszögezhetjük, hogy szeretnénk-e közös programokat, vagy inkább egyedüllétre van szükségünk.
Mielőtt bármit megosztanánk a családtagokkal, barátokkal, gondoljuk át, és beszéljük meg partnerünkkel, hogy mit szeretnénk megosztani a nehezítettség okáról. Lehet, hogy az egyik fél máshol húzná meg a vonalat az információátadás mennyiségét illetően. Közösen döntsük el azt is, hogy akarunk-e beszélni arról, hogy melyik kezelést választottuk, és hogy mikor kezdődik és meddig tart a folyamat! Ha ez megvan, jelöljük ki a megfelelő időpontot és helyszínt, hogy a beszélgetés úgy történjen, ahogy a lehető legkomfortosabban érzi magát az ember!
Életkornak megfelelően meséljük el!
Ahogy a nehezítettség kapcsán is láthattuk, úgy később, a gyermeknevelés során is kulcsfontosságú lesz a kommunikáció. Miklovicz Anitát végül, de nem utolsósorban arról kérdeztük, hogyan kommunikáljuk gyermekünknek, ha petesejt-, illetve hímivarsejt-donáció segítette az ő fogantatását? A pszichológus kiemelte, hogy azzal tesszük a legjobbat, ha a gyermek életkorának megfelelően mondjuk el születésének történetét. Így mindez az ő identitásának a részévé tud válni.
Fogalmazhatunk például úgy, hogy „annyira várt kisbaba voltál, hogy egy másik néni/bácsi segített a kis sejtjével”, tehát mesélve mondjuk el a történetét. Tudni kell, hogy ha egy későbbi életkorban avatják be a szülők, vagy esetleg mástól tudja meg, az óriási krízist hozhat magával, akár egy teljes identitáskrízist is berobbanthat, pláne, ha tinédzserkorban történik mindez, hiszen olyankor a kamasz alapból is keresi önmagát.
GoodID belépés