A diszlexia (meghatározott olvasási zavar) részképességzavar, amely a nyelvvel, azon belül a beszéddel, az olvasástanulással függ össze. Vezető tünete az olvasási képesség elmaradása az életkor, az intelligencia és az iskolázottság alapján elvárható szinttől.

A diszlexia terápia célja nem csupán a betűk felismerésének és a szövegértésnek a javítása, hanem az olvasás teljes folyamatának megerősítése: a hang-betű megfeleltetés, a szóalakok felismerése, a helyesírás, a szövegalkotás és a szövegértés fejlesztése. Emellett fontos szerepet kap a tanuló önbizalmának erősítése, a tanulási szorongás csökkentése, valamint az egyéni tanulási stratégiák kialakítása. A terápia célja tehát, hogy a diszlexiás tanuló fokozatosan elérje a saját képességeinek megfelelő szintű olvasási és íráskészséget, amely lehetővé teszi számára a sikeres tanulást és a társas beilleszkedést.

A terápia alapelvei:

A diszlexiások olvasásfejlesztése során kiemelten fontos az aprólékosan felépített, fokozatos haladás. Ez azt jelenti, hogy a tanítás folyamatát kisebb lépésekre kell bontani, hogy a gyermek biztonsággal, stabilan tudjon haladni. Az olvasástanítás során tehát nem lehet nagy lépcsőfokokat átugrani, minden egyes módszertani elemet alaposan és tudatosan kell bevezetni.

A betűtanításnál nem elegendő a hagyományos hang-betű kapcsolat kialakítása. A diszlexiás gyermekeknél úgynevezett hármas asszociációra van szükség, amely három különböző érzékelési csatornát kapcsol össze:

• a hallott hang akusztikus (hangzásbeli) képe,
• a betű vizuális (látható) képe,
• valamint a hang kiejtéséhez kapcsolódó mozgásos, azaz beszédmotoros emlékkép.

Ahhoz, hogy ez a hármas kapcsolat létrejöjjön, fontos, hogy a gyermek tudatosan figyelje meg a hangok kiejtése közben végzett artikulációs mozgásokat – például az ajak formáját, a hang zöngés vagy zöngétlen jellegét, majd később a nyelv mozgását is.

A betűtanítás során figyelni kell a homogén gátlás megelőzésére is. Ez a jelenség azt jelenti, hogy az egymáshoz túl hasonló elemek (pl. betűk) akadályozhatják a tanulást, mert könnyen összekeverhetők, nehezebben megjegyezhetők, és gyorsabban felejtődnek el. Ez a probléma úgy előzhető meg, ha a hasonló hangzású vagy kinézetű betűk nem egymás után kerülnek megtanításra, hanem megfelelő távolságot kell közöttük a tanulási folyamatban hagyni.

Végül fontos cél a gondolkodás merevségének oldása. A diszlexiás gyermekeknél gyakran előfordul, hogy nehezen váltanak egyik feladatról a másikra, vagy ragaszkodnak egy-egy megoldási sémához. Ezért fejlesztésük során olyan módszereket is alkalmazni kell, amelyek elősegítik a rugalmasabb gondolkodást és a különböző helyzetekhez való könnyebb alkalmazkodást.