Prosztatarák: így előzzük meg tudatosan

A prosztatarák, amennyiben időben felismerik gyógyítható, vagy visszaszorítható. Ehhez azonban szükséges, egy időben megkezdett és alkalmazott kezelés.

2020-as felmérések szerint évente a világon nagyjából 57 millió ember hal meg, amelyből 9,5 millióan rákos megbetegedés következtében. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021-ben 30 593 ember halálának volt oka a rosszindulatú daganat, amelyeknek egy jelentős része szűrővizsgálatok által megelőzhető, visszaszorítható lenne.

A prosztatarák előfordulása Magyarországon az európai átlag felett van. Míg Nyugat-Európában ez az arány 10-15%, addig hazánkban 30% körül mozog. Ebből adódóan a megbetegedési statisztikában az európai középmezőnybe tartozunk, a halálozási arány azonban sokkal magasabb. Ennek oka többek között a szűrővizsgálatok elmaradása, az egészségtudatosság hiánya. 

 

Alattomos gyilkos

Annak, hogy a prosztatarák a férfiak második leggyakoribb daganatos betegsége, oka az is, hogy a betegség kialakulásának sokszor nem világosak az okai, illetve tünetei sincsenek kezdetben. A prosztatarák jelenlétét sok esetben csak a daganatos áttétek kialakulását követően veszik észre.

Ha viszont időben felfedezzük, gyakran jól kezelhető. Ezért fontos a szűrővizsgálat! 50 év felett minden férfinak rendszeres, évenkénti vizsgálat ajánlott. 

 

Fokozott figyelem

A szakmai javaslat szerint azoknál a férfiaknál, ahol a közvetlen családban már volt prosztata daganatos megbetegedés ajánlott 45 éves kortól, másoknál 50 éves kortól évente legalább egyszer urológus szakorvoshoz fordulni, akkor is, ha a páciens tünetmentes. Az egészségtudatos életmód és a táplálkozás, testmozgás csökkenti a betegség kialakulását.

 

Szűrővizsgálatok típusai

A prosztatarák gyanúja kimutatható laborvizsgálattal és urológiai vizsgálattal egyaránt. A vérvétellel történő laborvizsgálat a PSA (prosztata specifikus antigén) jelenlétét mutathatja ki. A vizsgálat megbízható, nem fordulhat elő, hogy kialakulóban lévő betegséget nem jelez azonnal. Szerencsére előfordul az is, hogy a lelet pozitív, de további vizsgálatok nem igazolják vissza a prosztatarák jelenlétét.

A prosztata állapotáról képalkotó vizsgálattal is képet kaphatunk. Az ultrahang vizsgálat rendkívül pontos képet és azonnali visszajelzést ad . Általa a még tüneteket nem produkáló prosztatarák is nagy valószínűséggel kiszűrhető, sőt a betegség gyanúját keltő elváltozások is hatékonyan orvosolhatók.

A prosztata végbélen keresztül történő manuális vizsgálata szintén elkerülhetetlen velejárója a betegség megelőzésére irányuló rákszűrésnek. Gyakran kellemetlennek találják, de fájdalommal nem jár. Az orvos a vizsgálatot diszkrécióval és kíméletesen végzi.

 

 

Kapcsolódó tartalom: