Ultrahang vizsgálatok a trimeszterek alatt

Leendő szülőként az egyik legfontosabb feladatunk a születendő gyermekünk védelme. A várandósgondozást, valamint a várandósság szakaszait - az úgynevezett trimesztereket - végigkísérő ultrahangszűrések mind a magzat, mind a kismama egészségének biztosítását szolgálják. Az egyes trimeszterek alatti ultrahang vizsgálatok célja, hogy kiszűrjék a fejlődési rendellenességeket, valamint megelőzhetővé váljanak a szüléssel járó szövődmények.

Többféle ultrahang vizsgálatot különböztetünk meg annak célja és módja alapján. A szűrés célja szerint elkülönítjük többek között a terhesség megállapítását szolgáló hüvelyi ultrahangot, a hasi ultrahangot, a magzati szívultrahangot, illetve a genetikai ultrahang vizsgálatot. Technológiailag pedig létezik a közismert kétdimenziós és 3D-s, a 4D-s, valamint a babamozizásra alkalmas 4D vagy 5D eljárás.

genetikai ultrahang

Ultrahang vizsgálatok az egyes trimeszterek alatt

 

I. trimeszter: várandósság megállapítása és az első genetikai ultrahang

Az utolsó vérzéstől számított 6 héttel, pozitív terhességi teszt mellett mindenképpen érdemes nőgyógyászhoz fordulni, aki biztonsággal megállapíthatja a várandósságot. Az első alkalom általában egy hüvelyi ultrahang. Ekkor megtörténik a várandósság méhen belüli helyének meghatározása, az ikerterhesség felfedezése, valamint a terhesség idejének pontosítása, az embrió életjelenségeinek észlelése.

Általában egy kontroll után megkezdődik kötelező jelleggel a terhesgondozás, mely számos egyéb vizsgálaton túl, további ultrahangvizsgálatokkal jár. Célja összességében, hogy kiderüljenek veszélyeztető tényezők, és nyomonkövethető legyen a magzat fejlődése egészen a születésig, valamint fejlődési rendellenességeket is ki tudják zárni.

Első trimeszteri szűrés

Ideális ideje 11. hét 1 nap-13. hét 6 nap között. Az első trimeszteri szűrés az egyik legfontosabb vizsgálat a magzat esetleges súlyos rendellenességeinek, kromoszóma rendellenességeinek korai diagnosztikájában. Általában valamilyen teszttel szokták párhuzamosan végezni (pl. kombinált teszt, Prena-teszt, Panorama-teszt), mely pontosítja az ultrahang vizsgálat eredményét. Szinte a teljes magzat, és minden szerve vizsgálható ebben a korban. Az egyik legfontosabb paraméter a tarkóredő vastagsága, melyet csak ebben a terhességi intervallumban mérünk, és minél vastagabb, annál nagyobb rizikót jelent pl. kromoszóma rendellenességre, genetikai betegségre, szív fejlődési rendellenességre.

Vizsgálatunk az alábbiakat foglalja magában:

  • fejátmérő és ülőmagasság mérése a terhességi kor megállapításához
  • magzat fejlődési üteme, méretei
  • nyaki redő (tarkóredő) vastagsága
  • orrcsont kimutatása
  • ductus venosus áramlásmérés
  • végtagok vizsgálata
  • testkontúrok vizsgálata
  • arccsontok vizsgálata
  • korai szívultrahang
  • magzatvíz és lepény helyzete
  • 3D és 4D bemutató
  • a magzat nemének megállapítása 94% pontossággal már a 12. héttől!

 

II. trimeszteri genetikai ultrahangszűrés

Ideális ideje 18-22. hét között. Ezt nevezték korábban „genetikai ultrahang” vizsgálatnak. Nagyon fontos időszaka ez a magzatnak, mivel minden szerve már jól vizsgálható (különösen az agy, és a szív), és amit az első trimeszterben, még nem lehetett jól látni, az ilyenkor már sokkal könnyebb észlelni.

A vizsgálat során az alábbiakat tekintjük át:

  • magzat fejlődési üteme, méretei
  • csontozat, végtagok
  • központi idegrendszer (nyitott gerinc)
  • arc (ajak- és szájpad hasadék)
  • mellkas (tüdő, szív, nyelőcső, csecsemőmirigy)
  • has (gyomor, bél, máj, vesék, húgyhólyag)
  • nemi szervek
  • méhlepény
  • magzatvíz
  • 3D és 4D bemutató

Magzati szívultrahang

Ideális ideje a 20-22. hét között. Magzati szívultrahangot olyan specialista végez, akinek megfelelő tapasztalata és képzettsége van a magzati szív szerkezetének méhen belüli vizsgálatához. Ezt elsősorban speciálisan képzett gyermekkardiológusok végeznek, de néhány szülész kolléga is felvállalja. A szív és a keringés rendkívül bonyolult felépítésű és működésű szervrendszer. A szívultrahangot nem szokták csak szülői kérésre végezni, általában szakmai javallatai vannak.

 

III. trimeszter

Ideális ideje 29-32. hét között. Jól megítélhető a magzat fejlődése, a magzatvíz változása, a lepény érése. A szervek megfelelő működése már ilyenkor jól vizsgálható. A legszebb 5D felvételeket ekkor szokták készíteni a babákról. A magzat súlya nagyon gyorsan gyarapodik, illetve lassacskán felveszi a világrajövetelhez szükséges testhelyzetet. A baba egészsége szempontjából nagyon fontos, hogy a mama nyugodt közeget teremtsen a kicsinek a megszületéshez.

Vizsgálatunk az alábbiakra terjed ki:

  • magzat fejlődési üteme, méretei
  • csontozat, végtagok
  • központi idegrendszer (nyitott gerinc)
  • arc (ajak- és szájpad hasadék)
  • mellkas (tüdő, szív, nyelőcső, csecsemőmirigy)
  • has (gyomor, bél, máj, vesék, húgyhólyag)
  • nemi szervek
  • méhlepény
  • magzatvíz
  • 3D és 4D bemutató

36-37. hét között

A szüléshez szükséges adatok megállapítása, például a magzat fekvésének vizsgálata, várható születési súlyának megsaccolása, szülést nehezítő körülmények megállapítása, magzatvíz mennyiségének, a köldökzsinór helyzetének vizsgálata a fontos feladat. A magzat állapotára az áramlásmérés (flowmetria) segítségével következtethetünk.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy mindegyik vizsgálat egyenlően fontos, a baba érdekében egyiket sem szabad kihagyni vagy félvállról venni. Ezeken kívül azonban nem szükséges további ultrahang vizsgálat, kivéve, ha a megszokott ellenőrzések során bármilyen rendellenesség tapasztalható. Sajnos a méhen belüli szűrések sosem képesek 100 %-ban kimutatni minden rendellenességet. Azonban a siker kulcsa 3 fontos tényezőn múlik: megfelelően felkészült szakember, jó minőségű ultrahang készülék, elegendő vizsgálati idő. Ultrahang laborjainkban mindhárom tényező rendelkezésre áll pácienseink számára.  A terhesség végével még nem zárulnak le az ilyen típusú vizsgálatok. Az újszülöttek esetében kiemelten fontos például a hasi- és a koponya ultrahang, vagy a csípő szűrés.

A vizsgálat az alábbiakra tér ki:

  • magzat fejlődési üteme, méretei
  • csontozat, végtagok
  • központi idegrendszer (nyitott gerinc)
  • arc (ajak- és szájpad hasadék)
  • mellkas (tüdő, szív, nyelőcső, csecsemőmirigy)
  • has (gyomor, bél, máj, vesék, húgyhólyag)
  • nemi szervek
  • méhlepény érettsége
  • magzatvíz
  • áramlásmérés (flowmetria)
  • 3D és 4D bemutató
Fontos kérdések tisztázása az ultrahang vizsgálat előtt

Számtalan kérdés merül fel a terhességi ultrahang vizsgálatok előtt, ezért összeszedtük a legfontosabbakat és megválaszoltuk őket.

Hogyan készüljön fel a vizsgálatra?

Az egyik leggyakoribb kérdés, hogy üres vagy teli hólyaggal kell-e megérkezni az ultrahangra. Megosztó válaszokat szoktak erre kapni a kismamák, mivel függhet magától a vizsgálattól, az orvostól, de akár még az intézettől is. A legjobban akkor jár, ha még az időpont előtt megtudakolja az instrukciókat, nehogy kellemetlen meglepetés érje a helyszínen.

Előfordulhat, hogy a magzat éppen alszik vagy szinte mozdulatlanul pihen. Ez az ultrahangszűrés közben nem szerencsés, mert így nincs lehetősége a szakorvosnak az összes oldalról elvégezni a vizsgálatot. Javasoljuk tehát, hogy még a vizsgálat előtt fogyasszon egy kis csokoládét, esetleg tegyen egy gyors sétát, ezzel serkentve a magzatmozgást.

Milyen esetekben vizsgálható nehezebben a magzat?

Míg a diagnosztikai célú kétdimenziós ultrahang felvételek készítésekor a magzat szinte bármilyen helyzetben lehet, addig az opcionális 3D-s és babamozis vizsgálatok sokkal érzékenyebbek a pici pozíciójára. Nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű legyen a magzatvíz, ellenkező esetben ugyanis a magzat nekilapul a méhfalnak és nem tudják az ultrahangnyalábok elkülöníteni az anyuka testrészeitől.

Akadályozó tényező lehet továbbá a nagyon vastag hasfal, amit az erős túlsúly okozhat. Ebben az esetben bár romlik a kétdimenziós vizsgálat metszetképeinek minősége, ha a szonográfus vastagabb ultrahangnyalábra állítja a készüléket, gond nélkül folytatható a vizsgálat.

Ahogy azt már korábban kiemeltük, nagyon fontos a megfelelő magzati pozíció. Ha bámilyen okból kifolyólag ez nem lenne megfelelő - takarás alakul ki a méhlepénytől, alszik a magzat -, az orvos megkérheti, hogy forduljon az oldalára, esetleg álljon fel.

Hangsúlyos, hogy az egyes ultrahang vizsgálatokhoz megfelelő nagyságú legyen a magzat. Éppen ezért van jelentősége annak, hogy a terhesség mely heteiben veszünk részt a vizsgálatokon. Ha nem megfelelő méretű a magzat vagy egyes, a vizsgálat tárgyát képező szervei még nem fejlődtek ki, nem végezhető el a szűrés.

Mennyi ideig tarthat az ultrahangszűrés és árthatunk-e vele a magzatnak?

Mindig csak annyi ideig történik a vizsgálat, ameddig arra feltétlen szüksége van a szakorvosnak az információk begyűjtéséhez. Amennyiben a felvétel alapján biztos, hogy nem található rendellenesség, véget is ér a szűrés. Mindez nagyjából 20-30 percet jelent, ikerterhesség esetén természetesen ez a duplájára ugrik.

Tudományos kutatások igazolják, hogy az ultrahangnak semmilyen magzatkárosító hatása sincs, azonban fő az óvatosság.

Hogyan nézhető vissza a felvétel?

Ez minden esetben a diagnosztikai központtól függ. A Róbert Magánkórháznál és számos más intézetnél is az a bevett gyakorlat, hogy a kiváló minőségű képeket kinyomtatjuk, digitálisan is rögzítjük, valamint e-mailes úton vagy DVD-n/pendriveon is átadjuk a kismamának.

A lényeg, hogy a leendő szülők a számukra megfelelő módon juthassanak hozzá a felvételekhez, hogy évek múlva is szívesen nézzék vissza a megörökített pillanatokat.

 

Az ultrahang vizsgálatok fajtái

2D ultrahang

A 2D ultrahang vagy másnéven B-mód a legegyszerűbb módja az orvosi ultrahangnak. Ez a típus csak és kizárólag metszeti képet mutat., azonban erre épül az összes többi típus is. Az ilyen módszerrel végzett vizsgálatok során a legtöbbször a páciens nem látja, amit az orvos szakképzett szeme már igen. A kapott képből nehezen vehető ki a kisbaba, vagy egyéb vizsgálat során bármelyik szerv, azonban a legtöbb betegség megállapítható vagy megcáfolható a segítségével.

3D/4D/5D ultrahang

Míg a kétdimenziós vizsgálatok csak egy síkot mutatnak, addig a 3D technológiának köszönhetően térhatásban is láthatóvá válik a magzat. A legnagyobb különbség, hogy ez a technológia nem egyetlen sík képpontjait, hanem egy térfogatnyi képpontot képes beolvasni. A kapott információból tetszőleges irányú és vastagságú sík mutatható meg, illetve térbeli képeket tud készíteni a készülék. Így már akár teljes magzati testrészeket, mélységet is képes mutatni, ezáltal nagyobb élményt nyújt a leendő szülőknek és rokonoknak: sokkal egyértelműbb képet kapnak a kisbabáról. A 4D azt jelenti, hogy a készülék olyan gyorsan képes 3D képeket készíteni, hogy az már valós idejű képalkotást, filmszerű élményt ad. Az 5D a 4D realisztikus, legmodernebb képalkotása, melyre csak a legmodernebb, prémium kategóriás készülékek képesek.

A 2D és 3D ultrahangokat széleskörűen alkalmazzák: a hasi szervek, a nyak, az erek és az ízületek vizsgálatára. Amikor a baba már világra jött, ezekkel a technikákkal végzik el náluk is a hasi- és koponyavizsgálatokat.

 

Munkatársak